Hirdetés

Assassin's Creed - minden, amit tudni érdemes a filmről

|

Ezt is megértük: az Asszaszinok és Templomosok háborúja a filmvásznon is megelevenedik.

Hirdetés

2007-ben a Ubisoft nevű kiadó és annak montreali fejlesztőcsapata elkészítette az Assassin's Creed névre keresztelt, ma már világszerte ismert nyílt világú kalandjátékot. A széria első része közel sem volt akkora siker, mint ahogy azt a cég várhatta, ugyanis hiába volt egy zseniális koncepció a játék mögött, a végeredmény sajnos nagyon rövid idő után monotonná és színtelenné vált. Ám mindez, két évvel később megváltozott. A franchise második felvonása ugyanis a videojáték-ipar valaha készült egyik legkiválóbb alkotása lett, ami egészen a mai napig meghatározza, és alapjául szolgál a széria legújabb címeinek. Adott mindig egy személy, aki az Animus nevű szerkezettel képes újraélni felmenőinek emlékeit, hogy az ott megtanultakat a jelenben kamatoztathassa. Mindezt egy olyan világban, ahol a Templomosok és Asszaszinok vívják évszázadok óta tartó háborújukat.

Hirdetés

Idén végre ezt a harcot már a mozikban is megnézhetjük a 20th Century Fox készítésében. A már kétszer Oscar-díjra jelölt Michael Fassbender Callum Lynchet fogja alakítani, aki őse, Aguilar emlékeit éli majd újra, hogy elsajátítsa az asszaszinok halálos képességeit. A film a 15. századba, egész konkrétan a spanyol inkvizíció korába és eseményeinek centrumába visz minket el. A forgatás még 2015 szeptemberében, Máltában kezdődött el, ahol az előzetesekből is jól ismert láncokból szabadulós jelenettel indították útjára a több mint 50 millió példányban elkelt videojáték széria filmadaptációját. A rendező, Justin Kurzel már dolgozott együtt Fassbenderrel a 2015-ös 'Macbeth' során, így az ő ismeretségük mindenképpen előnyére válik a filmnek.

Sokak élőben is szemlélhették a forgatásokat, és ami egyértelműen egy rendkívül szimpatikus és biztató részlet a beszámolóikban, az az, hogy a zöldvászon és egyéb praktikus, ám manapság túlhasznált eszközökkel rendkívül csínján bántak a készítők. Igaz ez magukra a színészekre is, akik igyekeztek mellőzni a dublőröket: "A harcok többségét mi magunk vettük fel," -kezdte Fassbender a film hitelességével kapcsolatban. "A jelenetek 95%-ban Ariane [Maria, Aguilar társának szerepében] és én vagyunk láthatóak".

Egy évvel később, 2016 augusztusában Justin Kurzel már az utómunkálatok során irányította csapatát. A folyamat kilenc hónapot vett igénybe, ennek végén pedig olyan 2-3 hétre voltak a film első, zárt bemutatójától. A film vágója, Christopher Tellefsen és Michael Fassbender közösen finomítottak a filmen az utolsó hónapokban. Amikor maguk a sztárszínészek is beszállnak az ilyesfajta munkálatokba, akkor az rendre rosszat szokott jelenteni, ám Fassbender a film producereként gyakorlatilag szabad kezet kapott. Kurzel így írta le a német gyökerekkel rendelkező színész munkáját: "Hihetetlenül szívén viselte a film sorsát. Nem úgy állt hozzá, hogy ez csak jó lesz. Szenvedélyesen szeretett volna a része lenni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a projektből."

Érdekesség egyébként, hogy a Jake Gyllenhaal fémjelezte 2011-es 'Perzsia hercege' is a Ubisoft legendás címének adaptációja volt, ami viszont bukás lett, ugyanakkor az egyik legvállalhatóbb adaptáció is egyben. A játék készítői elkötelezetten igyekeztek mindent máshogy csinálni az Assassin's Creed esetében, lévén egy teljesen különálló csapatot állítottak össze, a legmegfelelőbb emberekből. "2011-ben kezdtünk," -mondta Fassbender. "Leültem a Ubisoftos srácokkal, és bevezettek ebbe a hatalmas univerzumba. Természetesen ismertem korábban is a játékot, de őszintén megvallva sosem játszottam vele". Miután Michael Lesslie megkapta a forgatókönyv megírásának feladatát, már csak a megfelelő rendezőt kellett megtalálni. Fassbender akkortájt éppen a Macbethet forgatta, így fel is dobta a kérdést Justin Kurzelnek, hogy mennyire érdekelné egy ilyen típusú film megrendezése. A színész egy mosollyal az arcán elevenítette fel a rendező reakciót: "Basszus, nyomjuk!"

Kurzel maga is szűz volt az Assassin's Creed játékok terén, viszont a koncepció már önmagában teljesen lenyűgözte. A tény, hogy az őseink emlékei ott vannak a génjeinkben, és mindezt egy sci-fis húzással átélhetjük mi magunk is az Animus segítségével.

"Őszinte leszek, szerintem ez nagyon megindító, főleg, ha az ember már veszített el valakit. Édesapám 2006-ban hunyt el, borzasztó nehéz időkön mentem akkor keresztül. Gyermekeim vannak, így sokszor gondoltam már arra, hogy a dolgok nem múlnak csak úgy el, hanem tovább öröklődnek. Nem csak szellemileg, hanem fizikailag, a vérünkben." -osztotta meg személyes kötődését Kurzel.

A film két főhősét, Lynch-et és Aguilart egyaránt Fassbender alakítja, ám hiába a külső megegyezés, két teljesen eltérő karakterről beszélünk. "Aguilar az Asszaszinok Szövetségéhez tartozik, ezzel együtt pedig egy eszméhez. Ez a férfi pedig bármikor feláldozná önmagát ennek az eszmének az oltárán." -mondta Fassbender a 15. századi asszaszinról, majd folytatta: "Másfelől pedig ott van Calum Lynch, aki egy igazi magányos farkas. Még kiskorában elragadták tőle családját, így elsősorban magára kell vigyáznia. Az önfeláldozás eszméje és a tény, hogy valami nagynak a részévé válik, egy igazi kaland számára. Érdekes egybeesés, hogy Fassbender egy másik produkcióban is éppen két karaktert alakított egyszerre. "Valamelyik nap döbbentem csak rá, hogy az 'Alien: Covenant'-ben két robotot formálok meg. Basszus, egyszerre két filmben játszom két különböző szerepet, az emberek tuti azt gondolják majd, hogy valami nárcisztikus, beképzelt alak vagyok!" -mesélte nevetve Fassbender.

"Nem a játékot akarjuk filmként lemásolni". Ez volt Kurzel alapelve, természetesen ne féljen senki, a játékok jellegzetességei rendre vissza fognak térni, mint pl. az epikus szénakazalba ugrás, a "leap of faith", a parkour-ra emlékeztető akrobatikus mozdulatok vagy éppen a gyönyörű rejtett pengék. Viszont számos dolgot át kellett dolgozni a nagyvászon érdekében, ilyen volt például maga az Animus. "Egyszerűen rengeteget kattogtunk ezen: mit fogunk kezdeni az Animus-szal?" -emlékszik vissza Fassbender. "A játékban látható statikus szék egyszerűen nem elég látványos a mozivászonra. "Volt eleinte egy ötletem, hogy egy folyadékalapú tartályban legyen az egész, mintha az anyaméhet idéznénk meg. Viszont amivel a stáb előállt, az egyszerűen fantasztikusnak bizonyult. A Ubisoft már rebesgette is, hogy helyet fog kapni a következő játékaikban". A megoldás nem volt más, mint egy gigantikus kar, ami egy látványos fogószerkezettel csatlakozik Callum tarkójához, amivel feloldja az ő génalapú emlékeit. A kar teszi lehetővé, hogy Callum első kézből tapasztalja meg Aguilar kalandjait. Ez hozza létre az ikonikus "Bleeding Effect"-et, amivel Callum szert fog tenni mindarra a tudásra, amit egykoron őse birtokolt.

Amikor a film műfaja jön fel, mint téma, akkor az Assassin's Creed azon alkotások táborát erősíti, ami nem engedi, hogy egyetlen zsánerrel címkézzük be. Egy részében sci-fi, egy másikban misztikus összeesküvés, egy harmadikban pedig történelem ihlette akció-kalandfilm. Bizony, lesz itt minden. A játékok viszont egyértelműen a múltbéli vonalat részesítették előnyben, így a játékosok első gondolata biztosan az lesz, Aguilarból sokkal többet látunk majd, mint Callum történetéből. A film ezzel szemben igyekszik megtalálni az egyensúlyt a két idősík között, ugyanis Callum kiképzése, tanulási fázisa egy fontos részét fogja képezni a történetnek.

Egyes híresztelések szerint a filmben szerepet fog kapni néhány karakter, akik feltehetően a korábbi játékok asszaszinjainak a leszármazottjai lehetnek. Ez azért is könnyen elképzelhető, mivel a film ugyanabban az univerzumban kap majd helyet, amit a játékok már megalkottak. Hiába a közös univerzum, már az első napon el lett döntve, hogy a filmnek egy új asszaszinra és helyszínekre lesz szüksége. "Nagyon fontos volt számunkra, hogy ne csak másoljuk a játékokat," -mondta Kurzel a szeretett adaptációról. "Mindig hangoztattam ezzel kapcsolatban, hogy megvan a tökéletes egyensúly az ilyesfajta tisztelet és "tiszteletlenség" között". "Szeretnénk meglepni a srácokat, akik már jól ismerik az Assassin's Creed világát. Valami újat akarunk mutatni nekik." -egészítette ki Fassbender Kurzel mondandóját.

Sok játék megfilmesítését éltük már meg, az viszont egyértelmű, hogy az Assassin's Creed-re nézők, játékosok milliói fognak beülni hatalmas elvárásokkal. Hiába a széria minőségi bukdácsolása az elmúlt egy-két évben, a kultusz nem lett kisebb a cím körül. A film stábját olyan nevek erősítik még, mint mindenki kedvenc francia színésznője, Marion Cotillard, vagy éppen a legendás Jeremy Irons. A Macbeth stábja gyakorlatilag egy az egyben csatlakozott a film munkálataihoz, ugyanis Fassbender, a forgatókönyvet jegyző Lesslie és Justin Kurzel mellett Adam Arkapaw felelt a film operatőri munkájáért, akinek a nevét az HBO zseniális bűnügyi sorozatának, a 'True Detective' stáblistájáról ismerhetjük. A zenét pedig a rendező testvére, Jed Kurzel szerezte, akinek a Macbeth után ez az első igazi nagydobása. Lehetne vitázni a stáb tapasztalatáról, az viszont biztos, hogy kifejezetten ambiciózus, ahogyan a film és játékok kapcsolatát kezelik.

Én, mint az Assassin's Creed "klasszikus" részeinek nagy szerelmese, rendkívül bízom abban, hogy a film elősegíti a tűz beizzítását, amit a széria elmúlt években történő tömegcikké konvertálása sokakban kioltott. Olvassátok el a kritikánkat, ha kíváncsiak vagytok rá, szerintünk hogyan sikerült az Assassin's Creed film. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.