Hirdetés

2017 újra A feláldozhatók éve lesz

|

Hirdetés

Kínának köszönhetően megmenekült A feláldozhatók franchise, és 2017-ben érkezik is már a negyedik része Sylvester Stallone nosztalgia tesztoszteron bombájának. Bár az egykori akció sztárokat felvonultató franchise harmadik felvonását nem igazán kedvelték az Egyesült Államokban – mindösszesen 39.2 milliót hozott a konyhára – azonban Kínában 78 millió dollárt kasszírozott. Kína pedig látva, hogy a Nu Image/Millennium független stúdió nehézségbe ütközött a negyedik kaland finanszírozását illetően, megegyezett velük, melynek értelmében A feláldozhatók 4, valamint a Security című thriller egy része szintén Kínában fog forogni. A feláldozhatók 4 elsődleges forgatási helyszíne ettől függetlenül Bulgária lesz. A jövőre forgatandó Feláldozhatókban Stallone biztosan visszatér, de egyéb nevekről egyelőre nincs hír. Állítólag ezúttal már sikerül majd Steven Seagalt, illetve Michael Dudikoffot is elcsábítani, míg a merészebbek Nicolas Cage és Clint Eastwood casting hírét várják. Korábban már felmerül olyan pletyka is, miszerint Hulk Hogan játszhatná a film gonoszát, de egyelőre ezt sem erősítették még meg. Ti készen álltok A feláldozhatók újabb küldetésére? És szerintetek még hány filmet képes kitermelni a franchise, míg végleg ki nem öregednek a sztárok belőle?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.