Mint az bizonyára már a legtöbbetekhez eljutott, szeptember 30-án elstartolt a harmadik "oltalmazó", Luke Cage önálló sorozatának első évada. Az első három epizódot rögvest be is próbáltuk és kifejezetten pozitív véleménnyel voltunk róla, úgyhogy most nézzük, hogyan teljesített Luke a Daredevil-nél és Jessica Jones-nál már megszokott, tizenhárom részes szezon alatt.
Figyelem, innentől az írás SPOILEREKET tartalmaz, szóval csak akkor olvass tovább, ha a.) már befejezted a sorozat első évadát vagy b.) nem érdekel, ha lelövöm a poént a történetet illetően.
Félidő!
Furcsa helyzetben vagyok a kritikám írásakor, ugyanis az eddigi Marvel/Netflix sorozatoknál mindenhol tudtunk mondani két-három olyan részt valahol az évad során, ahol kissé "leült" a történet. Nem voltak benne lyukak vagy butaságok, nem erről van szó, csak közel sem találták a nézők olyan izgalmasnak a cselekmény előremenetelét. Itt viszont egy egészen más jelenséget tapasztaltam, és mint azt mindjárt olvashatjátok is, nem túlzottan örültem neki: az első évadot ugyanis a hetedik rész közepénél/végénél, gyakorlatilag tehát pontosan az évad felénél, mintha kicserélték volna. És véleményem szerint sajnos közel sem előnyére, több oldalról sem. A következőkben a három, szerintem legfeltűnőbb hatását mutatom be ennek a félidői váltásnak a sorozatra, a hangulat és a történet szempontjából megközelítve.
Félidő! - Harlem
Áradoztam az első három részben tapasztalt hangulatról és atmoszféráról, mellyel Harlem utcáit és lakosait igyekeztek a nézőknek hűen bemutatni. Ez sikerült is nekik, viszont sokkal kevésbé éreztem ennek a motívumnak a fontosságát az évad későbbi részeiben, teljesen elvándorolt róla a fókusz és már csak egy-két apróság őrizte meg ezt a vonalat. Sajnáltam a fókuszváltást, ugyanis kifejezetten tetszett a kultúra és a közösség bemutatása az első részékben, a borbélyház és Harlem utcái is kiestek jó pár részre a helyszínek közül, átvette a helyüket a Harlem's Paradise, a vidéki pajta és a különböző raktárhelyiségek, kár értük, mintha kihalt volna az élet kicsit a sorozatból. Szerencsére az öntudat és a közösségért való felelősségvállalás motívumai mindvégig megmaradtak Luke-ban.
A zene természetesen az egész évad során eszméletlenül jól szolgálta a sorozatot, A galaxis őrzőihez hasonlóan itt is nagy hangsúlyt kap a zenei aláfestés és a megfelelő számválasztás egy-egy jelenethez. Kiemelendő a létező rapper, Method Man feltűnése a tizenkettedik részben, a hoodie csere közte és Luke között, a rádiós interjú és a direkt ehhez a sorozathoz megírt "Bulletproof Love" sláger, egyszerűen eszméletlen húzásnak számítottak egytől egyig, nagy-nagy plusz jár értük a sorozatnak. (A másik nagy favoritom a "Son of a Preacher Man" felcsendülése volt, remekül el lett találva.)
Félidő! - A Keresztanya
Ahogy már korábban is említettem, roppant szimpatikussá vált az első részek alatt is az a már-már keresztapás gengszter feeling, amit Cottonmouth és Mariah párosa szolgáltatott. Remek dinamikát láttam kibontakozni kettejük között, ahogy két különböző oldalról próbálnak hatalomra jutni - előbbi ugyebár nagymenő fegyvercsempész gengszterként, aki nem hezitál az erőszak és a megfélemlítés eszközéhez folyamodni, utóbbi pedig a "tisztább", politikai, cselszövésekkel és tervezgetéssel kikövezett úton. Cottonmouth karakterét is Fisk-hez és Kilgrave-hez hasonló módon ügyesen elkezdték elmélyíteni a hetedik részben, betekintést kaphattunk közös múltjába Mariah-val és Mama Mabel-lel, elkezdtünk még jobban azonosulni vele, hiszen láthattuk, hogy ő is követett el hibákat teljesen érthető indokok miatt… erre bumm, kiírják a sorozatból. Komolyan, köpni-nyelni nem tudtam a húzáson és közel sem pozitívként éltem meg ezt a meglepődést.
Ugyanis Mariah karakterét addigra - szerintem - nem alapozták meg és építették fel olyan szintre, hogy utána egyedül képes legyen elvinni a hátán a sorozat antagonistájának szerepét. És ez szerintem nem is sikerült neki, habár a vége felé egyre jobban durvultak el a húzásai, de végig úgy éreztem magam, mintha ő csak reagálna a történésekre és a saját, belső motivációi és indíttatásai valahogy nem jöttek át. Igen, jobbá akarta tenni Harlemet és igen, hatottak rá is bőven egykoron Mama Mabel szavai, de sem én, sem szerintem az írók nem tudták igazán eldönteni, hogy mit akarnak vele kezdeni. Most Mariah a nagyi "taníttatásai" elől akart-e menekülni (lásd a fényképlefordítós jelenet, amikor letagadja, hogy olyan lenne, mint ő), vagy pont azoknak kívánt megfelelni és már-már túlszárnyalni az örökölt hírnevét?
Egyébként jobban belegondolva valahol a kettő ötvözete szerintem az, ami igazán hajtotta a karaktert, csak valahogy nem sikerült jól megvalósítani a Mariah ilyesfajta örlődését (már ha volt neki) és két szék közül a padlóra esett kicsit a karakter. Hasonlóan kettős, és végérvényesen "semmilyen" vele kapcsolatban a politikus és a gengszter mentalitásból adódó belső konfliktus is, amit nem oldottak fel. Az évad legvégéig továbbra is folyamatosan a reakciókat, mintsem az önálló akciókat tapasztaltam a részéről. A Shades-zel való kapcsolata pedig aztán ezen egyáltalán nem segített, kettejük párbeszédei botrányosan erőltetettek és üresek voltak. (És akkor arról az utolsó ajakharapásról ne is beszéljünk, Sweet Christmas, az mégis mire volt jó…) Shades is eléggé alulhasználttá vált sajnos, a kezdeti lelkesedésem a karakter iránt a negyedik-ötödik rész után el is tűnt, mert semmilyen extra mélységet nem adtak neki. A legutolsó két részben alkotott azért, de ez már sajnos kevésnek bizonyult, hogy bepótolja a teljes évados vigyorgását a napszemüvegben.
A kibontakozó történetet (Luke bemártása a rendőrők megtámadásával, a múltjával való zsarolás stb.) számomra sokkal jobban működött volna, ha Cottonmouth és Mariah húzogatja közösen a Luke bábjára kötött zsinórokat, ügyesen bevédve egymás hátát, mégis elejtve közben egy-két olyan hibát, amit legvégül a protagonista oldal szépen ki tud használni. Sőt, az is simán elfért volna, hogy az évad vége felé Mariah szintén elteszi láb alól Cornell-t, hogy mentse a saját bőrét. De a félénél? Jajj, nagyon nem. Főleg úgy, hogy ki lépett a helyére…
Félidő! - Gyémánthátú
Nem fogom kerülgetni a forró kását, Willis "Diamondback" Stryker magasan viszi a legrosszabb Marvel gonosz címet. Még a filmeket tekintve, pedig ott is félrement azért jó pár, de szvsz ezt a karaktert egyrészt abszolút nem dolgozták ki kellőképp, másrészt eszméletlenül klisés is volt (apa problémák, bosszút állok a tesón…), harmadrészt bele is erőltették rendesen a történetbe (erről mindjárt…), negyedrészt pedig egy-két húzása kifejezetten butává tette számomra. A tizenegyedik rész kész katasztrófa utóbbi téren, "Tudtam, hogy ismerős volt az a csaj, akit amúgy már végignéztem Luke mellett távcsőn keresztül és üldöztem is a fél városon át." Vagy, "Hmm, hát szétlőttem rakétával a konyhát és nem találtam ott egy hullát sem, pedig láttuk, hogy oda futott be Luke Mistyvel, úgyhogy egy magyarázat lehetséges: köddé váltak és nem kezdek vele semmit." (Shades meg észreveszi a rész végén a helyiség alatti járatot és lemegy EGYEDÜL, jajj, tényleg rengeteg sebből vérzett az a rész, abbahagyom.)
Nézzétek, a nyolcadik rész végén elérkező "nagy-nagy csavar" arról, hogy Luke és Diamondback valójában "brother from another mother" kapcsolatban állnak… hát, ha ezt egy ütős fordulatnak szánták az írók, akkor bizony alaposan melléfogtak. Nem tudtunk róla semmit, a karakter az addigi nyolc rész alatt csupán három-négy alkalommal tűnt fel Shades és Cornell egy-egy beszélgetésében, de konkrét, fizikai megjelenésről szó sem volt. Ez pedig roppantul hiányzott ahhoz, hogy ő vele igazán azonosulni tudjunk és egy hasonló kaliberű ellenséggé váljon Luke számára, mint Fisk Matt-nek, vagy Kilgrave Jessica-nak. Nem éreztem abszolút igazi fenyegetésnek, egy félig őrült, félig vallási fanatikus idiótának csapódott le a karakter, aki bizony nagyon utálja Luke-ot, mert apuci őt jobban szerette, ő meg csak a zabi gyerek volt. A karakterével kapcsolatban még esküszöm, Luke is lebutult, azt a gyerekkori visszaemlékezést a templomban nem tudtam egyszerűen hova tenni, avagy "Hopp, hirtelen beugrik, hogy apa előtt térdelve bizony közel sem imádkozott Willis anyukája anno, áhá!".
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a legutolsó részben előkerülő Anti-Luke felszerelés a legröhejesebb kosztüm, amit a Marvel Studios filmes vagy tévés részlegén valaha megvalósítottak. Nem tudtam komolyan venni egyszerűen azt az utolsó boxmeccset, amit próbáltak ugyebár megalapozottá tenni a gyerekkori bevágásokkal. Srácok, nem az utolsó részben kellene jobban kifejteni a karakterek viszonyát, ehh. Az pedig végképp nem nyugtatott meg, hogy a zárómontázsban ő is kapott egy rövid jelenetet a dokival, miért akarnak az írók még ezzel a karakterrel bármit is kezdeni?
Na, most viszont kiírtam magamból mindent, amit negatívumként éltem meg az évad, egész pontosan az évad második fele során, ám azért szerencsére nem ennyire vészesen rossz a helyzet.
Carl Lucas v. Luke Cage
Luke karaktere az egész évad során (kivéve azt az egy apró jelenetet, amiről már írtam Diamondback-nél) teljesen rendben van. Mike Colter tökéletes választás szerintem még mindig erre a szerepre, egy karizmatikus hétköznapi hős, érthető motivációkkal. Tetszett, ahogy végül a menekülés helyett szembenézett a sorsával és a múltjával, a Reva-s csavar is ötletes húzás, így a karaktert nem az az egy tragédia fogja a későbbiekben meghatározni. Az eredetsztorija épp annyira lett bemutatva, amennyire szükséges, kvázi két rész foglalkozik ezzel igazán, egyik a börtönös visszaemlékezős (a zseniális kis easter egg a szökés után a klasszikus kosztümmel remélem megvolt mindenkinek), a másik pedig a pajtás a dokival és Claire-rel. Sokan tartottak tőle, hogy egy szupererős, áthatolhatatlan bőrrel rendelkező karakterre mégis mi fog veszélyt jelenteni? Nem lesz túlságosan egyoldalú az ő "küzdelme" a történetben? Szerencsére akadt itt bőven veszély akár a börtönmúltjából adódóan, akár a szeretteit/Harlem közösségét érintő fenyegetéseknek köszönhetően, úgyhogy nem éreztem egyszer sem, hogy Luke-nak könnyű dolga akadna. Mindent összevetve tetszett az az út, amit az első résztől az utolsóig bejárt, ahogy Carl Lucas-ból végérvényesen Luke Cage vált, nemcsak a börtönös részben, hanem itt, az egész évad során is. A zárójelenete a kocsiban is pazarra sikeredett, szóval igazán szép karakterfejlődésen ment át Power Man.
Femme fatale
A hölgyek, Misty és Claire is érdemelnek egy külön szekciót, ugyanis mindkettejük jelenléte rendkívül jót tett a sorozatnak.
Misty ügyesen el lett találva, Simone Missick nagyszerűt alakít a szerepben (Cottonmouth Mahershala Ali-ja mellett az ő alakítása szerintem még az igazán kimagasló), remek önálló és páros jelenetei is vannak Luke-kal, a társával, a főnökével, Claire-rel és Mariah-val. Luke-hoz hasonlóan ő is szép utat jár be, először szkeptikus az önbíráskodó hősök kérdéskörében és bízik a rendszerben, amit képvisel, később viszont ez a rendszerbe vetett hit szép lassan meginog a Luke-kal és Claire-rel eltöltött időnek és a politikai ármánykodásnak köszönhetően, amely befurakodott a rendőrséghez az évad végére. Különösen imádtam Misty nyomozós pillanatait, amikor egy-egy fénykép alapján beleélte magát a tetthelyszínen történt eseményekbe, a karaktert is jól szolgálták ezek a képsorok, továbbá megvalósításukat tekintve az operatőri munka is érdemel egy piros pontot. Tetszett a kis rejtett előreutalás a karakterét illetően akár a karját ért lövést, akár az utolsó jelenetében láthatott vörös ruha és frizura kombót tekintve. A színésznő állítása szerint Misty visszatér majd a Defenders-ben, szívesen látom viszont minél hamarabb. Szintén valamelyest ismétlem az előző cikkes önmagam, de hiába is áradoztam a karakterről az elmúlt paragrafusban, továbbra sem gondolom, hogy a hölgy külön spin-off sorozatot érdemelne. Azért na, maradjunk a realitás talaján: közel sem egy Bernthal-féle Punisher szintről beszélünk. That dude is crazy.
Említettem az első három rész kritikájában, hogy Luke-nak nagy szüksége van egy Claire-típusú karakterre és igazam is lett: rengeteg képernyőidőt kaptak ők közösen, Claire szerepe a Netflixes univerzumban is kezd egyre tisztább lenni a nézők és saját maga számára is (egyszer már elhangzott a Night Nurse kifejezés is). Rosario Dawson alakítása természetesen továbbra is tip-top, nagyon éli ezt a szerepet már. Az egyetlen problémám az évad legvégére kialakult románc volt kettejük között. Szerintem kellően megalapozták, nem is ezzel van problémám, csak nem értem, erre mégis mi szükség volt Jessica és Misty után. Képregényes alapokat figyelembe véve remélem a Defenders ezek alapján nem fog átmenni mindenféle szerelmi sokszögbe Luke-Jessica-Misty- és Claire között. Vagy, az utolsó apró utalás alapján, Danny Rand és Colleen Wing között.
Lukacsos sajt
A Luke Cage első évada a Marvel rajongóknak mindenképp kötelező darab lesz és egyébként összességében hozza a Netflix-es sorozatoktól már-már elvárható, minőségi szintet. A színészi alakítások, a karakterek javarésze, az operatőri munka és a hangulat azért ott vannak a szeren, a legnagyobb negatívumot a történetben fellelhető, bizony nem túl kevés lyuk és inkonzisztencia, valamint persze Diamondback karaktere jelenti. Sokszor hasonlították Luke egy-egy szanaszét lőtt pólóját vagy pulcsiját egy lyukas sajthoz, és igazából ez a hasonlat a sorozat első évadára is működik. A történet második felét bizony lehetett volna ennél sokkal jobbra is írni és máshová helyezni a hangsúlyt, viszont a végére így is kaptunk egy jól megalapozott hőst és mellékkaraktereket, akikben bizakodhatunk a későbbiekben.
Apróság, de érdemes megjegyezni egyébként, hogy a legtöbb utalást a többi New York-i hősre vagy a Marvel Filmes Univerzum produkcióira magasan ebben a sorozatban kaptuk. Párszor talán mintha kissé túl is tolták volna.
Bevallom őszintén így a cikk végére érve, hogy a négy karakter sorozata közül a Luke Cage-t vártam a legkevésbé és ahogyan eddig, úgy a tizenhárom rész végére érve még inkább egy Heroes for Hire sorozatban látom a jövőt egy potenciális második évad helyett. Egyelőre fogalmam sincs, hogy az Iron Fist első szezonja hogyan is sikerül majd, de Misty-vel és Danny-vel karöltve Luke-nak szerintem jobban állna ez a privát hősbiznisz sorozat, mint egy újabb szóló évad. De hát ez még a jövő zenéje, habár azért akadt jó pár elejtett utalás, ami erről a jövőről árulkodik. Továbbá nem tudom megállni, hogy a Luke Cage első évadának szerepét a Marvel/Netflix univerzumban Luke utolsó szavaival foglaljam össze: "Sometimes backwards, to move forward."
Végezetül pedig a pontozás és az összegzés. Majdnem egy éve annak, hogy a Jessica Jones-ról kritikát írtam, összehasonlításként ott az alábbiakat foglaltam össze a végső pontszámom megállapításánál:
Jessica Jones, 1. évad: 8.5/10
Egy újabb remekül sikerült karakterdráma a Marvel és Netflix közreműködésében, erős pszichológiai aspektussal, lassú cselekménykibontakozással és mély karakterekkel, akiket remélhetőleg hamarosan viszontlátunk.
(+) Elcseszett, "emberi" karakterek
(+) Állandó mentális hadviselés
(+) Eszméletlenül jó gonosz Kilgrave személyében
(+) Technikai, operatőri munka
(+) Remek sztori…
(-) … ami talán 10-11 részben izgalmasabb lett volna
(-) Pár gyengébb mellékszál- és szereplő
Ezek alapján pedig a végső értékelésem a Luke Cage első évadáról a következőképp alakul:
Luke Cage, 1. évad: 7/10
A Luke Cage első évada modernkori gengszterdráma, amely tökéletesen bemutatja Hell's Kitchen után Harlem utcáinak közösségét és kultúráját, egy jól kidolgozott főhőssel és erős női mellékszereplőkkel, viszont sokszor elkapkodott és lyukas történettel, valamint a Marvel/Netflix kollaboráció eddigi leggyengébb gonoszával.
(+) Karizmatikus, kidolgozott főhös, remek karakterfejlődéssel
(+) Ízig-vérig harlemi hangulat
(+) Kiváló zenei aláfestés
(+) Remek női mellékszereplők (Misty, Claire)
(-) Félidőnél mellékvágányra futó történet
(-) Butaságok, lyukak, klisék a sztoriban
(-) Roppantul kidolgozatlan gonosz Diamondback személyében
Írta: Marvel Magyarország (GD)