Antal Nimród hazalátogatott és elkészítette az első nagyjátékfilmet Magyarország egyik leghírhedtebb bankrablójáról, Ambrus Attiláról, a Viszkisről. Ezen a ponton nyilván nem tudunk még véleményt mondani a filmről, de az alapján, amit eddig láttunk belőle az első és a legújabb traileréből, nem nagyon tudunk mit tenni, csak várni izgatottan a végeredményt.
Először is, előzetes pöpecül van összevágva, remekül aláhúzza, hogy a film akciódús lesz (érzésem szerint lesz benne egy autósüldözés, amit emlegetni fogunk majd), az akciójelenetek pedig nem tűnnek bóvlinak, hanem épp ellenkezőleg: vagánynak tűnnek és olyanoknak, amilyeneket Hollywood-ban is megirigyelhetnek az alkotók. Nem hiába, hát Antal Nimród kint dolgozott most egy darabig, csak felszedett magára ezt-azt. (Ő rendezte a Predatorst, az Elhagyott szobát és A szállítmány című filmet is.)
Reméljük azért, hogy kapunk majd mindezeken kívül egy látleletet is az akkori ország állapotáról és nem merül ki minden néhány kisebb-nagyobb dirr-durr, csitt-csattban.
Antal Nimród filmjét november 23-tól leshetjük. Főszerepben Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Oszter Sándor és Klem Viktor.