Hirdetés

Shane Black kitart a Mandarin-csavar mellett

|

Shane Black rendező a Vasember 3 kapcsán ismét kiállt a képregény-rajongókat alaposan megosztó döntése mellett.

Hirdetés

Annak idején a Vasember 3 Shane Black rendezésében alaposan megosztotta a nézői közönséget, legfőképp a film főgonoszával kapcsolatos csavarjának köszönhetően. Bár jelen sorok írója egyenesen üdvözítőleg tekintett eme félrevezetésre, addig a leghűbb képregény-rajongók egyenesen istenkáromlásként érték fel, hogy Vasember legnagyobb képregényes ellenfelét ilyen kifordított módon mutatták be.

Hirdetés

Három évvel a film bemutatását követően Shane Black továbbra is kérdések kereszttűzébe kerül a Mandarin-csavar miatt, még azok után is, hogy idén az általunk imádott Rendes fickókkal alaposan kiköszörülte a Vasember 3 jelentette csorbát - már ha csorbának lehet azt tekinteni. A direktor azonban nem tágít, és kitart a kreatív döntése mellett.

"Talán túlságosan is jól végeztük a munkánkat, mert sikerült egy igazi meglepetést belecsempészni egy nyári moziba, melyekre általában mindenki úgy ül be, hogy már előre mindent tud róluk. És amikor azt mondom, hogy túl jó munkát végeztünk, akkor úgy értem, hogy néhány rajongó átverve érezhette magát. Talán úgy hihették, hogy meg lettek vezetve a pénzükért. Ez nehéz, hiszen elsősorban szeretném a közönség igényeit kielégíteni, de ebben az esetben én és a többiek is úgy gondoltuk, hogy egy nagyon érdekes és rétegelt módon kell behozni Mandarint."

Black természetesen nem érzi úgy, hogy hibázott volna, és ha újabb lehetőséget kapna, ismét meghúzná a csavart.

"Egyáltalán nem változtatnék semmit. Abban a pillanatban, amint a kreativitásodat attól teszed függővé, hogy próbálod kitalálni mások reakcióját és elvárásait, el fogsz bukni. És ezzel együtt csalódást fogsz okozni másoknak is, mivel nem fogsz senkit sem meglepni. Azzal leszel elfoglalva, hogy kitaláld, mit akarnak mások, és ezáltal a másokat kiengesztelő oldalad fog előtérbe kerülni, amivel elveszik az egyediség."

Ti mit gondoltok, igaza volt Blacknek abban, hogy kvázi kasztráltatta a Marvel univerzum egyik legnagyobb gonoszát a nagy csavar érdekében, vagy máshogy is meg lehetett volna lepni a nézőket?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.