Hirdetés

November 29-én élőben hallgathatjuk a Bud Spencer-filmek zenéit

|

Fülbemászó dallamokat dúdolhatunk majd együtt, egy emberként az Oliver Onions-koncerten.

Hirdetés

Ha azt mondom, hogy Oliver Onions, akkor jó eséllyel (remélhetőleg) lesz köztetek néhány olyan, aki tudja hová tenni ezt a nevet, ha pedig mégsem, úgy álljék itt egy rövid ismertető: Guido és Maurizio De Angelis zenekarukkal a hátuk mögött Oliver Onions (és még sok más) néven olyan filmek zenéjét szerezték, mint a Különben dühbe jövünk, Az Ördög jobb és bal keze, a Bűnvadászok, illetve az Angyalok is esznek babot

Hirdetés

Ez a két úriember még 2014-ben úgy döntött, hogy zenekarukat újra összetoborozzák és ismét zenélésre adják fejüket, idén november 29-én pedig Bud Spencer munkásságának tiszteletére Budapesten fognak nagyszabású koncertet adni mindannyiunk legnagyobb örömére. A koncerten meglepetésvendégre is számíthatnak az eseményre jegyet váltó rajongók, de vélhetően már maga az érzés felbecsülhetetlen lesz, hisz sokunk gyermekkorának legtöbbet dúdolt filmzenéit hallhatjuk majd élőben, az eredeti szerzőktől. Például ezt a nótát itt:

Vagy ezt:

Esetleg ezt:

Lényeg a lényeg, örülünk annak, hogy ezek az úriemberek idelátogatnak hozzánk és megörvendeztetnek bennünket jelenlétükkel és muzsikájukkal - reméljük, hogy sokan fognak jegyet váltani a koncertre és mindenkinek aki elmegy, élményekben gazdag lesz az az X idő, amit ott eltölt. Szóval: november 29, Budapest Sportaréna. Oliver Onions. Ott a helyed!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.