Hirdetés

Könyvkritika - Philip K. Dick: Kamera által homályosan

|

Az ellenség Te magad vagy, avagy Philip K. Dick 1977-es mesterműve újra kiadásra került.

Hősünk Fred. Vagy inkább Arctor? Nehéz eldönteni. Nem nekünk, olvasóknak, de neki magának. Arctor egy kábítószerfüggő, aki csak úgy éldegél egy fedél alatt néhány másik kábítószerfüggővel. Egyik napról a másikra. Nincsen életcélja, egzisztenciája is alig, ami van neki, azt felemészti a H nevű drog. Fred ellenben nyomozó, aki az olyanok után koslat, mint Arctor maga. Csupán ez tekinthető életcéljának, egzisztenciája kimerül nyomozásában, amely egyben lassan fel is emészti őt. Azt a feladatot kapta, hogy járjon utána, kik terjesztik a H-drogot, kik a felelősek a megannyi emberéletért. Fred pedig ennek érdekében elmegy a végsőkig. Párhuzamosan Arctor kábós agysejtbomlasztásával őmaga is kezdi elveszíteni a valóság fonalát és lassan kezd elszürkülni, zaccosodni mindaz, amit magáról gondolt valaha is, mindaz, amiben addig bizonyos volt. Fred és Arctor két élet, de egy személy, amelyen töréspontot vág a drog maga.

Hirdetés

Philip K. Dick 1977-es regénye egyszerre játszik el a függőség-történetek, valamint a beépített-nyomozó-történetek sémáival (egy-két sci-fibe illő elemmel). Ismerjük a sztorit: a mindenre elszánt nyomozó beépül egy bandába, majd az elhivatottsága túlmegy a határon, a "cél szentesíti az eszközt"-mantra érvényesülésével pedig a határok Jó és Rossz között óhatatlanul elmosódnak, ám végül ha minden jólmegy, minden esetleges botlás igazolva lesz, minden illegális lépés értelmet nyer. Fred, a kábítószerelhárítás egy nyomozója is így tesz: beépül, igyekszik úgy viselkedni, mint azok, akiket el akar kapni, ez pedig óhatatlanul is azzal jár, hogy az elvegyülés érdekében maga is drogfogyasztóvá válik, fogyasztása pedig egy idő után óhatatlanul is függőségbe csap át. De hát ugye sok választás nincs, tenni kell, amit tenni kell. A különbség csak az, hogy az út végén nem vár megváltás, önigazolás helyett csak a tébolyda és a totális kiüresedés az, ami ólálkodik. Hiába a küzdelem és hiába az elhivatottság, van, ami egész egyszerűen nagyobb és erősebb mindannál akik és amik vagyunk.

Részlet a Kamera által homályosan című filmből (Richard Linklater rendezése)

Ahogy Fred Arctorként egyre mélyebbre süllyed, úgy válik ketté a két személyiség: Fred kamerákat szerel fel Arctor lakására, egy idő után pedig saját maga lesz a legfőbb gyanúsított (nem csupán maga, de felettesei számára is), a paranoia pedig magára Arctorra is kiterjed, mígnem az egész egy hatalmas kulimász lesz, amiből nem nagyon lehet kikászálódni. Philip K. Dick személyiségek megbomlását zömében kesernyés humorral, de mindvégig teljesen őszintén, sose hamiskodva írja le: észreveszi a helyzetben rejlő nagyfokú abszurditást, prózája lebilincselő, őrült tárgyilagossággal tárja elénk ennek a képtelen szituációnak minden részletét. Karakterei egytől-egyig egyszerűen felfestett figurák, akik leginkább szimplán arc- és személyiségnélküli bábként vannak jelen (Dick nagyon találó megoldást talált ki erre): mindenki vagy eltévelyedett, vagy személyiségétől így vagy úgy megfosztott. Senki nem látja a teljes képet, még a nyomozók sem, a gyanú árnyéka ennél fogva mindenkire rávetül. A zacc mindent beborít.

Dick persze nem egy tanmesét igyekszik megfogalmazni és kerüli a didaktikus hangnemet. Egyszerűen megmutatja, rendkívül érzékletesen prezentálja azt, hogy milyen függőnek lenni, milyen, amikor az ember elveszíti realitásérzékét (vegyük akár a regény elején szereplő, hatalmas levéltetvek ellen hadakozó férfit, vagy Arctor és lakótársai sokszor összefüggéstelen dialógusait). Nem nyújt könnyű megoldást, egyszerű kiutat. Nincsen fogódzó.

Philip K. Dick

Ami Fred nyomozását illeti, az egy érezhetően saját magába forduló spirál és az égvilágon semmi foganatja nincs (főként annak fényében, ami a végén történik vele) lévén hogy ő maga lesz az, aki után nyomozni kezd és saját magát zavarja össze. Az ellenség Te magad vagy? Valahogy úgy. Ettől válik a Kamera által homályosan egy magából kiforgatott, kvázi-filozofikus hangvételű nyomozástörténettel egybeköltött függőségsztorivá és egyik legnagyobb különlegessége is ebben rejlik. Ez a szélmalomharc, melyet Dick ábrázol persze nem csupán műfajilag izgalmas, de szépen aláhúzza azt, hogy az ember saját maga felelős a tetteiért és nincs ilyen jellegű felelősség, amelyet átruházhat másra (kiváló slusszpoén, amikor a végén közlik Freddel, hogy a beépülést drogfogyasztás nélkül is megoldható lett volna). Csak Te vagy és senki más, aki megakadályozhatja, hogy elsodorjon a szar. 

Hiába is telt el megjelenése óta negyvenegy év, nem érződik idejétmúltnak, már csak sajnálatosan releváns témája, valamint fogalmazásmódja miatt sem. Egy percre sem érződik kevéssé aktuálisnak, mint akkor volt és ha akadnak is benne elemek, amelyek még mindig sci-fibe illenek (ilyen az emberek arcát elhomályosító maszkafander, amelyet maga Fred is hord), ugyanúgy szól ez a könyv a jelen és a jövő embereinek egyaránt. A drog rossz, értjük. Ezt pedig ennél döbbenetesebb, letaglózóbb erővel nehéz megfogalmazni, mint ahogy azt Dick tette. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.