A gyilkos bohóc: Joker

|

Batman számára Joker a megtestesült ŐSELLENSÉG-et jelképezi: egy elpusztíthatatlan erőt, egy gusztustalan természeti képződményt, aki a sors fintora lévén talán nem is létezne Batman nélkül. Ahogy vesszük. Mert ha egyszer felüti a fejét a megtestesült JÓ, akkor óhatatlanul is előtör valahonnan valami gonosz.

A Bill Finger és Jerry Robinson által kreált karakter igazán gazdag múltra tekint vissza: születése éve 1940-re tehető, pontosan a Batman legelső, önálló számában, mely a DC Comics gondozásában került az olvasók elé. Joker már kezdettől fogva egy szuperintelligens gonosztevőként volt ábrázolva (vagy ahogy angolul mondani szokás: criminal mastermind), akinek káosz iránti elkötelezettségénél csak zakkant pszichéje a nagyobb. Ez utóbbi jellemzője megannyi kulcstörténet fontosabb szereplőjévé tette (lásd, az annak idején nálunk is kiadásra került Gyilkos tréfa című zseniálisan nyomasztó opuszt), csak egy kis kitérőt tettek vele az alkotók az ötvenes években (lényegében egy ártalmatlan bohóccá degradálták), behódolva a cenzúrának. Definitív eredettörténet híján az alkotók fantáziájukat szabadon engedik olykor (írója válogatja), ám a leginkább visszatérő elem ezzel kapcsolatban az, hogy Joker úgy lett azzá, aki, hogy belezuhant egy kémiai vegyületeket tartalmazó konténerbe, mely a bőrét teljesen kifehérítette. Ez persze csak az egyik sztori a sok közül, így - ahogy vesszük - Nolan járt eddig a legközelebb a maga Joker-interpretációjával: akárhányszor belekezd annak történetébe, hogy miként kapta a sebhelyeit, mindig máshová futtatja ki a sztorit.

Hirdetés

Ami a karakter fizimiskáját illeti, álljék itt egy filmes referencia: a Victor Hugo egyik regénye alapján készült 1928-as film, a The Man Who Laughs egy szereplőjének megjelenése szolgáltatta az egyik fő hivatkozási pontot Batman ellenségének. Conrad Veidt Gwynplaine nevű figurájára elég ránézni, fülig érő szája és pszichotikus megjelenése egyből eszünkbe juttatja Jokert.

A filmek

Ahhoz képest, hogy Joker mennyire ikonikus figurának számít a képregények történelmében, az élőszereplős mozgóképre történő átültetése valamelyest problematikusabbnak számít. Hiába a megannyi hozzá köthető történet és megannyi variáns, amihez kezdhetnének valamit az alkotók, eddig csupán kettő (Letóval együtt három) nagyvásznas variációja van a gyilkos bohócnak. Szigorúan nem véve most figyelembe a hatvanas években indult camp-klasszikus sorozatot, melyben Ceasar Romero személyesítette meg az embert, aki folyton hisztérikusan nevet. Az a fajta értelmezése a karakternek nyilvánvalóan kevésbé volt szadisztikus és jobban apellált a fiatalabb (kisebb) nézőközönség számára, mint később Ledgeré, aki simán eltüntetett egy ceruzát egy tag fejében.

Sápadt holdfénynél ördöggel táncolni

Gyerekként hajlamos imádni az ember Jack Nicholson, túlpörgetett Jokerét, majd később döbben rá arra, hogy mennyiben más ez a figura attól a figurától, aki a képregényekben jelen van. Persze, Tim Burton-filmről beszélünk, ennek tetejében pedig egy Jack Nicholson-alakításról - két olyan név, amely fogalomnak is elmenne. Nicholson gyilkos bohóca kicsit más, ahogy Burton Batman-filmje is kicsit más, így igazából, ha eltekintünk azoktól az eredettörténet-beli változtatásoktól (már ha Bruce Wayne figuráját nézzük), akkor megbocsátható. Arról nem is beszélve, hogy itt a kilencvenes évekről van szó, amikor a képregényfilm, mint olyan, nem élte egyáltalán virágkorát, na de térjünk vissza Jokerhez. A színész által megformált káosztevő alapjaiban telitalálat variánsa a karakternek: káoszt akar, nincs egy józan pillanata (értsd: az őrülettől történő megrészegülés állapotában van mindvégig), viszont nem mást látunk mindvégig, mint a nagy Jack Nicholsont, ő pedig kétségkívül felülírja a karaktert. A film Joker keletkezésének történetét is nyomon követi (lényegében egyezik a sokat használt elképzeléssel, miszerint belezuhan egy kemikáliákkal teli konténerbe), ám egy fontos változtatást is eszközölt: Burton verziója szerint maga Napier, azaz Joker ölte meg annak idején a kis Bruce Wayne szüleit, ezzel nagy fejvakarást okozva a képregényrajongóknak. Hiába no, a jó öreg Burton egyébként se volt nagy rajongója a Batman-képregényeknek így nem várható el tőle az, hogy egy hűségesen nyomon kövesse a képregény elemeit. Viszont általa egy igazi egyedi, nevéhez méltóan darkos filmet kaptunk, melyben Nicholson vitán felül, szórakoztató megformálását nyújtja ennek az őrült kurafinak.

Sebhelyek története

Nolan Jokere Burtonéhez képest már csak abban is más, hogy itt nem egy olyan színész játékát látjuk, akinek személyisége - legyen akárhány tonna smink is az arcán - mindenhogyan átüt és dominál. Heath Ledger eltűnik a karakterben. Megbújik. Átváltozik. Az őrület maszkja mögé. A nagybetűs KÁOSZ és rendbontás iránti vágyódás az, mely meghatározza őt. Eredete ismeretlen, de nem is nagyon számít. Semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy kiszámíthatatlan és terve van. Nagyszabású terve, melynek nincs más célja, mint az anarchia és az, hogy Batman-nek rossz legyen. A Nolan-féle Joker nem definitív, de talán ez áll legközelebb ahhoz a szellemiséghez, amely Jokert általában, nagy vonalakban jellemzi: akárcsak Batman, ő is jelkép és akárcsak Batman, ő sem állhat le. Próbatétel és játék, emberi életek kockára tétele, a hős megtörése és a végletekig történő húzása. Ez Joker. A fickó, aki gondolkodás nélkül elvágja a torkod. Aki hátba döf, akinek lépéseit sehogy sem tudod előre kiszámolni, mert a végletekig kiszámíthatatlan. Nem véletlen, hogy teljes anarchiát akar.

Színtiszta szadizmus

Jared Leto a harmadik a sorban, ez a variáns pedig megint más, mint az eddigiek. Extrémebb megjelenés (elég megnézni a legelső promóképet, melyen egy agyontetovált, agyonmaszkírozott üvöltő paprikajancsi néz ránk), extrémebb szadizmus. Ez a Joker nem a tervek embere, inkább csak az öncélú őrültségek és erőszakoskodások híve. Egy ripacs, aki gonosz kacaját messziről hallatja, hogy tudja mindenki: közeledik. Talán a szó köznapibb értelmében "képregényesebb", talán jobban része a karakternek az az elszálltság, mely más dózisokban, más arányban volt jelen Ledgernél és Nicholsonnál. A karakter most ünnepelte 75. születésnapját (épp azon a jeles napon fedte fel Ayer Leto Joker-küllemét), amely előtt Leto sokak szerint méltón tisztelgett, mások szerint kevésbé, a Suicide Squad kritikánkban elolvashatjátok a mi benyomásainkat róla. 

A hang

A nagy "nevettető" természetesen nem csupán a mozivásznon bukkant fel, rajzfilmes pályafutása jóval nagyobb ívet ír le, ennek sikeréhez pedig elég sok köze van az őt hangilag megszemélyesítő szinkronszínészekhez. Legyen szó akár az egyik leghíresebbről, Mark Hamill-ről (alias Luke Skywalker), vagy akár Troy Bakerről, aki szintén több rajzfilmhez kölcsönözte a hangját, illetve egy videojátékban is hallhattuk Jokerként. Hamill-t a mai napig az egyik legjobbnak tartják ezen a téren, és láthatóan ő élvezi is, hiszen ő kölcsönözte a hangját a Gyilkos tréfa című készülő animációs filmben is a karakternek, mely sztori az egyik legklasszikusabb a figurát illetően, bár nem éppen úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna (ide kattintva elolvashatjátok tapasztalatainkat róla). 

Hirdetés

Te mit gondolsz?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!