Hirdetés

Suicide Squad: Öngyilkos Osztag - Kritika

|

A DC két komoly(nak szánt) kalandozás után lazábbra vette a gyeplőt, de az előző kettőhöz hasonló, csúfos kudarc kerekedett belőle.

Hirdetés

Mielőtt azonban a kritika lényegi részére térnénk, szögezzük le! Nem, nem vagyok a Marvel fizetett publicistája, nem is eltartott kisujjal húzok le minden olyan alkotást, amelyek a szórakoztatást tűzik ki a zászlajukra és még csak különösebb elvárások sem előzték meg a részemről a DC Univerzumának legújabb alkotását, a valóban cool előzetesek ellenére. Ezt azért is tartottam fontosnak megemlíteni, mert a film körül beindult negatív visszhang, amelybe mind David Ayer beállt egy "Fuck, Marvel!" elszólással, mind pedig a rajongók, akik ennek következtében a Rotten Tomatoes betiltását és a kritikusok karóba húzását követelik (pedig a filmet még be sem mutatták) átlépi már a normalitásnak egy bizonyos határát, amelyben persze nem kis részt a stúdió is hibás a felsrófolt elvárások miatt. Mert írhat a kritikus (jelen esetben szerény személyem) akármit, a végső verdiktet úgyis a néző mondja ki, így teljesen lényegtelen, hogy azt írom, hogy a film nem jó. Jelen írás tárgya pedig nagyon nem az, akár elvárások nélkül tekintünk elébe, akár nem!

Hirdetés

De mi romolhatott így el? - kérdezheti az egyszeri olvasó. Annyi biztos, hogy nem a színészeken múlt. A casting a DC előző két alkotásához híven elég impozánsra és sokszínűre sikeredett, a koncepció pedig egy a szuperhősök köpönyegébe csomagolt modern kori, de laza A piszkos tizenkettőt ígért. Amely ígéretet nem váltott be. A probléma a forgatókönyvvel és a rendezéssel van és ezekért egyaránt David Ayer felel egy személyben. Az egykori rendőr és tengerésztiszt rendezői filmográfiája lényegében az "egy sima, egy fordított" elv mentén halad és az idei év egyik leginkább várt alkotására pont utóbbi jutott. Az utolsó műszak okkal foglalhat helyet a legjobb zsaru filmek között, a Szabotázs egy félresikerült come back lett az Osztrák Tölgy számára, a Harag egy korrekt, de atmoszférikus háborúsfilm, az Öngyilkos Osztag pedig... nos... egy végletekig jellegtelen szuperhősmozi, amelyet pont, hogy a stílusának és a vagányságának kéne eladnia.

Ezt pedig még a legszkeptikusabbak is nehezen hitték volna az előzetesek alapján. A Suicide Squad: Öngyilkos Osztag mostanra egyértelművé tette azt, hogy a DC és a Warner a továbbiakban nem takarózhat azzal, hogy ők másképp csinálják, mint a Marvel, mivel ez a másképp a teljes, koncepció nélküliséget, a totális káoszt jelenti. Ayer filmjéről ugyanis süt, hogy nem volt mögötte egységes koncepció, sem rövid, sem pedig hosszú távon, nincs egy olyan, a mozikat átfogó ember, mint a Marvelnél Kevin Feige, vagy a Fox-nál hol beletrafáló, hol mellélövő Simon Kinberg.

Már az első pár perc kapkodása erősíti a gyanúnkat, hogy itt valami nem lesz rendben, ugyanis csak ez idő alatt három világsláger csendül fel legalább 5, a szereplőket bemutató montázs alatt. Csakhogy karaktereket - pláne egy csapatfilmben - nem lehet cool zenékre összeválogatott videoklipekben, sebtiben felépíteni, attól pedig nem fog működni a dinamika a karakterek között, ha egymás mellé hajigáljuk őket és végig verekedik magukat egy CGI lényekkel tarkított városon. Érthetetlen, hogy pont az az Ayer csinált ilyet, akinek ez legutóbb a már fent említett Haragban olyan jól ment. Egytől egyig papírmasé figurákat látunk, akik jószerével külsőségeikben viselik a legfőbb karakterjegyeiket, interakcióba pedig csupán cool (vagy annak szánt) beszólások képében tudnak kommunikálni egymással. 

Margot Robbie félőrült Harley Quinnje mutat valamivel több árnyalatot az átlagnál, Will Smith rutinból hozza Deadshot-ot és - sose hittem volna, hogy ezt valaha leírom - Jai Courtney eszement Bumeráng Kapitányából többet is elviseltem volna. Ahogy az viszont a Jared Leto-ról szóló bulvárhíreket olvasva várható volt, Jokere nem több, mint egy felfújt lufi, akinek a jeleneteit (max. 10 percet, ha jelen van) egy az egyben ki lehetne vágni, semmi hatása nincs a cselekményre, vagy a karakterekre, hiszen kizárólag Harley Quinnel vannak közös jelenetei, amelyekből csak néha sejlik fel kettejük beteges románca. Leto bohócából teljesen hiányzik Nicholson fesztelensége és Ledger fenyegetettsége egyaránt: csupán játssza az őrültet, nem adja át, a képregény és filmtörténelem egyik legnevesebb gonoszát pedig egy ripacs szintjére süllyeszti.

Nagy ritkán azért felüti a fejét egy-egy valóban eltalált poén vagy kegyetlenebb húzás a teljesen jellegtelen akciók (nem, még a látvány sem menti a menthetetlent) és sótlan, a szereplők személyiségére semmilyen formában nem rezonáló fenyegetettség képében, de a szintén nem túl acélos Batman Superman ellen néhány telibe talált jelenetével ellentétben (pl. kongresszusi meghallgatás, Wonder Woman zúzása) itt csak pillanatok jutnak a nézőknek. Míg azonban Snyder filmje a nagyot mondani akarásba bukott bele, addig az Öngyilkos Osztag egy valóban szórakoztató ígéretet nem váltott valóra. Ennek elmulasztásáért pedig mind a Wonder Womannek, mind az Igazság Ligájának kárpótolnia kell majd a közönséget, de az eddigieket figyelembe véve, erős kétségek gyötörnek, hogy sikerülni fog-e. Ez bizony háromból három.

Értékelés: 45%

Kiknek ajánljuk!

  • Akik úgyis megnéznék, írjanak vagy mondjanak akármit!
  • Akik vevők egy szuperhősös A piszkos tizenkettőre!

Kiknek nem ajánljuk!

  • Akik vevők egy szuperhősös A piszkos tizenkettőre és annak minőségénél nem is adják alább!
  • Akik szerint a Batman: Assault on Arkham-nál nem lehet jobb! 
  • Az érdemi párbeszédre vágyóknak!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.