Előszeretettel ruházunk fel emberi jelzőkkel más élőlényeket, és ezek nem individuális esetek, minden művészeit ágban találunk rá temérdek példát. Elég csak a pókerező kutyákat ábrázoló festménysorozatra, a Disney-féle Zootropolis filmre, a Tesz-Vesz város című rajzfilmsorozatra, vagy George Orwell kortalan klasszikusára, az Állatfarmra gondolnunk, de említhetnénk a Macskák musicalt, a Blacksad képregényt vagy éppen a Party Animals videojátékot is. A sor szinte végtelen.
Idén volt szerencsém már egy izgalmas gondolatkísérletet olvasni, Cixin Liutól a Hangyák és dinoszauruszokat, ami két olyan faj kapcsolatát mutatta be fantáziadús és csavaros módon, akikről legvadabb álmainkban sem feltételeztük volna az interakciót. Liu könyvének koncepciója jutott az eszembe akkor, amikor a Multiverzum Kiadó egyik újdonságát, Robert Repino első regényét, a Mort(e) című kötetet kezdtem el olvasni, amely még közelebb is hozza hozzánk az eseményeket, hiszen nem rég kihalt lényekről van benne szó, viszont a hangyák így is fontos szerephez jutnak.
Repino történetében egy ősi hangyakirálynő bosszúvágytól fűtve egy biokémiai szer segítségével öntudatára ébreszti a világ állatait, a beszélő, intelligens és tettrekész kreatúrákból pedig sereget hoz létre, hogy leigázza az emberiséget és átvegye a Föld felett az uralmat. A középpontban Mort(e), a közönséges házimacskából lett háborús hős áll, aki maga is kiveszi a részét az új világ létrehozásában, viszont a maga módján teszi ezt, miközben barátja, Sheba kutya után kutat, és a nyakába szakad egy emberi biofegyver, a titokzatos EMSAH eredetének feltárása is.
Miközben követjük az eseményeket (az emberiség felszámolását és azt, hogy mi válik az állatokból egy újfajta társadalomba tömörülve), Repino folyamatosan adagolja az apróbb gyomrosokat. Az élőlényekkel való bánásmódunkat, a kedvenceink kihasználását és elkorcsosítását, az értékrendünk elfajzását erős képeken keresztül illusztrálja, tükröt tartva elénk, miközben arra is fény derül az oldalak fogyásával, hogy az emberi természet pozitívumai és negatívumai nemcsak ránk vonatkoznak, hanem predesztinálva vannak. A mi szintünkre felfejlődött lények akarva-akaratlanul is képesek elkövetni azokat, amit egykori gazdáik/elnyomóik, legyenek azok gyarlóságok vagy jóságok.
Repino műve így több feltevéssel is eljátszik: mi teszi az embert emberré? Miért használjuk ki a környezetünket annak rombolásával? Meddig hajlandó elmenni valaki a barátságért? Egy a régire épülő új társadalom képes levetkőzni elődei gyengeségeit? Mennyit számít a hit és milyen ereje van a magasztosabb céloknak? És még folytathatnánk, a Mort(e) ugyanis úgy merül el a filozofálgatásban, hogy közben észre sem vesszük a szürrealitásba bújtatott gondolatfeltevései, az ismeretlennel való atmoszférateremtés és két lábra emelkedett szereplői miatt, akiknél nem kell hagyatkoznunk a fantáziánkra a múltjukkal kapcsolatban, mivel nagyon is érzékletesen van bemutatva, hogy min mentek keresztül a megvilágosodásuk előtt legyenek azok macskák, kutyák vagy olyan, még a négylábúak között is alsóbb rendbe tartozó haszonjószágok, mint a disznók.
A Mort(e) posztapikaliptikus sci-fiként van feltüntetve, de nyugodtan hozzá lehet venni a műfajok listájához a horrort is, tudniillik Repino nem szégyenlős, ha azt kell taglalni, hogyan kerül át egy ember a túlvilágra, vagy éppen mi történik akkor, ha egy állat öngyilkos lesz. Ez a vonal viszont szépen belesimul a könyv weird hangulatába, sokszor nyomasztó légkörébe, és megfelelően ellensúlyozza azokat a pillanatokat, amikor könnyedebb vizekre evezünk, elvégre néha egy kis humor, egy kis nosztalgia is felüti a fejét. Repino sötét disztópiájának egyik erőssége, hogy jól megtalálja a műfajok határait, és mozog feltünésmentesen köztük, miközben nem felejt el folyamatosan meglepetést okozni sem. Bár izgalmas megközelítése és különleges stílusa azt érezteti, hogy végezzük ki azonnal (kevesebb mint 330 oldal, szóval nem tart sokáig), azonban azt javasoljuk, hogy érdemesebb kisebb adagokban fogyasztani és elmélázni az olvasottakon.