Hirdetés

Új Alkonyat-regényt publikál Stephenie Meyer

|

12 évvel az első könyv után az írónő egy másik perspektívából mutatja be a történetet. A kérdés már csak az: kell ez nekünk?

Hirdetés

2008-ig egy egészen más elképzelés élt bennünk a vámpírokról, az őket övező mitológiáról, aztán egy bestseller regénysorozat, az Alkonyat alapjaiban változtatott meg mindent e téren - negatív értelemben persze. A vérszívó, eddig a félelmeinket tápláló vámpírok nemes egyszerűséggel elgiccsesedtek, mindenféle és fajta őket tápláló mitológiájukat elvesztették és egy jelentéktelen, blőd szerepet erőltettek rájuk. Szeretni ettől még lehet ezeket a regényeket és filmeket, mindössze legyünk tisztában a tényekkel. A rajongóknak lehet jó hír (a többieknek sajnos, nem annyira), hogy a sorozat írónője, Stephenie Meyer nemrég bejelentette, hogy elkészült az új regényével, a Midnight Sunnal, amiben ezúttal nem Bella Swan, hanem Edward Cullen szemszögéből élhetjük át az eddigi történetet, és többek között azt is megtudhatjuk, hogy a csillogó vámpír miért engedhette meg magának, hogy beleszeressen egy halandó, földi lányba.

 

Hirdetés

Maga Meyer nyilatkozta azt, hogy ezt a regényt már az első után szerette volna piacra dobni, de a regény egy korai nyers verzióját kiszivárogtatták az internetre, ami után az írónő megsértődött és inkább nem foglalkozott ezzel többet. Egészen mostanáig, hiszen elmondása szerint elkészült a regény, a Midnight Sun első változatával - ezt még finomítani fogja, és ha minden jól megy, akkor idén nyáron (napra pontosan augusztus 4-én) jelenik majd meg. Először angolul, a magyar fordításról még nem esett szó, de tekintve az előző könyvek népszerűségét, nem kell majd sokat várnunk rá.

Ti mit gondoltok, mennyi ideig kell majd várni, míg filmet készítenek belőle?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.