Hirdetés

Könyvkritika - Jennie Melamed: Lányok csöndje

|

Felkavaró regény a szabadságvágyról és a lányokról, akik nem akarták tovább tűrni, hogy erőszakkal elveszik a gyermekkorukat - ez a Lányok csöndje.

Nem tudni hol és mikor, egy távoli - vagy talán egészen közeli - szigeten járunk egy puritán, kicsit talán az amishokéra emlékeztető közösségben, ahol az újszülött fiúgyermeket ünneplik, a lányokat pedig megsiratják. Az anyák könnyei jogosak, hiszen tudják, hogy leányaikra is ugyanaz a sors vár, mint rájuk: gyermekkorukat apjuk szexuális vágyainak kielégítésének szentelik, majd amikor termékenyek lesznek, mindössze 12-13 évesen férjhez adják őket.

Ebben a végtelen, nyomasztó ciklusban kell leélniük az életüket a főszereplő kiskamasz lányoknak is: a lázadó és kérlelhetlen Janeynek, a kíváncsi és könyvmoly Vanessának, a félénk és részeges apja veréseit tűrő Caitlinnek, valamint az első gyermeke születését váró Amandának. És persze még sok más lánynak is, akiknek az ingerszegény rabszolgaélet, a vérfertőző nemi erőszak, a másodrendűként és tenyészállatként kezelés természetesnek számít. A szigeten uralkodó vallás engedelmességre kényszeríti őket, valamint a menekülési útvonalat is elvágja: a szigeten kívüli világot borzalmasnak, élhetetlennek írja le.

A lányok egyetlen vigasza a nyár, ahol a gyerekek - persze a lányok közül csak azok, akik még nem termékenyek - a természetben, a fojtogató otthonon kívül, korlátlan szabadságban töltik az évszakot. A nyár azonban nem tart örökké, mint ahogyan a gyermekkor sem: fájdalmasan hamar véget ér.

Janey éhezteti magát, hogy késleltesse az első menstruációját: a maga 17 évével messze ő a legidősebb lány, aki még gyereknek számít. Nem ő az első és egyetlen, aki változást akar, de ő az első, aki a könyörtelen megtorlás ígéretének dacára ráveszi a lányokat, hogy követeljék a gyerekkorukat és a szabadságukat.

A lázadás és annak módja is annyira tiszta és gyermeki, hogy szinte nem tűnik annak. Közben megismerjük azt a számtalan kavargó gondolatot, amely lassan, de biztosan a változás felé vezet - csak azt nem tudni, hogy ez végre felszabadítja majd a gyerekeket, vagy sosem látott szenvedést hoz el.

A regényről nehéz megállapítani, hogy valóban disztópia-e: ugyanis nem tudjuk, mikor játszódik a történet. A szigetlakók álláspontját ismerjük mindössze, miszerint az "óföld" lángba borult, az elkorcsosult emberiséget égi csapások sújtják bűneikért. Vanessa, akinek vándor apja óföldi könyveket halmozott fel, sokat olvas - innen tudjuk, hogy valószínűleg a XX. század második fele után járunk: hiszen a lány olvasmányai között ott van A vadon szava és egy Picasso műveit bemutató album is. Az azonban, hogy vajon napjainkban járunk vagy a nagyon távoli jövőben, kérdés marad - főleg, miután alapjaiban renget meg a lányok lázadása mindent, amit addig a világról tudtak. Pont ezért lesz a regény kortalan. Egy ilyen izolált, bukott közösség akár a saját korunkban, a mi életünkkel párhuzamosan létezve is kialakulhat, és ez még hátborzongatóbbá teszi a történetet.

A Lányok csöndje nem egy vidám olvasmány - ugyanakkor van benne valami keserédesen emelkedett hangulat és egy kis reményteli utóérzet is: hogy talán ezek a bátor, kíváncsi, gyermekkoruk teljességéhez ragaszkodó lányok elvetették a változás magvait. És akkor saját környezetünkben és társadalmunkban, ha nem maradunk cinkos némák az igazságtalanságok láttán, mi is elérhetjük, hogy - ha nem is még a mi életünkben, de talán később - visszaszorítsuk a zsarnokokat, a fanatikusokat, az egyenlőtlenségek megtartásán és növelésén igyekvőket.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.