Az idei díjszezon egyik slágerfilmje Christopher Nolan Oppenheimer című mozija, amit nemrég tizenhárom Oscar-díjra jelöltek. Az olyan nagy sztárok, mint Cillian Murphy, Robert Downey Jr., Emily Blunt vagy Matt Damon mellett egy magyar színész, Haumann Máté is fontos szerepet kapott az alkotásban. Vele beszélgettünk a szakma különböző kihívásairól.
Sokan mondják, az év eleje csendesebb időszak az előadóművészetekben, ám ha jól tudom, te épp nagyon sokat játszol. Hogy vagy, mivel foglalkozol manapság?
A soproni színház szerencsére ellát feladatokkal, a legutóbbi darab, amelyben itt játszottam, az Jean Anouilh Pacsirta című műve Kéri Kitty rendezésében, ami Jeanne d'Arc történetének egyfajta újramesélése. Remek előadás lett, mindannyiunk szívügye, rendkívül koncentráltan játszunk benne, de ezt meg is kívánja a történet és a megjelenítés.
Ha jól értem, most inkább a színház került előtérbe az életedben. Számodra mennyire kényelmes, hogy van lehetőséged ide-oda ugrálni a különböző játékmódok között?
Szerintem ez nagyon jó, rendkívül sokat hozzátesz az ember éberségéhez. Lehetőséget nyújt egyfajta hátralépésre, nem alakul ki csőlátás sem egyik, sem másik szakterületen, nagyon erős tréning mindkét irányba.
A következő időszakra filmes lehetőségek is körvonalazódnak?
A filmes lehetőség mindig váratlanul jön. Rengeteg opció lóg a levegőben, de hogy ezek közül végül melyik jön be, az mindig teljesen kiszámíthatatlan. Talán már máshol is mondtam, de a meghallgatások után szeretem széttépni az adott szövegrészt, egész egyszerűen azért, mert felszabadít, segít abban, hogy ne ragaszkodjak görcsösen az adott lehetőséghez. Ha végül sikeres a meghallgatás, először hatalmas az öröm, utána viszont a színész rögtön elkezd gondolkodni, hogy egyáltalán ráér-e abban az időszakban, van-e színházi munkája, kiengedi-e a teátrum, milyen gyakorlati körülményei vannak a szerepnek.
Egy fél szóval említetted, de egyébként is könnyen rájöhettünk, hogy sokadik interjúdat adod rövid időn belül. Mennyire nehéz ilyenkor egy olyan munkára visszaemlékezni, ami neked azért már nem közvetlen emlék? Van, hogy ez terhes?
Semmiképpen, sőt nagyon örömteli. Ez része a sikernek, közszereplőként mi erre vállalkoztunk, azt gondolom, butaság lenne erről máshogy nyilatkozni. Nem volt zökkenőmentes időszak, de a forgatás élménye és a siker megélése egyértelműen pozitív. Én sem gondoltam volna, hogy ennyi embernek fog nagyon sokat jelenteni, hogy ott van egy magyar színész a vásznon. Kicsit olyan ez, mint mikor megnyerünk egy olimpiát. Őszintén nagyon jól esik, hogy ennyi szeretet árad felém.
A magyar színésztársadalomtól is pozitív visszajelzéseket kaptál?
Kifejezetten, ez is nagyon kellemes meglepetés volt. A kaposvári egyetemen tartok filmszínészet órákat, az ottani diákok mondták, hogy én el sem tudom képzelni, mennyire sokat jelent nekik, hogy valakinek sikerült, szerepet kapott egy ilyen horderejű filmben. Egyfajta üzemanyag ez nekik, hogy igen, így is lehet csinálni, van remény, érdemes küzdeni.
Ugyanakkor én a sikerült szóval csínján bánnék, mert olyan érzést kelt, mintha már felértünk volna a csúcsra, innen le lehet tenni a lantot. Közel sem erről van szó, én az Oppenheimerre nagyon jó ugródeszkaként tekintek.
Tudom, hogy erről keveset árulhatsz el, de volt már olyan megkeresés, ami konkrétan ehhez a szerephez kapcsolódott, amikor valakinek azért jutottál eszébe, mert látott a Nolan-filmben?
Folyamatosan ott van a levegőben, úgy szoktam fogalmazni, hogy ez egy pecsét az útlevelemben. Manapság nagyon mérvadó, hogy ki mit tudhat maga mögött.
Egy olyan rendezővel dolgoztál együtt, akiről a filmes közösség úgy tartja, nagyon precíz, erős vízióval rendelkező alkotó. Ezeket a prekoncepciókat megerősítette a közös munka, vagy esetleg meglepetés is ért Christopher Nolannel kapcsolatban?
Közvetlenség, nyitottság, barátságosság; ezek mind jellemzik őt, nem is beszélve arról a hihetetlen nyugalomról, ami minden nehéz pillanaton átsegít. Azt hiszem, ez az elvégzett munka nyugalma. Ez egyébként a színészekre is igaz: csak akkor lehet jó értelemben felszabadultan játszani, ha megfelelően felkészültél. Egy Nolan által dirigált forgatáson mindenki tudja, mit és miért csinál. Végtelen odaadás és figyelem árad belőle, elég, ha két szót mondd, rögtön tisztában vagy az elvárásaival. Persze azért is választja ezeket a színészeket, mert megérez valamit ebből a közös energiából. Jóleső cinkosság, amikor a rendező instrukciója és az, amit színészként ki akarsz fejezni a karakterrel, ilyen módon találkozik.
A mi interjúnk apropója is részben az Oppenheimer menetelése a díjszezonban, valamint az újbóli mozibemutató. Ezek mennyire foglalkoztatnak téged?
Az óriási siker, hogy újra be lehet mutatni a filmet és még mindig rezonál a közönséggel. Egyébként IMAX-ben látni hatalmas élmény még számomra is, egyszerűen ilyenkor ott ülök a film ölében. Az elismerések kapcsán pedig erős bajtársiasságot érzek, ez egy jelentős visszajelzés arra, hogy megérte beletenni azt a munkát és szeretetet, amit senki nem spórolt meg a stábból.
Rengeteg hazai filmben és sorozatban játszottál, ha mondanod kell három dolgot, hogy mi a fő különbség egy ilyen hollywoodi szuperprodukció és az itthoni munkák között, mik lennének azok?
Én ezt máshonnan közelíteném meg. Az Oppenheimer forgatásán néhány szót váltottam a hangosztály egyik tagjával, egy amerikai szakemberrel, és mint melósok beszélgettünk arról, hogy igazából nincs különbség munka és munka között. A filmes világ annyira határtalan és nemzetközi közeg, hogy ezek az eltérések szinte jelentéktelenné válnak. Mindannyian a filmért küzdünk, egész egyszerűen azért, mert rajongva szeretjük ezt a médiumot. Dolgozunk a közösség erejéért, a nehézségek áthidalásáért.