A mozgóképes sci-fi műfaj megkerülhetetlen mérföldköve az X-Akták, ami 1993-tól egészen 2018-ig ontotta magából az évadokat Gillian Anderson (Dana Scully) és David Duchovny (Fox Mulder) főszereplésével. A színésznővel nemrég a Variety készített interjút, melyben arra is kitért, hogy milyen feltételek mellett térne vissza Scullyként a sorozatba.
Így nyilatkozott a fennálló helyzetről:
Egyáltalán nem mai ötletről van szó. Már megtettem, annyi éven keresztül. Hogy erre mégis legyen esély, ahhoz más írókra lenne szükség, és úgy kellene levezényelni a forgatást, hogy az haladni tudjon a korral. Szóval igen, ez már a múlté.
Anderson kifejtette, hogy a szereptől való tartózkodása a munkakörnyezet nemi eloszlásának egyenlőtlenségéből fakad. Bár elmondása szerint mindig lelkesedéssel töltötte el, hogy Scullyt alakítsa, a karakterre írt feminista ideák nem köszöntek vissza a való életben. Példának hozhatóak fel azok a jelenetek, amikor Scullynak Muldert kellett követnie egy-egy nyomozás során, ezzel is háttérbe szorítva a karakter fontosságát.
Arra azonban ne számítsunk, hogy a sorozat stábjában efféle változtatások végbemennének, így egy esetlegesen érkező új évadban már valószínűleg nem fogunk Scullyval találkozni.