A Budapest Comic Con (és a PlayIT) csak temérdek elhivatott ember kemény munkájával jöhetett létre, legyen szó akár az előkészületekről, akár a helyszíni produkciók lebonyolításának segítéséről. Most, hogy immár megpihentünk kicsit a rendezvény után, végre van időnk felidézni a legkedvesebb emlékeinket beszámolók formájában. Már nálunk is olvashattátok Goretity Dániel írását, a GameStaron pedig Kaci és Dawe meséltek egy keveset a PlayIT-ről és a Comic Conról. Következzék most egy nagy váltás, az alábbi sorok ugyanis egy vendégszerző tollából születtek, és túlzás nélkül állítható, hogy nélküle tényleg kavics került volna az első Budapest Comic Con gépezetének fogaskerekei közé.
Amikor június elején Kaci - Csirkén keresztül - megtalált azzal, hogy tolmácsolni kellene a Comic Conon, azonnal igent mondtam. Ne vicceljünk: kockaként egy ilyen murit bűn kihagyni. Persze, dolgozni is kell, de kint lenni a Comic Conon, a legelsőn? Hát persze, hogy megyek! Amibe nem gondoltam bele, hogy mekkora feladat, és micsoda felelősség ez.
Sziasztok, Attila vagyok, és ha kint voltatok vasárnap a Hungexpo A pavilonjában, akkor engem láttatok John Rhys-Davies után ügetni, mikor is egyszerre próbáltam nem útban lenni, és koncentrálni arra, amit mond, reménykedve, hogy több antik szerzőt nem jut eszébe idézni. Fejből. Percekig.
"A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása,..."
De erről persze június legelején még nem tudtam. Amiről igen, hogy alaposan fel kell készülnöm az alanyokból. Ismernem kell a kérdéseket, amiket kapnak, hogy milyen apróságokat említenek meg. Innen tudtam, hogy Spencer Wilding fontos témaként kezeli a diszlexiát, hogy Georgia Hirst beszélni fog a jótékonysági munkájáról, és hogy Jack "Joffrey" Gleeson egy mennyire elképesztően kedves, földhözragadt fickó. Ennél még fontosabb, hogy az ember szoktassa magát az akcentusokhoz. 2004 óta foglalkozom az angol nyelvvel, de még mindig elbűvöl a sokszínűsége. Itt pedig volt mindenki: skót, észak-walesi, ír, USA-ban született francia, és persze pihenésképpen a klasszikus brit angol.
Megbeszéltük a technikai részleteket is: ekkor még úgy volt, hogy fent ülök majd a színpadon, és onnan fogok beszélni egy fejmikrofonnal. Megemlítettem, hogy talán nem leszek a legelőnyösebb látvány, miközben a beszélgetések közben fejet lehajtva folyamatosan jegyzetelek, majd pedig igyekszem összerakni a mondatokat, hogy mindenki értse, mit mondanak a vendégek, de ez akkor még ennyiben maradt. Kacival megbeszéltük, hogy jó órával az első vendég előtt kiérkezem, és lesz időm hozzászokni a hangulathoz. Így is történt.
"...megízesített nyelvezettel, amelynek egyes elemei külön-külön kerülnek alkalmazásra az egyes részekben;..."
Kint is voltam szombaton tizenegykor. Mivel a legutóbbi con-élményeim a kilencvenes évek második feléből származnak a boldogult emlékű Compfairekről (a 21. században születetteknek elmondom, hogy ez annak idején egyszerre volt E3, Microsoft Build és hardverbemutató, budapesti arányokkal), ezért kifejezetten menőnek éreztem, hogy külön pultnál, a sort kikerülve kaptam a staff-karszalagot, és már igyekeztem is befele.
Hiába volt hosszú a sor kint, azért voltak már emberek bent is bőven. Amikor beléptem a pavilonba, gyorsan megcsapott a hangulat. Hatalmas Star Wars-makettek, cosplayerek, zene, pörgés! Máris imádtam, és eltökéltem magam, hogy nem okozok csalódást.
Betájoltam magam, hogy melyik két színpadnál lesz dolgom, és célbavettem a nagyobbikat. Kaci útmutatása alapján gyorsan megtaláltam Szabolcsot, aki a technikai összekötőm volt, illetve Csabát, aki a nagyszínpad hangjáért felelt. Gyorsan egymásra találtunk, amikor kitaláltuk, hogy nekem tulajdonképpen nem is kellene fent lennem a színpadon, mert nem néz ki jól, plusz nem tudok rendesen jegyzetelni sem, úgyhogy kaptam egy széket, egy fél asztalt a hangosító mellett, meg egy fejmikrofont. Tökéletes, több sem kell. Megérkezett Gore, az ő dolga volt levezetni a Jack Gleeson-interjút. Azt hiszem, mindketten izgultunk egy kicsit. Megbeszéltük, hogy az a legegyszerűbb, a beszélgetés lendülete szempontjából az a jó, ha ő felteszi a kérdést, a színész válaszol, én pedig utána tolmácsolok. Ennek az az előnye, hogy megmarad a dinamika egy része, élőbb marad az interjú.
Amikor Gleesont bemutatja, én már ülök a helyemen, előttem egy spirálfüzet a jegyzetekhez. Elindul a beszélgetés, én pedig igyekszem felvenni a fonalat. Őszintén szólva kevés dologra emlékszem magából az interjúból, leginkább arra, hogy mennyire figyelt arra, hogy legyen időm befejezni a mondandómat, mielőtt folytatná a következő gondolattal.
Ezután Georgia Hirst következett, aki egy elképesztően kedves és nagylelkű ember, és bár a Cosplay-színpad mellett rosszabbul hallottam, azért az előzetes felkészülés alapján igyekeztem helytállni. Nem mindig sikerült tökéletesen, ezért a megdöbbentően nagy számban megjelent Torvi-rajongóktól ehelyütt kérek elnézést.
Spencer Wildingtól egy kicsit tartottam: nem csak az erős akcentusa, hanem a kissé szertelen interjústílusa miatt is: láthatóan élvezte, hogy meghívták, örömmel beszélt magáról, hogy mennyire élvezi a munkáját, és mennyire szeret találkozni a rajongókkal. Én pedig, mivel most már jól hallottam, sokkal szöveghűbben tudtam tolmácsolni Dawe kérdéseit és "Spen" válaszait.
"... a szereplők cselekedeteivel - nem pedig elbeszélés útján -,..."
Ezután igyekeztem vissza a nagyszínpadhoz. Megtárgyaltuk, hogy esetleg fordítsam le a kérdést először, aztán pedig a választ, így talán könnyebben lesz követhető a következő interjú John Rhys-Daviesszel. Bólogattam, bármit a közönségért.
Mr. Davies megérkezett, elegáns Marylin Monroe-s nyakkendőjét igazgatva, figyelmesen bólogatott az utolsó eligazítás során a fordítással kapcsolatban, felment, bemutatták, átvette a hatalmat a színpadon, és elkezdett beszélni a félénkségről. Egymásra néztünk a műszakkal: biztos csak bevezetőt tart az interjú előtt. Csodálatos dolgokat mondott arról, hogy ha félénkek vagyunk, nem tudunk gondoskodással fordulni a többiek felé… majd lement a közönségbe, és a következő szűk egy órát azzal töltötte, hogy mindenféle kérdésre válaszolt.
A színpad mellett volt egy kis pánik. Én letettem a füzetemet, mert tudtam, hogy nem lesz időm jegyzetelni, ez sokkal közvetlenebb interakció lesz. Egész végig dübörgött az adrenalin a fülemben, mert ilyenre aztán végképp nem készültem, de megint elképesztő volt, ahogy figyelt arra, hogy tudjam követni a tempót….egészen addig, amíg elő nem került az a kérdés, hogy hogyan lett színész. Ekkor elmondta, hogy élete első darabja Szophoklész Oedipus királya volt, majd fél szemmel rám nézett, esküszöm, hogy kacsintott egyet, és megjegyezte, hogy "Most megdolgoztatlak a pénzedért" és Arisztotelészt kezdett idézni. Fejből. Nem mondom, hogy tökéletesen sikerült. Itt azonban ki kell emelnem a közönséget, akik elképesztően elnézőek voltak a tolmács hibáival kapcsolatban is. Ezúton is köszönöm.
Az, hogy mindezt megcsinálta vasárnap is, már igazán senkit sem lepett meg, ahogy az sem, hogy rájöttünk: oka volt annak, hogy egyedül az ő interjúkérdéseihez nem kaptunk hivatalos jóváhagyást…
"...a részvét és a félelem felkeltése által éri el az ilyenfajta szenvedélyektől való megszabadulást."
A szombati utolsó interjú a Hegylakóval készült. Az, hogy ismeri és szereti Budapestet, gyorsan kiderült. Az, hogy láthatóan örült az interjúfelkérésnek, látszott rajta. Érdekes adalék, de persze nem meglepő: szerinte a halhatatlanság romantikus és nem kellett volna leleplezni a titkot a második filmben. Ebben egyetértek vele, alig látni olyan francia filmet, amelybe nincs belecsempészve a románc valamilyen szinten. Nekem is könnyebb dolgom volt, Mr. Lambert nagyon érthetően beszélt, nem volt komplikált lefordítanom a mondandóját.
A vasárnap a Futaki-Matz beszélgetés megvalósításában hozott újítást: úgy oldottuk meg, hogy én is felültem a színpadra, hogy Matznek fordítsak angolra, aztán pedig az ő mondandóját tolmácsoljam magyarra. Itt, főleg azért, mert rosszul hallottam a színpadon, és mert fejmikrofont kértem kézi helyett, de megint nem teljesítettem tökéletesen. Tanulság: a hangmérnöknek mindig igaza van, hallgatni kell rájuk.
Az, hogy Gimli vasárnap megint "rendetlenkedett", már meg sem lepett. Felkészültem Arisztotelészből, de ez alkalommal nem került rá sor. Megvallom, egy kicsit megkönnyebbültem, ahogy vége lett.
Rengeteg mindent kaptam a Comic Contól. Ha nem vállalom el a felkérést, valószínűleg sosem csikiz meg John Rhys-Davies a backstage-ben. Sosem állhatok fel küzdőállásba egy brit kickbox-bajnok ellen. Sosem köszöni meg a Hegylakó és Joffrey király, hogy segítettem a mondanivalójukat tolmácsolni. Életre szóló élményekkel gazdagodtam, remélem, a látogatók is. Legközelebb találkozunk!