Hirdetés

Hivatalos: csak jövő nyáron folytatódik a Trónok harca

|

Ami eddig csak pletyka és félinformáció volt, az most már hivatalos; az HBO bejelentette, hogy az eddig megszokottól eltérően később kezd az új szezon, amely most már biztosan rövidebb is lesz, mint a korábbiak.

Hirdetés

Azt eddig is tudtuk, hogy a készítők a hatodik szezon záró részével a végkifejletbe érő történetet tizenhárom részben szeretnék befejezni, de ez eddig csak meg nem erősített információ volt. Az viszont, hogy a tévéadó hivatalosan is bejelentette, hogy a folytatásban rövidebb szezont kapunk, ami ráadásul jóval később is kezd, mint amit eddig megszokhattunk, bizony sok rajongót keserített el.

Hirdetés

A Trónok harca hetedik szezonjának epizódszáma kapcsán tehát bejöttek a tippek, és tényleg hét részt fogunk majd látni, melyeknek már meg is vannak a rendezői. Maga a hét rész talán nem is volt akkora meglepetés, hiszen ki lehetett ezt már sakkozni, az viszont, hogy ennyit fog csúszni a bemutató, tényleg meglepetés. Az új szezon ugyanis nem márciusban, vagy áprilisban, hanem csak nyáron debütál, ami nagy valószínűséggel májusi kezdést jelent majd jövőre.

A kép forrása: HBO

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.