A Westworld-öt sokan a 2017-es év egyik legjobb sorozataként tartják számon, így teljesen jogos, hogy az HBO már elő is rukkolt azzal, hogy érkezik a második évad. Miután pedig megnézhettük az új szezon, Super Bowl-on debütált első előzetesét, jöjjön egy parányi információ, mely a rajongók számára mindenképp érdekesnek bizonyulhat.
Aminthogy az előző évadban megismerhettük Delost, a vadnyugat-tematikájú parkot, úgy az alkotók bizony erőteljesen kacsintgatnak (mi több: utalgatnak!) arra, hogy ezúttal méginkább tágítják majd ezt az izgalmas jövőbeli univerzumot. A trailerben, amelyet a Super Bowl alatt láthatott a közönség, a szemfülesebb fanok észrevettek egy kvázi titkos weboldalt (http://delosdestinations.com/), amely szerint Deloson kívül hat (azaz 6) park van, amely látogatható. Joggal remélhetjük, hogy ebből a maradék ötből kapunk majd kisebb-nagyobb ízelítőt. A széria új évadja április 23-án debütál az HBO-n, illetve az HBO GO-n, az előző epizódokat utóbbi honlapján meg is tekinthetitek!