Hirdetés

Jön a Rambo reboot!

|

Nem igazán tudtak eddig mit kezdeni a Rambo franchise bővítésével, ezért arra a végeredményre jutottak, hogy rebootolni kell, méghozzá Sylvester Stallone nélkül.

Hirdetés

Fogalmunk sincs, hogy mi folyik a Rambo franchise háza táján. Tavaly decemberben még az a hír járta, hogy sorozatként készül el a Rambo: New Blood és emiatt parkolópályára került a film. A széria John Rambóra és fiára fókuszált volna, azonban Stallone bevonása nélkül. Idén januárban már arról nyilatkozott Sly, hogy személy szerint búcsút intett a Rambo 5-nek. Azóta azonban semmilyen fejlemény nem történt sem a sorozat, sem a film esetében, idáig.

Hirdetés

A The Hollywood Reporter legfrissebb értesülései szerint a Nu Image/Millennium Films egy Rambo rebootot tervez Ariel Vroman (Beépített tudat, The Iceman) irányításával, aki az elsőfilmes Brooks McLaren forgatókönyvéből dirigálhatja le a projektet. A reboot címe Rambo: New Blood lesz, amely így megörökölte az erősen kérdőjeles széria nevét. 

A történet egyelőre nem ismert, de a stúdió célja az, hogy James Bondot faragjon a karakterből, vagyis több színész is eljátszhatja majd a leendő filmekben John Rambót. Egyelőre még nem tudni, hogy ki lesz az első. Azért ez skandallum, nem?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.