Hirdetés

Évadkritika: Daredevil - 2. évad

|

A Marvel és a Netflix Daredeviljének második évada olyan remek karakterekkel egészült ki, mint a Megtorló és Elektra, nem is maradt el a várt siker és minőség.

Hirdetés

Tavaly nagyjából ilyenkor debütált a Daredevil első évada, amely nagy meglepetést okozott, mivel merész módon letért a Marvel eddigi alkotásai által kitaposott ösvényről. A formabontó tálalás legfőképp a rendkívül sötét, erőszakos, neo-noir műfajt idéző képi világ és környezet, másrészt pedig a történet földhözragadtságában nyilvánult meg, de a fel-fel merülő morális kérdések és a kiemelkedően erős antagonista karakter is csak ezt a tényt erősítették. A remek felvezető évad erős alapokra helyezte a sorozatot és még nagyobb kihívás elé állította a sorozat készítőit. Szerencsére ezt a kihívást egy-két apró botlástól eltekintve sikeresen teljesítették és még ha egy kicsit túlvállalták magukat, mégsem estek a sorozatok második évadát gyakran jellemző ordas hibákba. 

Hirdetés

Hells Kitchen szinte változatlan, de a környék ördöge továbbra is tevékenykedik. Az új showrunnerek, Doug Petrie és Marco Ramirez tisztában voltak vele, hogy magában nem elég ha csak tovább viszik a történetet, ezért növelték a tétet azzal, hogy beemelték az évad középpontjába két, a képregényben jelentős szerepet játszó karaktert, Elektra Natchiost és Frank Castle-t. Ez a döntés egyszerre emeli a sorozatot, mert az évad egyik legerősebb pontját alkotják, viszont a másik oldalról olykor egy-két epizódban kettőjük története a zsúfoltság érzését keltette. Ettől függetlenül mégis, Elektra és a Megtorló egyenként is remekül megállja a helyét a sztoriban és a Fenegyerek számára egyfajta karakterépítő elemként is szolgálnak. A gyilkos és az igazságosztó közötti vívódás szolgáltatja az évad morális töltetét is. Persze nem csak Matt Murdock karakterének építésére szolgálnak, mert mindkettőjüknek megvan a saját útja, amit holttestek öveznek. Itt még nem létezik a Megtorló, csak Frank Castle, aki megállíthatatlanul öli végig az útját a városon, bosszúra szomjazva. Az első évadhoz képest jóval több brutalitás és kegyetlenség van ebben az évadban és javarészt ezek mind hozzá kötődnek. A karakter briliánsan van megírva, ugyanis jól ki van egyensúlyozva az erőszakos megállíthatatlan bosszúálló és a felgyülemlett harag mögött rejtőző megtört ember. Jon Bernthal pedig fenomenális a szerepben, hihetetlen jól érezteti azokat a pillanatokat, amikor Frank Castle átvált A megtorlóba, másrészt pedig kiváló ezek az erkölcsileg nehezen behatárolható karakterek megformálásában, hiszen nagy részben az ő alakításának köszönhetően volt olyan kiemelkedő drámai oldalon a The Walking Dead első két évada is. 

A Megtorló sok fejfájást okoz a Fenegyereknek az évad során. Elodie Yung szintén remekel Elektra szerepében, egyszerre tud csábító és mégis fenyegetően erőszakos lenni, Deborah Ann Woll mellett ők testesítik meg a Daredevil kegyetlen világának erős női karaktereit. Habár Elektra sokkal organikusabban illeszkedett a történetbe, mint Karen Page. Eleinte úgy tűnt az írók nem találták helyet számára a sztoriban, mégsem lehetett teljesen haszontalannak érezni a jelenlétét, hiszen gyakran lendítette előre a cselekményt és az ő karaktere hoz egy kis romantikus felüdülést is. A Nelson és Murdock egyik alapítója, Foggy Nelson az első évad óta nem sok változáson ment keresztül, de sokkal jelentősebb történetszálat kapartak össze neki. Az előző évadhoz hasonlóan ugyan többnyire a nyomasztó hangulat uralkodik, mégis jut hely az érzelmeknek is. Ezek a pillanatok sosem légből kapottak és jól árnyalják a jellemeket. Nem csak az érzelmek változtatják a hangulatot ugyanis, egy kis kínai misztikummal is megfűszerezték a történetet és emiatt talán az eddigi epizódokhoz képest jobban emlékeztet bennünket a képregényekre. A realizmusért aggódók megnyugodhatnak, ennek ellenére mindkét lábbal a Kitchen vérgőzös utcáin maradunk. 

A rengeteg erőszak mellett jut hely az érzelmeknek is. Nem csak a cselekményen, hanem a technikai megvalósításon is érződik, az, hogy többet és nagyobbat akartak adni a rajongótábornak. Az eddigiek mellett kétség kívül a Daredevil egyik legkiemelkedőbb része az igényes operatőri munka és a harcjelenetek koreográfiája. A korábbi epizódok során jó néhány ötletes, egyedi jelenettel örvendeztettek meg bennünket, ezek közül a legemlékezetesebb mindenképp a három perces, vágás nélküli bunyó volt. Az új évadban képesek voltak egy attól is sokkal erőteljesebb, mozgalmasabb harcjelenetet kreálni egy szűk lépcsőházban. Az igényes koreográfia abban is megmutatkozik, hogy külön figyelmet fordítottak a karakterek harcstílusainak elkülöníthetőségére. Frank Castle gyakran dühből, nyers testi erejét használja a közelharc során, míg a Fenegyerek kihasználja a környezetében lévő tárgyakat, Elektra pedig inkább a gyors mozgását érvényesíti. Nem tudok szó nélkül elmenni a hangok mellett sem. Egyszerűen fantasztikus munkát végeztek a hangeffektekkel és a hangkeveréssel. Már az első évad során is remekül kihasználták ennek a lehetőségeit, de hallani lehetett, hogy ezúttal még nagyobb figyelmet fordítottak a Fenegyerek képességeinek térhangzással való visszaadására. Minden egyes apró zörej, szívdobbanás, New York éjszakai élete, mind apró részletességgel jönnek elő. 

Minden apró hangra felfigyelünk, ha Fenegyerek elmerül a New York-i éjszakában. A Daredevil legújabb évada feszes, jól megszerkesztett történettel, lebilincselő karakterekkel és talán a valaha látott legjobb Megtorlóval folytatta Hells Kitchen vörös ördögének történetét. Akiknek tetszett az első évad, azok nem fognak csalódni, ugyanis ismételten sikerült egy olyan évadot összehozniuk, ami után nagy reményekkel fordulunk a harmadik évad felé, amit egyelőre még nem jelentettek be, de talán mégis van rá esély, hogy még a The Defenders minisorozat megjelenése előtt viszont lássuk Fenegyerek barátunkat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.