Hirdetés

A Legendás állatok producerével készülhet el az Attack on Titan remake

|

A Warner Bros előrehaladott tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy ők készíthessék el az Attack on Titan nagyképernyős remake változatát, amelynek már producere is akadt.

Hirdetés

Hogy miről is szól az Attack on Titan? A sztori 100 évvel játszódik a Titánok hirtelen érkezése után. Ezek a Titánok egy titokzatos, hatalmas humanoid-szerű lények, akik felfalják az embereket, amelynek eredményeként az emberiség a kihalás szélére került. A megmaradt emberi populáció masszív falakat emeltek a Titánok ellen, amely mögött békében élnek. Hamarosan azonban egy több, mint 50 méter magas Titán áttör a falon, vele együtt pedig egy horda Titánnak is sikerült a fal emberi oldalára kerülnie. A történet főszereplője Eren, aki csatlakozik a külső fal megjavításán dolgozó csapathoz, ahol újra találkozik gyerekkori barátjával, Misakával. Közösen próbálják megtalálni a robbanóanyagokat és időben megjavítani a falat, mielőtt még több Titán jönne át.

Hirdetés

A projekthez a Legendás állatok és megfigyelésük producere, David Heyman csatlakozhat. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hol tartanak a felek az egyezkedésben, vagy hogy a stúdió elkezdte-e már keresni a megfelelő személyt/személyeket a rendezői és forgatókönyvírói szerepekbe. A stúdiónak nem ez lenne az első ilyen próbálkozása, hiszen korábban már megpróbáltak egy másik ikonikus manga, az Akira nagyképernyős jogait megszerezni, de az az adaptáció sok év sínylődés után elhalálozott.

A Deadline értesülései szerint a film a 2015-ben indult 2 részes japán manga adaptációja lenne. Az első film 25.7 millió dollárt keresett Japánban, míg a második film jelentősen csökkent, csak 13.2 millió dollár bevételt generált, pedig egy hónap telt csak el a két film bemutatója között. Sor került az amerikai bemutatóra is, de míg az első film alig 449 ezer dollárt generált, a második még ennél is lejjebb, alig lépte át a 300 ezer dolláros bevételt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.