Hirdetés

The Walking Dead - így kezdett a 7. évad

|

Hetedszerre is útjára indult a The Walking Dead, mi pedig megvizsgáltuk, hogy milyenre sikerült ez a nem mindennapi nyitány. (Figyelem! SPOILEREK!)

Hirdetés

Spoileres írás következik.

Ismét eljött az október, vele együtt pedig újra itt van a The Walking Dead következő szezonja. A 6. etap fináléjában végre bemutatkozott Negan, az utolsó percek pedig egy hatalmas cliffhangert hagytak hátra, mely rengeteg rajongóból váltott ki elégedetlenkedést. De vajon kit ölt meg Negan? És miként indult az új évad? 

Hirdetés

Még mielőtt belekezdenék az ismertetőbe, elöljáróban annyit hozzá szeretnék tenni, hogy én szeretem a The Walking Deadet… Vagyis szerettem. Egy ideig. De ahogy teltek az évadok, úgy kezdtem el telítődni a rengeteg hülyeséggel, a szereplők abnormális és nem karakterhű megnyilvánulásaival, a történet önismétlődésével, de ami legjobban bosszantott, az a sorozat készítőin szép lassan eluralkodó gyávaság. Az a gyávaság, amely az első két (de mondhatnám az első négy) évadra nem igazán volt jellemző (gondolok itt elsősorban pl.: Glenn ál-halálára, vagy épp Daryl háttérbe szorítására, mely egyértelműen a karakter védelmét szolgálja).

Így jutottam el arra a pontra, hogy a 6. évad végével ki akartam szállni a sorozatból, de a készítők a lehető legjobbkor(?) hozták be Negant (Jeffrey Dean Morgan), így abban maradtam, kap tőlem még egy utolsó esélyt, és majd kiderül, jól döntöttem-e. 

Nos, kiderült. És nagyon haragszom a készítőkre. Haragszom, mert ha egy ilyen részt is le tudnak tenni az asztalra, akkor a lendület miért nem tart ki soha az évad végéig? Igen, ha még nem esett volna le, a sorozat 7. szezonja egy olyan epizóddal vette kezdetét, ami messze az egyik legjobb volt a The Walking Dead történetében. Persze a cliffhanger feloldásával még húzták az agyunkat egy ideig, de ne szaladjunk ennyire előre.

(Innentől durva spoilerek következnek!)

A rész ott veszi fel a fonalat, ahol a legutolsó évad abbamaradt. A csapat lelkileg megtörten, reményvesztetten térdel egy félkörben, egyedül Rickben van még egy kis tartás. Érzi ezt Negan is, éppen ezért néhány megpróbáltatás elé állítja őt. Először is magával viszi egy kellemesnek épp nem nevezhető kocsikázásra, majd pedig nyomatékosítani kezdi neki, hogy ki is az úr jelenleg: szó szerint egy élőhalott horda elé veti őt, és miközben igyekszik túlélni és teljesíteni a feladatot, folyamatosan a hátrahagyott társak arcai villannak be, valamint az áldozatoké.

Igen, áldozatoké, merthogy nem csak egy karakter sínylette meg Negan tanítását. Először Abraham esik áldozatul a kegyetlen nevelési módszernek, ám ezután Daryl elköveti élete nagy baklövését: nem tanulta meg (még) a leckét. Megtorlásként ugyanis behúz egyet Negannek, ezzel viszont csak egy újabb büntetést ér el nála, hisz a saját emberei előtt nem tűnhet gyengének. Így következik be a második lecke: Lucille másodszorra is lesújt, ezúttal pedig Glennre.

Nem is akárhogy. Az a fajta brutalitás, amivel Negan elintézi őket, az még a The Walking Dead mércéjével is gyomorforgatóan erős. De hát ilyen ez a világ, és ilyen Negan is, egy velejéig romlott gonosz, egy karizmatikus diktátor, aki minden szavát betartja, és nem habozik meglépni a legvéresebb, legelrettentőbb dolgokat sem, ha az szükséges a célja eléréséhez. Ami jelen esetben a csapat, és főleg Rick szolgasorba taszítása.

De még hátravan az utolsó lecke, ami mind közül a legmegpróbáltatóbb lesz főhősünknek: le kell csapnia saját fia karját, vagy különben mindenki meghal. És itt már mi, nézők is tudjuk, hogy ez nem tréfa, hiszen Negan már bebizonyította, bármire hajlandó annak érdekében, hogy legyőzze Ricket. Ekkor törik meg végleg főhősünk, melyet Andrew Lincoln arcjátékát látva hiszünk csak el igazán.

Rick tehát behódolt, Negan elérte a célját, Glenn és Abraham emléke pedig örökké élni fog szereplőink szívében. De vajon van-e innen visszaút a csapatnak, és ha igen, lesz-e bennük annyi erő, hogy megtegyék azt, amit kell?

Összegzés: Igyekeztek ugyan végre bevállalósabbak lenni a készítők, ám ez nem sikerült teljesen, hiszen egyszerre akartak megfelelni mind a sorozat, mind a képregény rajongóinak, így a meglepetésnek szánt elhalálozások nem mindenkinek jelentenek majd fordulatot. Továbbra is vannak érinthetetlen karakterek sajnos, és bár néhol giccsesre, néhol hatásvadászra sikeredett, mégis kijelenthető: rettentően hiányzott már egy ilyen erős rész ennek a megfáradt sorozatnak. A színészi játék talán még sosem volt ilyen feszült és hiteles. Ez főként Jeffrey Dean Morgan érdeme, aki jelenlétével egyértelműen uralja a képernyőt, de ezt egy pillanatig sem bánjuk. Sőt, még Andrew Lincolnra is jó hatással volt, hiszen hosszú idő után nem csak bambán és faarccal nézett előre, hanem sikerült neki is megvillogtatnia drámai oldalát. Végre feljebb került az a bizonyos léc, ám magas lóról lehet csak nagyot esni. Bízzunk benne, hogy nem így lesz, és ezúttal tényleg kitart a lendület az évad végéig.

Kiknek ajánljuk?

  • akik szeretik Jeffrey Dean Morgan játékát
  • akik szeretik, ha terrorizálják a főhőst
  • akik odavannak a feszült jelenetekért

Kiknek nem ajánljuk?

  • akik evés előtt/közben szeretnék megnézi az epizódot
  • akik írtóznak a vértől és az agyvelőtől
  • akik nem bírják a kendőzetlen brutalitást
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.