Hogy a Trónok harca a jelenlegi sorozatok legmeghatározóbbja és ezzel együtt legdrabálisabb darabja, ahhoz kétség sem fér. George R.R. Martin A tűz és jég dala regényciklusában nem csak zseniálisan idézi meg a fantasy köntösbe bújtatott Rózsák háborúját, hanem ügyesen elmossa az árnyalatokat a szereplők között. Hiába szimpatizálunk az erkölcsileg jóformán feddhetetlen Starkokkal, ha morális iránytűjük nem áll összhangban a világ kegyetlen rendjével. Hiába vetjük meg a Lannisterek vagy a Greyjoyok erkölcstelenségét, amikor az ösztöneiken túl a családjuk múltjának terhe is a túlélésre hajtja őket, a Targaryen-lány pedig hiába vált esendő örökösből végtelenül öntudatos királynővé, és igyekszik leszámolni birodalmak konvekcióival, ha azok nem kérnek belőle. Csupa-csupa, ma is releváns kérdéskör, amiben senki sincs a kizárólagos igazság birtokában, így sokszor meglepődve tapasztalhatta a néző és az olvasó, hogy adott helyzetben kinek az oldalára áll.
Az előző évad azonban sok szempontból vízválasztó volt: az első és a legfontosabb, hogy a sorozat beérte Martin regényciklusát, aki valahogy nem nagyon akar haladni azzal a történetfolyammal, így az új szezonban a könyveket olvasók se különösebben morgolódhatnak, hogy mi volt másképp eredetileg. A másik, hogy az előző szezon történései a karaktereket új utakra állították, amely magukon viselte sokuk számára kényszerű bukásukat is, most azonban a szezonnyitó alapján - még ha ez nem is feltétlenül látszik - a felemelkedés korszaka és ezzel a vég kezdete érkezett el, hogy majd ama bizonyos fináléban mindenki, aki talpon marad, ereje teljében szállhasson szembe ama bizonyos vastrónért.
Mivel az előző szezon fináléja jószerével cliffhangerek sorozata volt, ez már indukálta egy izgalmas évadnyitány kezdetét, amelyben a szereplők sokszor az életben maradásukért küzdenek, David Benioffék pedig nem beszélnek félre. Na, jó nem teljesen, hiszen a legégetőbb kérdésre még továbbra sincs egyértelmű válasz, de szerencsére a Falat továbbra sem hagytuk el és a helyzet - Virág elvtárs után szabadon - továbbra is csak fokozódik és szerencsére az epizód végére megtudjuk miért is A vörös asszony címet viseli.
A legizgalmasabb sztoriszál azonban mégsem ehhez, esetleg Sansa és Theon meneküléséhez - pedig ez is tud karfaszaggató lenni - vagy Arya új életviteléhez, hanem (meglepetés!) Dorne-hoz köthető. A Viperákat és szerepük súlyát legutóbb számtalan kritika érte, azonban öntudatra ébredésük egyértelműen a sakktábla újabb átrendeződését hozza magával. Szintén érdekes lehet a Királyvárban zajlódó történet, amely egyelőre még takaréklángon ég, de a főszepton és Margaery, valamint Cersei és Jamie beszélgetése, középpontban a bűnnel és az azért jogosan, avagy jogtalanul kirótt bűnhődéssel morális síkon is képes lehet újat mondani a későbbiekben, ahogy Danerys új helyzete is, amelyben már rég volt alkalmunk látni és nyilvánvalóvá teszi, hogy miért is szerettünk bele.
A nyitóepizódot érezhetően áthatja az alkotói szabadság frissítő ereje, amire jelen pillanatban a kétely legkisebb árnyéka sem vetül, hogy ne tudnák, merre haladnak és hogy mostantól elég csupán Martin szellemiségéhez hűnek maradni. Bele se merek gondolni, ha az évadnyitány ilyen, akkor milyen lehet a szezon hátralévő része. Végtelenül izgalmas, feszült, megindító ha kell és a szereplők még mindig képesek új arcukat mutatni... sokszor szó szerint is. Megvan benne majd minden, amiért a sorozatot szeretjük: vér, hatalom és politika, tragédia és románc, csupán a szex hiányzik, de ne legyünk telhetetlenek. A Trónok harca az előző évadban még az új ösvényt taposta, de úgy fest, hogy mostanra már sokkalta magabiztosabb léptekkel halad előre.