Egy hónap múlva megérkezik DVD-re és Blu-Rayre az elmúlt évek egyik legnagyobb kasszasikere a Star Wars - Az ébredő Erő képében, ami a rajongókat "kissé" megosztotta (azok a fránya elvárások), de akárki akármit is gondoljon róla, J.J. Abrams mozija idővel úgyis megtalálja a helyét a messzi-messzi galaxisban a folyamatos újranézéseknek hála, pláne ha majd kijönnek a következő epizódok is. Azt már régóta lehetett tudni, hogy lesznek rajta kivágott jelenetek, amelyek egy kicsit tovább árnyalták volna a képet és talán a film megítélésének is jobbat tettek volna, ezekből közölt most pár képet az Entertainment Weekly. Az egyik rögtön a nyitó jelenetet érinti, amelyben még az Első Rendben láthattuk volna John Boyega FN-2187-jét, aki már ott megkérdőjelezi a rendeltetését. Később a falu elleni támadásban láthattuk volna, ahogy nehéz döntés elé kerül, amikor rátalál az éppen porig rombolni készült faluban egy bujkáló helybélire. A másik ilyen szekvencia a Maz Kanata bárja elleni támadást érinti, amelyben egy kicsit Han Soloékból is többet kaphattunk volna. Ebben Han, Chewie és Finn szembe találkozik egy csapat rohamosztagossal, és az öreg csempész azt teszi, amihez a legjobban ért: kidumálja magát. A legígéretesebb jelenethez tartozik a legcoolabb kép is, amelyben a "kényszerlandolt" Ezeréves Solymot látogatja meg Kylo Ren. Ez a jelenet elviekben mégjobban kifejezte volna a benne dúló érzelmi és pszichológiai vihart. Persze ezeken kívül is lesznek még szekvenciák a filmből, de ezekről van csak érdemi kép, plusz a többi jelenet - mint például Leia korábbi felbukkanása vagy amint Oscar Isaac Po Dameronja a többiekkel fénysebességre kapcsol a végső ütközet előtt - kevésbé tűnik érdekesnek. A Star Wars - Az ébredő Erő nálunk április 27.-én jelenik meg korongon, Blu-Ray lemezen pedig kizárólag a Media Markt polcain találkozhatunk vele.
Képeken a Star Wars - Az ébredő Erő kivágott jelenetei
Hirdetés
Hirdetés