De mielőtt elkeserítenélek Kedves Olvasó, megnyugtatlak, hogy egy kellemesen véres és szórakoztató moziban lesz részed, amennyiben befizetsz Patrick Hughes (The Expendables - A Feláldozhatók 3) akcióőrületére. A rendhagyó párosokat felvonultató buddy movie-kat meg kell becsülni, de még a közepeseket is, hiszen manapság ritkák, mint a fehér Batman. A Sokkal több mint testőr pedig ilyen téren pont a kettő között leledzik valahol félúton: bizonyos elemeiben magasan szórakoztatóbb, mint legtöbb társa, ugyanakkor mégis képtelen a középszerűségből érdemben kilépni.
Pedig már az alapszituáció (no meg a korhatár besorolás) garantálja, hogy a készítők elengedjék magukat: adva van egy valamikor a szákmájában a legjobbnak tartott, tripla A besorolású biztonsági szakember (Ryan Reynolds), aki kénytelen egyik legnagyobb riválisát és ellenségét, a világ legjobbnak tartott bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) a nemzetközi bíróság elé citálni 24 órán belül, hogy ott tanúskodjon egy kegyetlen közép-európai diktátor (naná, hogy Gary Oldman) ellen, aki viszont a fél Balkán rosszarcúit utánuk küldi, hogy ez meghiúsuljon. Viszont ketten együtt igazi halálos fegyvert tesznek ki, nem csak az ellenségre, hanem egymásra nézve is, szó szerint és verbálisan egyaránt.
A műfaj általában ott szokott elvérezni, hogy az alaphelyzeten és a főszereplő duón kívül nem fordítanak kellő energiát a film többi részére, legfeljebb az akciókra és bizonyos fokig ebbe a Sokkal több, mint testőr is beletartozik. Pont ezért volt üdítő Shane Black tavalyi rendezése, a Rendes fickók, mivel a már emlegetett Riggs és Murtaugh atyja tisztában volt az alapszabályokkal, hovatovább ő az akció helyett a jelenlegi mozis palettáról teljesen kikopott noirba helyezte el Russel Crowe és Ryan Gosling párosát. Emellett Blacknek a kisujjában van a szakma - forgatókönyvírás terén mindenképp - aki remekül tud dialógok mentén úgy karaktert festeni, hogy közben mindvégig szellemesek és érdekesek maradnak.
Tom O'Connor mindössze a második forgatókönyvét jegyzi ezzel a filmmel, ezt megelőzően a Direct to DVD kategóriába sorolható Bruce Willis blamát, a Tüzes bosszú szkriptjéért felelt és ez sokszor kiütközik a filmen. A két főhős akárhol tűnjön fel Európa szerte (az öreg kontinens, mint helyszín rettentő üdítően hat), akár egy vidéki kis elhagyatott úton, akár az autópályán száguldjanak egy teljesen idegen autóval, biztosan rájuk találnak és egy idő után már azzal sem foglalkozik a szkript, hogy az ilyen ordas nagy plot hole-okat megmagyarázza, vagy ha mégis (pl. hogy az aktuális áruló mi alapján értesíti a honlétükről a főgenyát), akkor azt is rettentő sután, de sokszor a megoldás is szó szerint ott terem a szereplők előtt.
Szerencsére a rendezés ennél valamivel kiforrottabb. A film ugyan jó 20 perccel hosszabb a kelleténél és érdemi akciót talán csak az amszterdami hajsza - valamint Reynolds azt követő bunyói egy konyhában és egy szerszámüzletben - mutatnak fel, nem ezek fogják megreformálni a műfajt. Azonban Hughes volt annyira eszes, hogy belátta, Jackson és Reynolds személyében igazi aduászok lapulnak a zsebeiben, ugyanis egyértelműen ők viszik el a hátukon a filmet.
Hogy ez mennyire nem egyértelmű érdem még manapság sem, arra pont a két színész korábbi hasonló próbálkozása a példa: Jackson a (magyar keresztségben borzalmas) Ki a faszagyerek?-kel, Reynolds pedig az R.I.P.D. - Szellemzsarukkal égette magát pár éve, Hughes viszont lényegében nem várt el mást, minthogy a szerepben hozzák magukat. Ez pedig ragyogó döntésnek bizonyult. Mert mit is várunk Jacksontól? Hogy legyen kemény, mint a kád széle, szórja a motherfuckereket sűrűn (itt még át is estek kicsit a ló túloldalára), és idézzen a Bibliából. Na és Reynoldstól? Hogy a kiskutyaszemeivel nézzen nagyokat, legyen egy kedvelhető, nagyra nőtt gyerek, a humora pedig nem kevés cinizmussal legyen átitatva. Done!
Ez olyannyira megtetszhetett Hughesnak, hogy a két másik nagy nevet is erre kérte. Salma Hayek mint temperamentumos, vad feleség valósággal lopja a showt férfikollégái elől, amivel csak az a probléma, hogy rettentő keveset van a vásznon, de amikor felbukkan, akkor szem nem marad szárazon. Megismerkedésük története Jacksonnal - Reynolds erre adott reakciójával - például a film egyértelmű csúcspontja. Oldman viszont már annyira kimerítette a gonosz Pantheonját az évtizedek alatt, hogy gyakorlatilag egy az egyben elővette Az elnök különgépe terroristáját és rajta érződik a leginkább, hogy rutinból tolja az egészet. Ráadásul Hayekhez hasonlóan szintén keveset van jelen és a belépőjét hiába próbálják elképesztően kegyetlennek beállítani (bizonyos értelemben tényleg az), a végjátékig semmilyen módon nem feszülnek egymásnak a főhősökkel, ez pedig az alul írt karakterét csak még inkább hátráltatja.
Ezzel együtt mégis egy kellemes, késő nyári limonádé kerekedett belőle. Hughes valamivel magabiztosabban rendez akciókat, mint a The Expendables 3 idején (kevesebb a CGI, de több a vér és a káromkodás), de ami karaktert sikerül felmutatnia, azt elsősorban a főszereplőinek köszönheti. Lehet, hogy ez sokaknak kevés, de így is több mint amit manapság a műfaj jó része fel tud mutatni.
A cikk szerzője a filmet Angliában látta. A film Magyarországon augusztus 24.-étől látható a mozikban.