Deák Kristóf filmrendező még a kisjátékfilmjével, a Mindenkivel robbant be a köztudatba, amely aztán elnyerte a Legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat. Azóta készített már egy tévéfilmet Foglyok címmel, most pedig végre elkészíthette első, mozikba szánt nagyjátékfilmjét, Az unoka címűt. Az első előzetes ugyan rövid, nem árul el sokat a történetből és a cselekményből, de egészen izgalmasnak ígérkezik.
A hivatalos történet szerint a film egy illedelmes irodista fiúról szól, akinek nagyapja csalás áldozatául esik. Ezt követően a fiú úgy határoz, hogy a saját eszközeivel és néhány szövetségesével fog elégtételt venni az elkövetőkön. Na de nézzük csak az előzetest:
A film főszereplője Blahó Gergő és Jordán Tamás lesz, de szerepet kap benne Pogány Judit is, valamint Jászberényi Gábor, Döbrösi Laura és Hámori Ildikó is. Azt látjuk, hogy az előzetes leginkább a dinamikára megy rá és ha ezt vesszük alapnak, akkor vélhetően egy egészen intenzív, mozgalmas filmet láthatunk majd a mozikban. Pontos dátum még nincsen a premiert illetően.