Létezik egy olyan filmkategória, amiről még a nézője is meg tudja mondani, hogy ez bűn rossz, de mégis tetszik és szeretjük, mert vannak bizonyos elemei, amik igazán megszólítanak minket, ezt az angol nyelv guilty pleasure-nek hívja, vagyis bűnös élvezetnek. Biztos vagyok benne, hogy meg tud nevezni mindenki legalább egy ilyen filmet és még magának is nehezen vallja be, de imádja. Aztán vannak olyan filmek, mint a Kaptár - Az utolsó fejezet, ami egyszerűen fáj és sajnálom azt a közel két órát, amit rááldoztam az életemből. Ez már a hatodik rész volt a Kaptár sorozatból és én még emlékszem az elsőre, ami határozottan jó volt, hogy aztán meredeken süllyedjen a színvonal és innen talán már nincsen is lejjebb.

Alice a washingtoni események után egyedül téblábol a kihalt és lepusztult városban, épphogy sikerül meglépnie egy T-vírusos, mutáns szörny elől, amikor megtudja, hogy van lehetősége megmenteni az egész emberiséget a kipusztulástól, viszont minderre csak 48 órája van. Alice felkerekedik Raccoon Citybe, összeszed egy csipetcsapatot és mehet is a végtelenségig nyújtott harc következő felvonása az Umbrella Corporation ellen.

A filmnek az egyik legnagyobb hibája, hogy egy idegbeteg, hiperaktív ember vágta az egészet, és ha nem kapsz rohamot a nézése közben, totálisan lezsibbad az agyad, mert olyan gyorsasággal és rendszertelenséggel van megvágva minden akciórész. (Van egy közelharci jelenet egy mozgó járművön, és folyamatosan váltogatnak nagyjából hat kameraállás között és minden beállítás, jó ha annyi időre van bevágva, hogy az emberi agy képes legyen azt feldolgozni.) Ettől az egész követhetetlen lesz és sokszor megmondhatatlan, hogy mi az isten történik a vásznon.

Ha mindez nem lenne elég, a film közepe olyan sötét, mintha elfelejtettek volna lámpákat vinni a forgatásra, bár lehet a negyven millióból tűrhető világításra már nem futotta. Néha a szereplőket is nehéz volt kivenni, az animált szörnyekről meg nem is beszélve, amik pont addig voltak rendesen megcsinálva, amíg fél másodpercre az arcunkba tolták. Amúgy is megszámlálhatatlanul sokszor dobtak felénk mindenféle félelmetes dolgot, talán minden percre jutott egy jump scare és az első páron én még kiugrottam a székből, de ahogy figyeltem, a mellettem ülőket nem hatotta meg különösebben és valahol a huszadik környékén már én sem pislantottam az egyszerű ijesztgetési eszköztől. Talán az első húsz perc az, ami nem csak jól néz ki, de tényleg hangulatteremtő és még belefér az élvezhetőségbe.

Aztán megjelennek az Umbrellások és a fertőzöttek, valamint az "A csapat". A tagjai olyan szinten lényegtelenek, hogy két dolgot nem lehet róluk mondani, egyetlen funkciójuk annyi volt, hogy (SPOILER) mindig Alice helyett haljanak meg valamilyen kreatív formában. A haláluk bármilyen érzelmi reakciót is képtelenek volt kiváltani, mert egyértelmű, hogy csak díszletnek lettek berakva és ne mutogassunk már az elejétől fogva, hogy Alice-nek itt kellett volna meghalnia.(SPOILER) Milla Jovovich hozza az elvártakat, de nyugodtan bemasírozhatott volna egyedül is a végkifejletbe és kedves férjével, Paul W.S. Andersonnal ideje lenne valami másba fogniuk, ez pedig tényleg az utolsó fejezetnek meghagyni.

Rögtön az elején kapunk egy kis "az előző részek tartalmából" összefoglalást, ezt leszámítva az új Kaptár önálló alkotásként jobban működik, mint folytatásként, de bárhogy nézzük, bőven vannak hibái (például nem igazán értettem, hogy mi van Alice képességeivel, amit elvileg az előző rész végén visszakapott, most mégsem használhatja őket).

Mindenesetre, aki még soha egyetlen Kaptár filmet sem látott, nézzen bele, hátha felfedez benne magának valamit, persze csak akkor, ha fentiek nem riasztották el.

u.i: A zene néhol fantasztikus, máshol meg részben a szörnyű hangkeverés miatt élvezhetetlen.