Ridley Scott idén már jelentkezett egy nagyszabású mozifilmmel, mely nem minden ízében volt tökéletes, de vitathatatlanul profi és igényes munka lett. Ez az alkotás a hatalmasat bukó Az utolsó párbaj volt, a veterán rendező nagyobb durranása viszont kétségtelenül a most debütáló A Gucci-ház. A divatvilág nagyágyúiról szóló produkció már önmagában is érdekesnek tűnt, ám ha kicsit mélyebben beleásunk a család történetébe, rájöhetünk, hogy a Guccik élete ordított egy mozifilmért.
Aki nem ismerné a film által körbejárt esetet, annak röviden vázolnám. A 70-es években járunk, ahol Maurizio Gucci (Adam Driver), a neves divatház alapítójának unokája beleszeret a karakán Patrizia Reggianiba (Lady Gaga). Összeházasodnak, családot alapítanak, élvezik az életet, a gazdagságot. Majd előtérbe kerül a munka, a márka, aminek vissza kell állítani a megtépázott hírnevét. Patrizia aktív részese ennek a műveletnek, ám nehezen viseli, amikor a háttérbe szorítják, s ennek hangot is ad. A konfliktusok váláshoz vezetnek, majd az egykori gerlepár kapcsolata annyira elmérgesedik, hogy a nő bérgyilkost fogad exférje megöletésére.
Ebben a sztoriban rengeteg potenciál rejlik, az életrajzi köntös mellett krimiként is hatásos felütéssel, de vajon Scott inkább dokumentarista drámát akart alkotni, vagy ráment a hollywoodi sémákra? Nos, a kész művet látva egyértelműen ez utóbbi, mely egyszerre jó és rossz dolog. Jó, mert a történet gerince van annyira érdekes, hogy egy olyan stabil rendező kezében, mint Scott, ne menjen félre, ugyanakkor rossz, mert szinte semmilyen formában nem fog kiemelkedni műfajbeli társai közül. A cselekményvezetés az első ómen, mindenki döntse el, hogy számára melyik irányba. Keretes szerkezetről lévén szó, Maurizio utolsó pillanatait látjuk, majd sejthető, hogy ez a jelenet mennyire más jelentéstartalommal fog bírni a záráskor. Ezt követően megismerjük, miként hozta össze a sors a szerelmespárt, s Patrizia milyen módszerekkel csábította el a mulya férfit. Lehet azzal vádolni, hogy gátlástalan aranyásóként, élősködőként kerítette a bűvkörébe, de az vitathatatlan, hogy kiállt mellette a rosszban is, s céltudatosan alapozta meg a szerepét a családban.
A szappanopera akkor vesz új fordulatot, amikor Maurizio apja meghal, és fiára hagyja a cég felét. Becsvágy, árulás, egymás kifúrása és érdekellentétek váltogatják egymást, miközben a Gucci név folyamatosan süllyed egyre lejjebb. Scott biztos kézzel dirigál, de végig olyan érzésem volt, mintha egy tapasztalt orvos rutinműtétet végezne, s amint kész van, megy a következő páciensére. A több mint két és fél órás játékidő során rengeteg dologba belekóstol és felületesen, de betekintést enged számos részletbe, mégsem bont ki semmit alaposabban. Nem éreztem, hogy részese lennék a legendás divatház új érájának, holott kifejezetten sokat foglalkoznak benne a divattal. Évek röppennek el, kapcsolatok romlanak meg, Maurizio már nem szereti Patriziát. A nő egyszerre megalázkodik és gyűlölködik, míg végül megszületik a gyilkosság gondolata, de mind a motiváció, mind az érzelmi őrlődés sekélyesen van ábrázolva. A felrótt negatívumok ellenére sem lehet ízekre szedni a filmet, mert egyáltalán nem rossz, szimplán akár drámaként, akár krimiként, nem elég fajsúlyos.
Lady Gaga egyértelműen uralja a vásznat, noha övé a leghálásabb szerep, de szerencsére el is tud merülni benne. Adam Driver egy (vagy több) fokkal visszafogottabb, s bár ez a karakter ezt kívánta tőle, idén inkább az Annette-ben vagy Az utolsó párbajban látott alakítására emlékszünk majd vissza. Al Pacino nagy öregként szuperül helytáll, Jared Leto inkább egy comic relief, vagyis humorosabb figura a maszkja mögött, Jeremy Ironst viszont jó volt újra látni.
A Gucci-ház egy tipikus profin megcsinált, korrekt darab, melyet főleg a benne látható nevek és címek adnak el. Technikailag kifogástalan, a díszletek, kosztümök, zenék szuperek, helyenként a hangulat is elkapja az embert, de őszintén meglepett, hogy miként lehet egy ennyire érdekes és izgalmas történetet ennyire érdektelenül elmesélni. Úgy látszik, Ridley Scott beállt a tisztes iparosok táborába, s egyfelől örülhetünk, hogy egy újabb "okés" mozit gyártott, de nem biztos, hogy ez a legjobb módja annak, hogy valami egyedit alkossunk.
