Legutóbb Till Attila kitűnő, Tiszta szívvel című filmjéről kelt szárnyra a hír, hogy rákerült arra a bizonyos listára, melyből majd kiválasztják azokat a filmeket, melyek végül megküzdenek a Legjobb külföldi film Oscarjáért. Most újabb magyar sikernek örvendhetünk, ugyanis ezúttal Deák Kristóf többszörös díjnyertes kisjátékfilmje, a Mindenki vált esélyessé arra, hogy majd rákerüljön a végleges jelöltlistára a Legjobb kisjátékfilm kategóriájában (egyelőre még csak egy tízes listát hoztak nyilvánosságra, melyet majd leredukálnak egy ötösre). Bejutni az öt közé már csak azért se volna utolsó dolog, mert legutóbb 53 éve jelöltek magyart ebben a kategóriában (Szabó István Koncert című rövidfilmjét).
A Mindenki egy egyszerű történettel rendelkező kis filmecske (kisfilmecske), mely egyszerű történetet kristálytisztán és érzékletesen mesélt el a rendező Deák Kristóf. A filmben bemutatott szituáció a következőképpen néz ki: adott egy új iskolába került kislány, aki új környezetének felfedezését rögtön azzal kezdi, hogy maga is csatlakozik az iskola híres-nevezetes kóruscsoportjába. Erika néni (Szamosi Zsófia), a kórusvezető énektanárnő első ránézésre kedves, jószívű hölgy, aki a kis csipet-csapatával szembeni szigorát azzal igyekszik rendre ellensúlyozni, hogy csokoládét ad mindenkinek a próbák után. Szereti őt mindenki, ahogy a tiszteletet is megadják neki és az új lánynak, Zsófinak (Gáspárfalvi Dorka) se szegné kedvét semmi, ha épp nem roncsolná szét az önbecsülését azzal, hogy Erika néni az első óra után rögtön az énektudását becsmérli és megkéri: legközelebb inkább csak "tátikázzon", hogy ne rontsa a kórus nívóját.
Deák Kristófnak 25 perc állt a rendelkezésére, hogy ezt az alaphelyzetet kifejtse és kerekítsen egy olyan lezárást, amely lezárás rendkívül kielégítőnek bizonyult nem kis részben annak köszönhetően, hogy a magában hordozott üzenetét tekintve igencsak pozitív és optimista. Az "egységben az erő" örök érvényű, ám sokszor elfeledett mottóját maga előtt tartva azt mutatta meg, hogy a kirekesztő magatartásnak akármely formájáról beszélünk, elfogadott nem lehet és nem is kell, hogy legyen - ha összefogunk és küzdünk, akkor azonban eredményt érhetünk el.
Ami elvezet bennünket ehhez a végkifejlethez, az szintén a rendező tehetségét dicséri: az általános iskolai miliőt és hangulatot gond nélkül adja át, ahogyan a két főszereplő karaktert is képes ez alatt a szűk fél óra alatt úgy bemutatni, hogy teljes értékű karakterekként gondolhatunk rájuk. Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya személyében megfelelő partnert talált erre a célra a rendező - mindhármójuk tálentumának indikátora az, hogy kihozták egymásból a legjobbat. A gyerekek persze ugyanúgy gyerekek maradtak, nem erőltettek rájuk semmit, ami elütne a korosztálytól sajátosságaitól - életszerű, hiteles szereplők, akikről egyébként el tudtam volna képzelni azt, hogy egy nagyjátékfilmben nézzem őket, miként birkóznak meg az iskolai évek hátráltató tényezőivel. Szamosi Zsófia nem kevésbé emlékezetes alakítást nyújt a perfekcionista, önző és sikerorientált tanárnő szerepében, aki céljának elérése érdekében rezzenéstelen arccal és nyájas hangon némítja el kórusának nemkívánatos elemeit. Amennyire utálnivaló volt a karakter, olyannyira volt élvezet nézni, ahogy a végén a gyereksereg túljár az eszén.
A Mindenki-ről az is eszünkbe jutott, hogy milyen jó volna nézni egy hasonló hangvételű, hasonlóan "kisszerű" történettel rendelkező ifjúsági filmet, ami lehetőséget adhat arra, hogy a gyerekszínészek is ismét villoghassanak a mozivásznon, illetve arra, hogy a fiatalság problémáin keresztül világítsanak rá olyan problémákra, amelyek akármely korosztály számára átélhetők és átérezhetők - mondhatni egyetemesek. Ajánljuk tehát mindenkinek megtekintésre, a filmnek pedig további jó szerencsét és sok sikert a továbbjutáshoz!