Színes multikulturális romantikus komédia veszi fel a versenyt a hasonló témájú és hangulatú régi nagy "elődökkel": az Álljon meg a nászmenet (1997) és az Igazából szerelem (2003) című filmekkel, és úgy tűnik, a szerényebb színészi gárda ellenére Shekhar Kapur első romantikus alkotása tetszik az embereknek. A "Mi köze ennek a szerelemhez" sikerrel debütált a Torontói Filmfesztiválon.
A történet alaptémája az elrendezett házasság - a mai, modern Tinder-valóság által átszőtt világban. Egy olyan világban, amelyben a házasságok 55%-a garantáltan válással végződik (míg az elrendezett nászok esetében ez a százalék mindössze 5% -ra tehető), és amelyben a felek többsége saját bevallása szerint, ha egész biztosan nem bukna le, megcsalná a férjét/feleségét. Jemima Khan forgatókönyve egyszerre színes, szentimentális, elgondolkodtató és végtelenül romantikus.
Főhősünk Zoe (Lily James), a fiatal lelkes dokumentumfilm készítő, akinek nincs szerencséje sem a munkájában, sem a szerelemben, pedig csinos, ambíciózus, intelligens és kedves. Legjobb barátja, a szomszédban élő Kazim (Shazad Latif), a pakisztáni származású orvos, akivel együtt nőttek fel, és akivel egymás minden titkát ismerik.
Zoé édesanyja a kissé bogaras, néha túl harsány, mégis oly szerethető Cath (Emma Thompson), akit azonban a készítők bosszantóan Bridget Jones anyukájának klónjaként álmodtak meg, pedig a színésznőben, mint tudjuk ennél milliószor nagyobb potenciál rejlik, és az ő karizmatikus kisugárzásához valljuk be, nem is illik egy ennyire bugyuta, sok helyütt "égő" karakter.
A történet szerint Zoe sok sikertelen próbálkozás után új témát villant meg a producereknek: az elrendezett házasság intézményét a modern világban. Témája barátja épp aktuális menyasszonykeresésére és az azt követő esküvőre fókuszálna. Az ötletre ráharapnak a filmesek, elindul a forgatás, Kazim pedig szívvel-lélekkel mesél a vallásáról, családjáról, a kultúrájukról és mindarról, ami neki, mint muszlim férfinak igazán fontos a családalapításkor. Kazimot senki nem kényszeríti arra, hogy kövesse az ősi hagyományt, ő maga azonban több diplomás értelmiségi emberként úgy véli, jobb józan ésszel dönteni, mint szerelemtől ittasan, hibásan választani olyasvalakit, akivel aztán nem tud együtt élni az ember.
Zoe kameráján keresztül egyre mélyebbre merülünk a pakisztáni hagyományokba, a család történeteibe, megismerkedünk az ara-jelöltekkel, elutazunk Lahorba, a férfi szülőföldjére, majd ellátogatunk a rokonai házába, hogy ott üljük vele meg a nászt. Megismerjük a leendő feleségét (Sajal Aly), annak családját és elképedünk, hisz ez a rendszer - a nehéz emészthetősége ellenére - valóban működőképesnek tűnik.
A történet több szálon fut, hiszen miközben Kaz szerelmi életét kísérjük végig, vele párhuzamosan láthatjuk Zoe félresikerült randijait és részesei lehetünk egyre növekvő elkeseredésének, hisz úgy tűnik, hiába széles a Tinder kínálati palettája, a fehér lovon ülő herceg sosem jön el, legfeljebb a szörnyeteg, aki azonban legfeljebb B-terv lehet, vagy még annyi sem.
Zoe édesanyja, Cath mániákusan munkálkodik azon, hogy lányának férjet találjon, ő pedig mielőbb nagymama lehessen. Mindenkinek a lányáról fecseg, mindenkiben potenciális vőt lát, még az állatorvoshoz is úgy viszi el a beteg kutyáját, hogy közben megpróbálja "eladni" a szerelemben suta (vagy csak balszerencsés) lányát. Ezek a jelenetek rém eltúlzottak, noha érthető, hogy viccesnek szánták a készítők, de túl sok a vihogás, a jópofának szánt poénok, a grimaszolás - ez az egyetlen kellemetlen része a tündérmesének -, merthogy végül pontosan úgy alakul minden, mint ahogy valószínűleg a legtöbben már a film ötödik percében sejtettük. Nem baj ez, hisz mindez belefér ebbe a fűszeres illatú, egzotikus, zajos történetbe, ó pláne, hogy "drámát" is kapunk, még ha az nem is annyira mély, mint amilyen lehetett volna. Rég eltemetett sérelmek, családi viszályok, félrelépések, hazugságok és szakítások tarkítják az eseményeket, mi pedig azért szorítunk, hogy végül - akárhogy is -, de Kaz és Zoe is boldog legyen.
Az operatőr (Remi Adefarasin) gyönyörű munkát végzett, hiszen testközelből láthatjuk a pakisztáni kultúra legszebb hagyományait, a díszes esküvő minden intim pillanatát, a fülünkben lüktet a zene, és a sok csillogó, aranyszegélyes ruhákban táncoló táncosnő úgy perdül-fordul előttünk, mintha mi is közvetlenül előttük állnánk. Éles a kontraszt Kaz rideg, hűvös, sokszor magányos angliai életével, ahol a saját elmondása szerint napi szinten kell személyesen bocsánatot kérni a "nem barna bőrűektől" minden egyes robbantásért és terrorista merényletért, mintha bármit is tehetne ezekről.
A téma mindenképp érdekes, pláne, hogy Zoe dokumentumfilmjének köszönhetően bepillantást nyerhetünk más elrendezett házasságokba is. A legrokonszenvesebb dokumentumfilm-szereplők Kaz szülei (Shabana Azmi és Jeff Mirza), akik sosem látták egymást a nászuk előtt. Szerintük épp ez a lényeg, ez a kései, de tartós boldogság titka. Fordítva történik minden, mint a "modern" világban. Előbb házasodnak össze a párok, és utána ismerik meg egymást, a szerelem pedig idővel, az évek során megjön.
A színészi játék nagyon szerethető. Lily James bájos, kedves, imádnivaló, az első pillanattól kezdve leginkább neki szurkolunk, noha Kaz van a reflektorfényben. Közte és Shazad Latif között megvan a kémia, kettejük közös jelenetei léleksimogatóak. Oliver Chris kicsit hálátlan szerepet kapott, de azt nagyon jól hozza, és épp annyi feszültséget okoz maga körül, mint amennyire ebben a történetben szükség van. Emma Thompson, mint mindig, úgy most is őrülten jó, de sokkal izgalmasabb lett volna nem bugyutának ábrázolni, akkor is cuki lett volna a pakisztáni kultúra iránti gyermeki rajongása és a tyúkanyóskodása.
Hogy kinek ajánlom ezt a filmet? Férfiaknak semmiképp, de a romantikát kedvelő nőknek egész biztosan tetszeni fog. Egyestés, könnyed kikapcsolódást nyújtó "minden jó, ha a vége jó" - tündérmese ez, amelyben két kultúra és két össze nem illő ember sorsa fonódik össze, remélhetően végérvényesen. Az nézze meg, akit megmosolyogtat egy ilyen történet és nem bánja, ha időnként némi cukormáz és szirup cseppen a valóságra.