Hirdetés

Az Arrow, a Legends of Tomorrow, a Supergirl és a Flash következő évadainak története

|

Befutottak a hivatalos szinopszisok a The CW-féle DC sorozatokhoz.

Hirdetés

A The CW megjelentette az Arrow ötödik, a Legends of Tomorrow második, a Supergirl második, valamint a The Flash harmadik évadának hivatalos szinopszisait. Előbbi kettő jóval részletesebb az utóbbiaknál, de szerencsére mind felfed azért néhány infómorzsát a folytatások kapcsán. A négy sorozattal egy óriási crossoverre is sor kerül majd a november folyamán, amit a napokban Stephen Amell promózott egy kicsit a közösségi médiában - persze erről még egyáltalán nincsenek konkrét információink, de a hírek szerint Supergirl fogja figyelmeztetni a szuperhősöket a közelgő, eddig még sosem látott fenyegetésre. 

Hirdetés

A folytatásban jöjjenek tehát az említett sorozatok közelgő évadainak leírásai, amelyeket mi nem feltétlen tekintenénk spoileresnek, ám ha egyáltalán nem szeretnél tudni róluk semmit, akkor érdemesebb kihagyni. Vegyük is őket szépen sorjába a premier szerint: 

THE FLASH 

A haragtól elvakulva Barry akaratlanul is részt vesz Zoom játékában, és felfedi a gonosz gyorshajtó célját: hogy elpusztítsa az összes földet a multiverzumban. Az életét kockára téve Barry végül megszerzi a fölényt Zoom ellen és legyőzi nemezisét. Ám mégis képtelen ennek örülni, majd egy mindent megváltoztató döntést hozva visszautazik az időben arra a bizonyos éjszakára, hogy megállítsa Reverse Flash-t édesanyja meggyilkolásában, visszavonhatatlanul megváltoztatva a múltat és újraírva a jövőt.

ARROW

Egy hajótörést követően a milliárdos playboy Oliver Queen (Stephen Amell) eltűnt és legalább öt évig halottnak hitték, mígnem rátaláltak egy távoli szigeten. Oliver hazatért Star Citybe, jóvátette családja hibáit és harcolni kezdett az igazságtalanság ellen. Mint a Zöld Íjász védelmezi a várost a korábbi katona, John Diggle (David Ramsey), a számítástechnikai zseni, Felicity Smoak (Emily Bett Rickards), az igazságosztónak képzett testvére, Thea Queen (Willa Holland), az egykori rendőrkapitány, Quentin Lance (Paul Blackthorne), valamint a ragyogó feltaláló, Curtis Holt (Echo Kellum) segítségével.

Az újonnan kinevezett polgármester, Oliver Queen egy olyan megpróbáltatás elé áll, ahol két fronton kell harcolnia Star City jövőjéért. Mivel Diggle visszatér a katonasághoz és Thea hajthatatlan abban, hogy letegye a csuklyáját, mint Speedy, a Zöld Íjász csapatból csak Oliver és Felicity marad - de nem ők az egyetlen igazságosztók a városban. Zöld Íjász nyilvános küzdelme Damien Darkh ellen a negyedik évad végén új maszkos hősök fellépését inspirálták arra, hogy megvédjék a várost, bár kellemetlen tapasztalatlanságuk inkább akadályokká, mintsem szövetségesekké teszi őket a csatatéren. Egy új, halálos ellenség érkezése arra kényszeríti Oliver-t, hogy szembenézzen a saját örökségével kapcsolatos kérdésekkel, mind polgármesterként és mind Zöld Íjászként.

SUPERGIRL

Az első évadban Supergirl fellépett a bűnözés elleni küzdelemmel szemben, és különböző ellenségekkel találta szembe magát, melyek közül a legfontosabb két kriptoni származású, akik elszántan küzdöttek a Föld megsemmisítése érdekében. A második évadban Kara elhagyja a biztonságot jelentő álcát Cat Grant asszisztenseként, hogy rájöjjön, mit is akar kezdeni az életével, míg Supergirlként folytatja a munkát a DEO-nál, hogy megvédje National City polgárait, illetve megtalálja Jeremiah-t és Cadmus-t. Útja során összeáll Supermannel (Tyler Hoechlin), akivel új fenyegetésekkel kell szembeszálljanak, miközben arra törekszik, hogy egyensúlyt tartson magán és szuperhős élete között.

LEGENDS OF TOMORROW

A halhatatlan gazfickó, Vandal Savage és a vele szövetkező korrupt Időmesterek legyőzését követően egy új fenyegetés bukkan fel. Dr. Nate Heywood (Nick Zano) egy rendhagyó és bájos történész beleveti magát az akcióba és egy megdöbbentő felfedezést tesz - a Legendák szétszóródtak az idő minden részében. Nate-nek meg kell találnia a módot arra, hogy megmentse az első szezonban megkedvelt csapat hőseit és szélhámosait, köztük a milliárdos feltaláló Ray Palmer-t, vagyis Atomot (Brandon Routh), a képzett bérgyilkos Sara Lance-t, a Fehér Kanárit (Caity Lotz), Martin Stein professzort (Victor Garber) és Jefferson "Jax" Jackson-t (Franz Drameh), akik együttesen alkotják a metahumán Tűzvihart, valamint Mick Rory-t (Dominic Purcell), másnéven Heat Wave-t, a híres bűnözőt.

Amikor a Legendák találkoznak a J.S.A.-val (Justice Society of America, az Igazság Ligája elődje) 1940-ben, Amaya Jiwe, más néven Vixen (Maisie Richardson-Sellers) csatlakozik a csapathoz. Miközben újra egyesülnek, egy rejtély kezd körvonalazódni - Rip Hunter kapitány (Arthur Darvill) korábbi sorsa. Miután ismét összeálltak, a Legendák folytatják küldetésük, hogy megvédjék az idővonalat a temporális aberrációktól - azaz szokatlan változásoktól a történelemben, melyeknek katasztrofális következményei lehetnek. Amikor Nate, a J.S.A. tag, Commander Steel unokája váratlanul képességekkel találja magát, le kell győznie saját bizonytalanságát és megtalálnia a hőst magában. Végső soron a Legendáknak meg kell ütköznie ellenségekkel a múltban és jelenben, hogy megmentsék a világot egy titokzatos új fenyegetéstől.

A Flash október 4-én, kedden, az Arrow október 5-én, szerdán, a Supergirl október 10-én, hétfőn és a Legends of Tomorrow október 13-án, kedden tér vissza a tévéképernyőkre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.