A héten végre befutott a hatalmas titkolózás övezte Pókember: Nincs hazaút első előzetese, melyet a rajongók túlzás nélkül már úgy vártak, mint a Messiást. Ezért ahogyan arra számítani lehetett, a közel három percesre sikeredett kedvcsinálóra elképesztő módon ráharaptak az emberek az interneten, amivel minden létező nézettségi rekordot sikerült megdöntenie.
A Deadline friss jelentései szerint ugyanis a Pókember: Nincs hazaút az első 24 órában 355,5 milliós nézettséget ért el globálisan, minden platformot figyelembe véve, ami bőven elég volt ahhoz, hogy megdöntse a Bosszúállók: Végjáték által felállított korábbi rekordot, aminek anno 289 milliós megtekintést sikerült generálnia az első napján. Viszonyításképpen: A Pókember: Idegenben második előzetesét, amely általában már sokkal több mindent mutat a történetről és az akciókról, 24 óra után 135 millióan látták, vagyis a Nincs hazaút ezt volt képes könnyedén megduplázni, és jócskán túlszárnyalni.
Persze nem meglepő, hogy ekkora várakozás övezi a harmadik Pókember-kalandot, hiszen a hírek szerint a történet gyökeres változásokat hoz majd a Marvel Filmes Univerzumába, és kihatással lesz az azt követő filmekre és sorozatokra is. Ráadásul nem akármilyen kalandban lesz részünk a december 17-i premierkor, hiszen Tom Holland, Zendaya, Jacob Batalon, Marisa Tomei, Tony Revolori és Hannibal Buress mellett a történet részét képezi Benedict Cumberbatch, mint Doctor Strange, valamint Alfred Molina, mint a Sam Raimi-féle Pókember 2-ben feltűnt Doctor Octopus, ami már önmagában véve előre vetít további érdekes dolgokat a filmmel kapcsolatban.