A Denis Villeneuve által rendezett Sicario - A bérgyilkos hatalmas sikert aratott a kritikusok között, és a nézők többsége is el volt ájulva a 2015-ös akciófilmtől, ami kasszákat ugyan nem robbantott, de egy folytatásra így is megkapta a zöld utat. A folytatás rendezői székében viszont már Stefano Sollima került, aki megemlítette, hogy lennének tervei egy harmadik filmre, és Taylor Sheridan, a filmek forgatókönyvírója is felfedte, hogy vannak már elképzelései egy újabb folytatásra.
A Sicario 2: A zsoldos még nem került mozikba, de a film producere, Trent Luckinbill már most nagyon lelkesen nyilatkozott egy potenciális harmadik részről:
Nagyon izgatottak voltunk az első részre kapott nézői reakciók miatt, emiatt is éreztük indokoltnak, hogy elkészítsük a második részt, hiszen nagyon imádtuk az elsőt. Lehetséges, hogy mi vagyunk a film legnagyobb rajongói. És megint ezt érzem a második részt illetően is. Valójában még inkább, mint az első esetében, hagytunk is egy kis kedvcsinálót a végén. Nagyszerű lenne látni, hiszen ez mindig is ott volt Taylor fejében, és arra gondoltunk, hogy "Jó ég!", nagyszerű lenne eljutni odáig. Össze szeretnénk hozni most már. Kifejezetten azt érzem, hogy a második felnő az elvárásokhoz.
A Sicario 2: A zsoldos 2018. június 29-én érkezik a mozikba.