Hirdetés

Wayward Pines - őket halljuk majd a második évadban

|

A tavalyi nyár üdítő meglepetése, a misztikus Wayward Pines idén új szezonnal folytatódott, és ellentétben az elsővel, a második évadot pár hónapos csúszással láthatjuk csak magyar nyelven.

Hirdetés

A Blake Crouch regényciklusából készült első évad és annak sikere szerintem meglepte magát a tévéadót is, nem véletlenül dolgozták fel mindhárom Wayward Pines-regényt egy szezon, jelen esetben tíz rész alatt. A folytatás emiatt egy kicsit kérdésessé vált, de az író felügyelete alatt nekiláttak megírni a második etap forgatókönyveit.

Hirdetés

Mivel jó pár szereplőt kiírtak az első szezon fináléjára, így nem meglepő, hogy az új évadra felfrissítették a szereplőgárdát, és megérkezett az Ethant alakító Matt Dillon helyére Jason Patric, valamint kiemelt szerephez jutott az első felvonásban csak meg-meg jelenő Hope Davis is. Azonban pár színész (például Juliette Lewis) nem tudott visszatérni a folytatásra, mivel idő közben már leszerződtek más produkcióhoz.

A MűsorVízió megtudta, hogy aki azonban mégis visszatér, az szerencsére megkapja a már hallott magyar hangját, így újra Wayward Pines-ba kerül többek között Hámori Eszter, Kovács Nóra, Orosz Anna és Szacsvay László is. Az új főszereplőt, Jason Patricet Kálid Artúr, a feleségét alakító Nimrat Kaurt pedig Németh Borbála fogja szinkronizálni.

Jason Patric (Theo) - Kálid Artúr
Nimrat Kaur (Rebecca) - Németh Borbála
Shannyn Sossamon (Theresa) - Hámori Eszter
Melissa Leo (Pam) - Kovács Nóra
Toby Jones (Pilcher) - Szacsvay László
Hope Davis (Megan) - Orosz Anna
Siobhan Fallon Hogan (Arlene) - Molnár Zsuzsa
Terrence Howard (Pope) - Király Attila
Emma Tremblay (Lucy) - Pekár Adrienn
Tom Stevens (Jason) - Sörös Miklós
Josh Helman (Xander) - Fehér Tibor
Kacey Rohl (Kerry) - Andrusko Marcella
Tim Griffin (Adam) - Csík Csaba Krisztián
Christopher Meyer (Mario) - Gacsal Ádám
Djimon Hounsou (CJ) - Galambos Péter

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.