Hirdetés

A Pókember 3 miatt Sam Raimi majdnem nem vállalta a Doctor Strange 2-t

|

A rendező mesélt róla, hogy miért bólintott rá mégiscsak a Doctor Strange folytatására.

Hirdetés

Sam Raiminek annak idején nagy szerepe volt abban, hogy most ennyi szuperhőst láthatunk a mozivásznon. Nyilván nem egyedüli érdem, hiszen azóta történt egy s más, de a 2002-es Pókember című filmje (Singer 2000-es X-Menjével együtt) durrant akkorát, hogy az emberek ne röhögjék ki élből a képregénymozikat és a tapadós ruhában ugrabugráló hősöket. Most, két Pók-folytatás után Raimi visszatér a képregényfilmekhez. 

Hirdetés

Anyagilag mind a három Pókember-mozi sikeresnek számított (a trilógia mindegyik része egyenként 800 millió felett kaszált világszerte), és a harmadik kivételével a kritikusok is kellőképpen magasztalták őket. Hogy a zárófejezet min csúszott el, arról sok elméletet lehet gyártani, de a lényeg, hogy valami félrement és bár voltak remek pillanatai, a fogadtatás nem volt túl kedvező. Olyannyira nem, hogy ez még magának Sam Raiminek sem esett túl jól és el kellett telnie jó pár évnek, hogy újra képregényfilm forgatására merje adni a fejét. 

Erről a döntéséről beszélt most a Collider nevű oldalnak, amely beszélgetésben a következőket nyilatkozta: 

Nem tudtam, hogy még egyszer képes leszek-e szembesülni ezzel, hiszen annyira borzalmas volt a Pókember 3 rendezőjének lenni. Az internet teljesen felmérgelte magát, az emberek nem szerették a filmet és ezt természetesen tudatták is velem. Szóval nem volt könnyű visszatérni. Aztán megtudtam, hogy rendezőt keresnek a Doctor Strange 2 számára. Az ügynököm felhívott azzal, hogy felmerült a nevem egy Marvel-filmre és hogy érdekelne-e a dolog. Azt gondoltam, kíváncsi vagyok, vajon újra meg tudom-e csinálni. Nagyon sokat követelnek ezek a fajta filmek. És úgy gondoltam, ez elég ok arra, hogy igent mondjak. 

Eredetileg egyébként az első rész direktora, Scott Derrickson tért volna vissza a rendezői székbe, de végül kreatív nézeteltérésekre hivatkozva kivált a projektből és ekkor lépett a színre Raimi. Raimi, mint rendező első blikkre teljesen adekvát és örömteli ötletnek tűnik, hiszen egy részről van tapasztalata a szuperhősök terén, másrészről pedig a természetfeletti horrorfilmekben is meglehetősen jártasnak bizonyul (lásd: A gonosz halott; Pokolba taszítva). Ráadásul, elmondása alapján most könnyebb dolga is lesz, hiszen csak fel kell vennie a fonalat az első film után és nem neki kell majd megismertetnie és bemutatnia a főszereplőt a nézőknek. A rendezőnek ez lesz a 2013-as Óz, a hatalmas óta az első nagyjátékfilmje, azóta inkább olyan sorozatokon ügyködött, mint a Rake, illetve az Ash vs. Evil Dead. Reméljük, visszatérése jóleső lesz és emlékezetes. 

A Doctor Strange az Őrület Multiverzumábant 2022. március 24-től vetítik a hazai mozik. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.