Rendre kiállok az X-Men-széria mellett, amely messze nem tökéletes ugyan, és igencsak hullámzó teljesítményt tudhat maga mögött (és fene tudja, mi áll előtte), de alapvetően egy korrekt minőségi rátán belül dolgozik, ám ami ennél is fontosabb: ma nagy valószínűséggel nem az lenne a filmipar Bryan Singer első mutáns mozija nélkül, ami. Az X-Men: A kívülállók indította el a képregényfilmek reneszánszát, valamint egy bizonyos Kevin Feige karrierjét, aki jelenleg a Marvel Filmes Univerzumának teljhatalmú ura. És királyságát már jó ideje a mozikon kívül kiterjeszti a televízióra is, ám míg A S.H.I.E.L.D. ügynökei inkább csak nyüglődik, a Netflixszel közös együttműködések (Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage) szépen rétegezik a már meglévő világot. A konkurencia (DC-s vadhajtások: Arrow, Flash, Gotham) próbál is lépést tartani velük, a mutánsok ideje pedig most jött el. Már ha valóban…
Nehéz lenne megmondani, hogy Az eljövendő múlt napjaival újraindított idővonallal a Foxnál sem tudják, hogy mit kezdjenek, vagy most próbálják újra kitalálni magukat Deadpoolostúl, New Mutantsostúl együtt, de tény és való, hogy már nagyon rég érett, hogy a mutánsokat ne csak rajzolt formában láthassuk a képernyőkön. (Tegyük hozzá gyorsan, hogy a Fox sok szempontból korlátozottabb helyzetben van a Marvelhez és a DC-hez képest.) A Fox pedig kockáztatott és a mutánsuniverzum egyik antihősére, David Hallerre helyezte a hangsúlyt, akinél gyerekkorában skizofréniát diagnosztizáltak, ami páratlan mutánsképességekkel jár együtt. Ennek fényében nem csoda, hogy mindennapjait egy elmegyógyintézetben tengeti, azonban idővel befigyel - a szériára jellemző - emberi félelem és agresszió, ám ez esetben ez az ijedtség a legkevésbé sem alaptalan, hiszen egy kiismerhetetlen és kontrollálhatatlan erőről beszélünk, amihez leginkább csak a Főnix volt eddig hasonló… valamint labilis.
Az alapszituációnál tovább nem is mennék bele jobban a sztori kivesézésébe, részben azért, mert ha akarnék se tudnék. A Légió abszolút felveszi a versenyt a Marvel Netflixes vadhajtásaival mind a megvalósítás, mind a színészi játék terén (de bátran ki is jelenthetjük, hogy utóbbiban veri is azokat), ugyanakkor még így is nehezebben fogyasztható azokhoz képest. A Fargóért felelős Noah Hawley hozta a rá jellemző szürrealitást, és a tízszeresére emelte és olyan pszichedelikus vizualitással fejelte meg, hogy most már az is tisztában van az LSD hatásával, aki sohasem próbálta ki. Éppen ezért sokaknak nem fog tetszeni, vagy nem fogják érteni ezt a hol high-tech kütyüket, hol a 60'-as, 70'-es évek világát megidéző sorozatot (pláne úgy, hogy egyelőre nehéz behatárolni, hogy hol kapcsolódik a filmek világához), ami nem az a fajta, ami elé akármikor lehuppanhatunk.
Hawleyék azonban az egyetlen járható útra léptek, amire csak ebben az esetben lehetett: Daviddel együtt fedezzük fel mi is a férfi elméjének rejtett zugait, titkait és csapdáit. A bökkenő ott van, hogy ő maga sem tudja, hogy mi a valóság, és mi nem, kicsoda a képzelet szüleménye és ki nem (vagy hogy ő kicsoda is pontosan az adott pillanatban), emellett időben és térben is folyamatosan ugrál a cselekmény. A pilot egy igazi vizuális kirakós (innen csókoltatik a Westworld!), de még inkább egy valódi labirintus az elme mélyére (innen pedig Christopher Nolan!), ahol Daviddel együtt folyamatosan elveszünk és nem látjuk még a végcélt, sőt, azt se tudjuk, hogy mi is az pontosan, csak sejtjük, hogy az maga az épelméjűség. Dicséretes ez a bátorság, hogy a néző ennyire ne tudja, mit is akarnak kihozni a szériából a készítők, azonban könnyedén ez lehet a veszte is.
A Légió legfőbb buktatója mégsem a koncepciója volt, hanem főszereplője, hiszen egy bomlott elméjű, antiszociális figurát kell végigkísérnünk az útján, mindezt úgy, hogy mégis rokonszenvet érezzünk irányába, éppen ezért rengeteg múlt az őt alakító színészen. A nálunk jobbára csak a Downton Abbey Matthewjaként ismert Dan Stevens azonban a The Guest után (amelyben - milyen érdekes - szintén egy David nevű figurát alakított briliánsan) ismét bizonyítja, hogy a hasadt tudat egyik legfőbb jelenlegi szakértője ő. Egyik pillanatról a másikra képes váltani a gyermeki naivitásból a zavarodottságba, vagy a fékevesztett haragba, anélkül, hogy egyszer is manírosnak tűnjön. Mondjuk ki: igazi one-man show ez Dan Stevens számára, ő pedig a legnagyobb profikat megszégyenítő módon él is a lehetőséggel.
A Légió előzetesei tehát nem árultak zsákbamacskát: egyszerre pszichedelikus és szürreális, a figyelmet maximálisan igénylő szériáról van itt szó (abszolút pozitív értelemben), amelyben örülünk, ha értjük, amit látunk (a második részben már elkezdenek kikristályosodni a dolgok, de nem leszünk sokkal könnyebb helyzetben). Ha vevők vagyunk az efféle műfaji koktélra, avagy merész kísérletezgetésekre, akkor imádni fogjuk, ha azonban nem, könnyedén beleőrülhetünk.
A pilotot premier előtt láttuk, a Légió február 9-től lesz látható a FOX-on!