Hirdetés

Ezért lett Amerika Kapitány Hydra ügynök

|

Az új Amerika Kapitány képregény első száma sokkoló fordulattal végződött, most a folytatásból kiderült az igazság.

Hirdetés

Nick Spencer és Jesus Saiz legújabb képregénye, ami a "Captain America: Steve Rogers" nevet viseli, hatalmas port kavart maga köré internetországban, amikor kiderült, hogy a címszereplő mindvégig a Hydrát szolgálta. A hangos reakciót kiváltó fordulat tehát bevált, és a fél világ várta a folytatást a magyarázat reményében. Szerencsére a készítők sem szeretnék tovább húzni az olvasók agyát, így a második számban kifejtik a pálfordulás okát. Innentől kezdve SPOILERESEN folytatjuk!

Hirdetés

Spencer története nem ott folytatódik ahol abbamaradt, helyette visszaugrunk az időben, arra a pontra, amikor még Mark Waid és Ron Garney készítettek Amerika Kapitány képregényeket, ezen belül is ahhoz a történethez, amikor Rogers és Vörös Koponya egy Kozmikus Kocka megszerzéséért harcoltak. A küzdelem azzal ér végét, hogy a Kapitány pajzsának elhajításával félbe vágja ősellensége karját, majd ugyanezzel a lendülettel a Kockát is darabokra töri. Ezután a készítők mutatnak valami újat, a Kozmikus tárgy további sorsát, amelynek darabjai egy laborba kerülnek, és végül létrejön belőle a Kobik nevezetű teremtmény, aki az "Avengers: Standoff" című képregénynek volt központi szereplője.

Kobik egy kislány képében kel életre, akinek külsejéhez passzol a kissé naiv és buzgó természete. A kozmikus lény képességeit a S.H.I.E.L.D. és Dr. Erik Selvig használták fel arra, hogy gonosztevőkből mintapolgárokat faragjanak Pleasant Hill idilli városában. Azt tudjuk, hogy közvetlen köze volt ahhoz, hogy ott beütött a krach, de ahogy Spencer és Saiz képregényéből kiderül, még annál is tovább ment, mint gondoltuk volna.

A "Captain America: Steve Rogers" második számából világosan kiderül, hogy Kobik már a kezdetektől kapcsolatban állt Vörös Koponyával, kötődött hozzá, mert Herr Schmidt már Kozmikus Kocka kora óta használta. Szóval miközben Kobik együtt dolgozott Selviggel és a S.H.I.E.L.D. többi tagjával, hogy rájöjjenek képességei mivoltjára, időközben a jó barátját, Koponyát is látogatta.

Ez mind szép és jó, de hogy fordul a Kapitány a Hydra pártjára? Kobik teljesen megbízik Vörös Koponyában és elhiszi, hogy a terrorista szervezete a legjobb dolog a világon, ezért "megjavítja" Selviget, méghozzá úgy, hogy kitörli az emlékeit és újakat alkot helyettük, olyanokat amiktől a Hydra boldog követője lesz. Annak tudatában, hogy Kobik úgy segít az embereken, hogy Hydra hívőkké teszi őket, Vörös Koponya terve az volt Pleasant Hillel, hogy Amerika Kapitányt olyan halálközeli szituációba csalja, ahol Kobiknak meg kell gyógyítania. Ezzel együtt pedig az elméjét is átírja, szóval teljesen meg lesz győződve arról, hogy Hydra ügynök. A különös flashbackek az első számból valójában ezek az új, hamis emlékek voltak.

Steve Rogers rajongói most fellélegezhetnek, hogy szeretett Kapitányuk mégsem volt mindvégig Hydra párti. Viszont ez a két szám bizonyította, hogy egy nagyon érdekes történet áll előttünk, amit a továbbiakban is érdemes lesz követni. Ki tudja hány jófiút fordítanak még a Hydra oldalára és mikor térnek vissza a dolgok az eredeti kerékvágásba? Ha egyáltalán visszatérhetnek oda, hiszen számításba kell venni néhány hős halálát. Jack Flagről például, akit a Kapitány ledobott a gépről, azért, hogy megvédje titkos kilétét, még mindig nem tudjuk, hogy túlélte-e a zuhanást. Kíváncsian várjuk a történet végkimenetelét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.