Hirdetés

Új jelmezt kap Pókember a Hazatérésben

|

A brazíliai Comic-Conon a Sony Pictures a közelgő Pókembert is képviselte, ahonnan gazdagabbak lettünk pár érdekes információval.

Hirdetés

A Sony Pictures tartott egy másfél órás panelt a 2016-os Comic-Con Experience első napján São Pauloban, ahol többek között a Marvel stúdióval közösen legyártott Pókember: Hazatérést is képviselte. A várva várt adaptációhoz különböző klipeket vetítettek le és megerősítették, hogy a teljes előzetes hamarosan világpremier kereteiben debütál - ha hihetünk a korábbi pletykáknak, akkor már a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet előtt láthatjuk a Tom Holland főszereplésével érkező film első képkockáit. 

Hirdetés

Ha publikálni ugyan nem is tudják a rajongók a rendezvényen levetített jelenetek általuk felvett képsorait, mert a Disney tiltása azonnal lesújt, a különböző leírások ellen már nem tudnak mit tenni. Ilyen formában szerencsére hamar kiderült, hogy mit mutatott meg a Sony a jelenlévőknek, amelynek már csak a leírása is rendkívül érdekes, hiszen egy biztos visszatérő karakter, valamint némi jelmezfejlesztés egyaránt megerősítést nyert. 

"Az előzetes Pókember szemszögéből indul. Ezután látjuk, ahogy Peter Parker Happy Hogan-nel beszélget (a Vasember-trilógiából). Hogan egy bőröndöt ad át neki Tony Stark-tól, és azt mondja, hogy némi fejlesztés található benne Peter számára. Jön egy vágás. Pókember épp egy hátra szaltót csinál a Washington Monument tetejéről, majd a karjait kitárva felfedi hálószárnyait, és azoknak hála siklik tovább a levegőben. Ezután néhány különböző bevágás jött, végül pedig a logó."

Ezek a bizonyos "hálószárnyak" a klasszikus Steve Ditko-féle képregényekben látottakra hajaznak a beszámolók szerint. Már régóta köztudott, hogy Robert Downey Jr. is visszatér a filmbe Tony Stark szerepében, ezek szerint pedig hű barátját, Happy-t sem hagyja otthon ezúttal. Kíváncsiak leszünk rá, hogy mennyire feküdnek majd rá a Tony és Peter közötti mentor-tanítvány vonalra, illetve hogy milyen irányba halad tovább a kapcsolatuk az események során. Reményeink szerint már nekünk sem kell sokat várni, hogy végre láthassuk a reboot első kedvcsinálóját. 

A Jon Watts rendezte filmben a címszereplőt alakító Tom Holland mellé csatlakozni fog még Marisa Tomei (May néni), Robert Downey Jr. (Tony Stark), Michael Keaton (Keselyű), Jacob Batalon (Ned Leeds), Logan Marshall-Green, Kenneth Choi, Zendaya Coleman, Donald Glover, Martin Starr, Michael Barbieri, Laura Harrier, Tony Revolori és Angourie Rice. A Pókember: Hazatérés 2017. július 7-én kerül az amerikai mozikba. A Zsivány Egyes: Star Wars-történet spin-off az amerikai mozikban december 16-án, míg itthon egy nappal előbb, december 15-én debütál. 

Írta: Marvel Magyarország

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.