Hirdetés

Tom Hardy újra Mad Max bőrébe bújna

|

A bestiális kisugárzású színész már nagyon szeretne visszaülni a volán mögé, azonban a folytatás motorja nehezen akar beindulni.

Hirdetés

Lassan már egy éve, hogy a Mad Max atyja, George Miller elárulta, hogy dolgozik a Mad Max: A harag útja folytatásain. Azonban a projekt nem nagyon akar haladni, pedig már a főszereplő Tom Hardy is szívesen kormánykereket ragadna.

Hirdetés

A brit fenegyerek a TheWrapnak nyilatkozott arról, hogy ismét Max Rockatansky bőrébe bújna, amely szerepet Mel Gibsontól vette át, avagy örökölte meg.

Nem tudom, hogy mikor kezdenek neki, de benne van a naptáramban. Pár dolog még bizonytalan körülötte, de már várom a hívást. Hihetetlenül jó buli volt.

Ebben csak egyet tudunk érteni Hardyval, ellenben a Furiosát alakító Charlize Theronnak már kevésbé vannak kellemes emlékei a forgatásról, mivel nem csak macerás volt a sivatagban mindentől elzárva fél évig forgatni, majd a pótforgatásokra egy évvel később visszatérni, de Hardy is az őrületbe kergette a megszállott szerepformálásával. Azonban megérte érte szenvedni, hiszen tavaly A harag útját 6 Oscar-díjjal jutalmazták (persze technikai kategóriákban), de a legjobb film díját az Akadémia nem merte neki adni, így inkább a szintén nívós Spotlight kapta. Ha azonban abból indulunk ki, hogy Miller már a 2000-es évek elejétől fogva dolgozott A harag útján - akkor még Gibsont képzelve a főszerepre - akkor jobb lesz, ha fenntartásokkal kezeljük, hogy egyhamar újfent a sivatagban száguldhatunk, pláne amennyiben Miller tavaly januári nyilatkozatait vesszük alapul, amelyben megpedzegette, hogy más is rendezhetné helyette.

Mi történt Maxszel A harag útját követően? Mi történt vele azelőtt? És a többiekkel? Ezek a lehetőségek mind ott vannak... nagy valószínűséggel nem a következő filmben, hanem az azt követőben. Megcsinálnám ezek közül valamelyiket. Majd meglátjuk.  Ahogy John Lennon mondta: "Az élet akkor is zajlik, amikor terveket szövögetsz." Annyi rendező van odakint. Az emberek egyre fiatalabban kezdenek el rendezni és már nagyon hamar kapcsolatba kerülnek a mozi világával. Annyi kiváló rendező szaladgál odakint.

Miller már korábban is pedzegette, hogy mielőtt visszatérne Maxhez, szeretne egy visszafogottabb mozit forgatni és ha azt vesszük, hogy 70 évesen (!!!) dirigált le egy olyan fékevesztett tempójú filmet, amely a fent általa hivatkozott fiataloknak is a dicsőségére válna, érthető, hogy nem kapkodja el, pláne amennyi energiát kivehetett az emberből. Azonban a film érdemei pont az ő megalkuvást nem tűrő természetének a számlájára írhatóak és egy fiatal lehet, hogy több kompromisszumot kötne a jövendőbeli filmtervei miatt. De ki lenne a megfelelő rendező?

Mindenesetre a Mad Max 5 és 6 nem mostanában fog elkészülni, de azt tudjuk, hogy a következő részben Furiosa nem lesz központi szereplő (ellenben saját filmről már pletykálnak), és ha minden igaz a Wasteland (=pusztaság, senki földje) címet fogja viselni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.