A Sokkal több mint testőr 2017 egyik legnagyobb meglepetése volt. Már az első előzetese után látszott rajta, hogy nem találta fel a spanyolviaszt, de természetesen nem is ez volt a készítők igazi célja. Egy szimpla, szórakoztató, trágár, de humoros akciólövölde volt a film, és nem is szeretett volna ennél több lenni. Pontosan emiatt sokunk várja már a folytatást is, az angolul The Hitman's Wife's Bodyguard címre keresztelt második részt, amihez most egy hivatalos posztert érkezett.
A két film egyik szereplője, az Oscar-díjra jelölt Salma Hayek rántotta le a leplet a poszterről, amit az Instagram-oldalára posztolt ki. Ha csak ezt a képet vesszük alapul, akkor nagyon úgy fest a dolog, hogy Hayek karaktere, Sonia lesz leginkább a központi figura, hasonlóképp, mint az elsőben Samuel L. Jackson. Egyébiránt Jackson és Ryan Reynolds rendre vissza fognak térni a második részben is, olyan becsatlakozott színészek mellé, mint Tom Hooper, Frank Grillo, Antonio Banderas vagy éppen maga Morgan Freeman.
A The Hitman's Wife's Bodyguard 2021 nyarán fog a mozikba kerülni, csakúgy mint az első felvonás. Ti várjátok már ezt a nagy őrültséget?