Hirdetés

A Disney felvásárolná a Netflixet

|

A Disney újabb nagybevásárlást szeretne tartani, ezúttal nem kisebb céget szemeltek ki, mint a legismertebb streaming szolgáltatót.

Hirdetés

Kevesebb, mint egy napja írtunk róla, hogy a Disney rekord évet fog zárni köszönhetően az idei hatalmas sikereinek. A majdnem 6 milliárd dolláron pedig nem terveznek sokáig ülni, mert kinéztek maguknak egy céget, amit szívesen felvásárolnának, nem másról van szó, mint a világ leghíresebb streaming szolgáltatójáról, a Netflixről. A két óriás között eddig is szoros együttműködés volt, elég csak a Marvel sorozatokra gondolni. Az egeres birodalom határozottan a világuralomra tör, hisz eddig sem aprózták el a bevásárlást, 2006 óta övék a Pixar, 2009-ben megvették a Marvelt és ugye a legutóbbi, a Lucasfilm volt 2012-ben.

Hirdetés

A TechChurch közölte le először hírt, ami egyben egyfajta válaszlépés is lehet arra, hogy az AT&T  felvásárolta a Time Warnert. Közben természetesen a Disney már régóta nézelődött a piacon, párszor már elejtették, hogy szükségük lenne egy saját streaming oldalra, de az infrastruktúra kiépítése túl sok energiát és forrást emésztene fel. Ha az üzlet megvalósul, hatalmas összeg fog gazdát cserélni és sokan arra tippelnek, hogy a Disney élére, a Netflix vezérigazgatója, Reed Hastings léphet, a hamarosan nyugdíjba vonuló Bob Iger helyére.

Ezzel az üzlettel a Disney szinte felfoghatatlan előnyre tenne szert a többiekkel szemben nemcsak az Amerikai, hanem a nemzetközi piacon is. Előfordulhat, hogy a gyerekcsatornáik (Disney Channel, Disney XD) teljes programját felköltöztetik a Netflixre és közben kicsit ráerősítenek a streaming filmek gyártására, amiben a Netflix még nem igazán találja a helyét, miközben Ted Sarandos (a Netflix tartalomért felelős igazgatója) a következő évekre azt tűzte ki célul, hogy a tartalom felét saját gyártású produkciók tegyék ki.

A magyar Netflix egyelőre továbbra is egyfajta béta verzióben fut, hisz feliratok talán két sorozatot leszámítva továbbra sincsenek, de az indulás óta nagyon sokat bővült a kínálat és sok sajátgyártású sorozat elérhető az angolon kívül más nyelven is (pl. németül).

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.