Mindnyájunknak megvolt ez a bizonyos szakasza az életében. Valakiknek rövidebb, de valakiknek pechjükre hosszabb. Nem szívesen emlékszünk erre vissza, hiszen megannyi kínos, logikátlan és blőd dolgot tettünk ilyenkor, amiket roppantmód szeretnénk elfelejtetni. Viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy kis részben ez az életszakasz formált minket azzá, akik most, felnőttfejjel vagyunk. Sokan már ennyiből is kitalálhatták, hogy igen, minden fiatal egyik rémálmáról beszélünk most, a pubertásról.
Persze ma már úgy gondolunk vissza minderre, hogy nem volt annyira vészes, de anno, élesben, teljesen másképp festett az egész dolog (örök igazság: ha benne vagy a paradigmában, nem látod a paradigmát). Ilyen volt például az első szerelem, amiről azt hittük, örökké tartani fog; vagy az első felismerés, hogy mire használható még a férfiak vadászujja. Felsorolni is bagatell, milyen kis kaliberű dolgoknak mekkora jelentőséget fordítottunk fiatal éveink során. Mázli, hogy van egy sorozat, ami összeszedi nekünk ezeket, és úgy mutatja be őket, hogy egy félmosoly mindig ott figyeljen a szánk szélén. Ez lett a Big Mouth.
A Big Mouth tavaly debütált a Netflixen, és egy csapásra belopta magát mind a felnőttek, mind pedig a felnőttkor küszöbén állók szívébe. Nehéz a történetéről általánosságban írni, hiszen egyrészt hamar olyan részekbe futunk bele, ahol akarva-akaratlanul lelőnénk egy-két spoilert, másrészt pedig nincs is kvázi egy egységes sztorija. Ne értsetek félre, nem kell rögvest egy ilyen Ponyvaregény / A nagy Lebowski szintű helyzetre gondolni (amiknek úgy van sztorijuk, hogy nincs, mert van nekik), hanem nincs semmi konkrétan kiemelendő aspektusa a történetnek. Egyszerű, a bevezetőben említett fiatalkori problémákat tesznek meg minden egyes epizód központi témájának, és mi mindig meglátjuk, hogy mi sül ki ezekből.
Nagyvonalakban azért elmondható, hogy négy középiskolás diák köré íródnak ezen epizódok. A két kvázi főszereplőnek kikiáltott srác, Nick és Andrew régóta haverok, és együtt próbálják felfedezni saját maguk és persze a másik nem szexualitását. Hozzájuk csapódik egy harmadik fiú is, Jay, aki legalább akkora érdeklődést mutat ezen témák iránt, mint sorstársai. Viszont az abszolút favorit karakter sokaknak Jessi lesz, az egyedüli női tag a bandában, akinek hasonló problémái vannak ilyen téren - csak éppen női (lányi) szempontból nézve őket.
Az már szerintem ennyiben körvonalazódott is, hogy a Big Mouth újított a pubertás témában. Azzal, hogy behoztak egy női szereplőt is a buliba, már sokkal inkább kitágult (nem félreérteni) ennek a perspektívája. Viszont amellett hogy Jessi egy teljesen más identitáskeresésben vesz részt a röpke tíz epizód alatt, a fiúk sem mutatnak akkora hasonlóságot, mint ahogy lenni szokott. Andrew mindhármuk közül a hamarabb érő típus. Ő már javában benne van ebben a témában, érintve olyan sarkalatos területeket is, mint például az önkielégítés (ennek a túlzásbavitele), a fanszőrzet növesztése, avagy éppen a szerelem pozitív és negatív hatásai. Nick merőben más csoportba sorolható, hiszen (habár egykorúak Andrewval) ő a később érő fiú, akinek a legfőbb gondjai közt olyanok vannak felsorolva, mint a szőrtelenség kérdése, a szerelemből a friend-zone-ba való átkerülés, vagy éppen a barátság súlyossága. Jay pedig az abszolút fekete bárány. Ő az a karakter, aki "típus" szerint Andrew és Nick között foglal helyet, hiszen már egy ideje élvezi a bal és a jobb keze által kapott szeretetet (illetve ennek a párnahuzatos verzióját), viszont kicsit sem érdeklődik azon témák iránt, amik pl. Nicket érintik.
Már ennyiből is látszik, hogy a Big Mouth nem viccel ezzel a témával - vagyis nem nagyon. Annak ellenére, hogy hatalmas poénjai vannak a sorozatnak, és feledhetetlen epizódjai, magáról a pubertásról mint a fő témájáról, komolyan beszél. Nem vicceli el a hangsúlyos jeleneteket, mer lemondani egy-egy tanulságért a humorról. Képes mértéket tartani, ha az adott helyzet azt kívánja - viszont ha nem, akkor teljesen elborul, és a végsőkig fokozza az őrültebbnél őrültebb szituációkat (pl. a legutolsó részben a pornófüggőséget). Pontosan emiatt a kettősség miatt tűnik ki a Big Mouth a többi, hasonló témákról szóló szériák közül, melyeknek nagy része kizárólag a poénokra helyezik a hangsúlyt.
Egy lényeges momentumról még nem esett szó a sorozat kapcsán, ami tovább erősíti az eredetiségét: ezek pedig a hormonszörnyek. Azon túl, hogy látjuk a négy főhőst vergődni a saját problémáikban, hozzájuk csapódnak még a hormonszörnyek felbukkanása is. Ezek a kazamaták az adott szereplőnek a saját hormonjaiért felelősek, akiket csak az az egy karakter lát. Az első évad elején még csak Andrewnak van egy ilyen szörnye, később Jessi és Nick is "kiérdemel" egyet-egyet (Jessié értelemszerűen női hormonszörny). Ezáltal, hogy csaknem minden pubertáskorba lépett szereplő automatikusan kap egy ilyen szörnyet, akik egyfajta edző/felkészítő tanár szerepében állnak, sokkal inkább érthetőbben tudják körüljárni az adott témákat. A rendszerint elhallgatott, nehezen megbeszélhető topikok most nyitott könyvként árulják magukat, és ezzel bravúrral foglal helyet a nagypályás szériák között a Big Mouth. A lehetetlenről beszélni kiderült, mégiscsak lehetséges.
A sor persze itt még nem ér véget. Azzal, hogy az alkotók a fiatalkort mutatják be, nem lehet elmenni olyan területek mellett sem, mint a szükséges ifjúkori lázadás, a szülői gondviselés megtagadása, a nemi beállítottság kérdése, vagy éppen a különböző kulturális rétegek keveredése. Az utóbbi talán nagyobb hangsúlyt is kap, mint az előzőek (a zsidó származású Andrew és a színes bőrű Sissy elég hamar összemelegednek), de ennek csak örülni lehet, hogy egy animációs sorozat meri a nagy kérdéseket feszegetni. Pontosan ezen témák érintése miatt a Big Mouth nemcsak a fiatalabb korosztálynak okozhat örömteli és tanulságos órákat, hanem a pubertást bőven maguk mögött hagyott felnőtteknek is.
Viszont amilyen maradandó ez az életszakasz mindnyájunknak, olyannyira nem tekinthető természetesen tökéletesnek sem. Sok esetben a forgatókönyvírók akarva-akaratlanul beletenyerelnek a klisékbe, és ez lehet, a nézők nagy részének szemet fog szúrni. Viszont mentségükre szóljon, hogy egyrészt ezeket a témákat annyiszor feldolgozták már filmen, TV-ben, videojátékokon, vagy regényekben, hogy már az kész csoda, hogy újdonságot tudtak belecsempészni. Másrészt pedig nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az érintett témák ábrázolása valóban így folyik le/folyt le sokunknak. És pont emiatt, mert az életben is így van, sok minden közhelynek hathat, amik voltaképpen nem is azok.
A Big Mouth egy kifejezetten kellemes meglepetés lett. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a Netflix tud még ebben a témában újat mondani, de mégis sikerült nekik. Azt az örökzöld mondatot most viszont hanyagolni fogom, hogy "ezt mindenkinek látnia kell", mert azért valljuk be, kell egyfajta ráhatás a témára. Aki inkább minél előbb el akarja felejteni ezt az egész szakaszt, vagy akit teljesen hidegen hagy és hagyott ez a téma, az valóban csak húzni fogja a száját végig. De azok a többiek, akik mégis adnak ennek a szériának egy esélyt, kicsit sem fogják megbánni. És a végére egy jó hír: most október 5-én startolt el a teljes második évad a Netflix jóvoltából, szóval aki egyhuzamban akarja ledarálni mind a húsz epizódot, az ne fogja vissza magát.