Hirdetés

Megakadtak a Nemzet aranya 3 írói

|

Még mindig döcög a Nemzet aranya 3, most épp a forgatókönyv íróknak gyűlik meg a baja a történelemmel.

Hirdetés

A Nemzet aranya több mint tíz évvel ezelőtt került a mozikba, és ugyan nem volt egy komoly alkotás, de abszolút szerethető volt és kapott egy folytatást is, ami pont olyan lett, mint minden közepes film kierőszakolt második része.

Hirdetés
 

Na, de itt az ideje elfelejteni a múltat és elkészíteni a harmadik részt, amit már csak egy dolog hátráltat: a történelmi tények ellenőrzése, ami tovább tart, mint azt a készítők gondolták. Maga Nicolas Cage erősítette meg, hogy egy kicsit holtvágányba került a projekt:

Nem sokat hallottam mostanában a filmről. Annyit tudok, hogy ezeket a forgatókönyveket nagyon nehéz megírni, mert a történelmi tényeknek hihetőnek és hitelesnek kell lenniük, és akkor még szórakoztatónak is kell lennie az egésznek. Tudom, hogy komoly kihívás olyan forgatókönyvet írni, ami megfelel az elképzeléseknek. Ennyit hallottam legutóbb, de még mindig dolgoznak rajta.

A rendezői székbe visszatér John Turteltaub, egy garmadányi új íróval egyetemben, ahogy Jerry Buckheimer is, viszont a színészekről semmi konkrétum nincsen, valószínűleg Nicolas Cage, Diana Kruger és Justin Bartha visszatér, és talán Jon Voight is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.