Mintha csak pár hónapja lett volna, hogy megbeszéltük, milyen lett az első Rebel Moon film. És valóban nem volt rég, hiszen decemberben írtam róla a kritikát, április közepén pedig itt is a folytatás. Nagy lehetett a bizodalom Zack Snyder (író és rendező) irányába, hogy kapásból két filmben megvalósíthatta sci-fi eposzának ötletét.

A tűz gyermeke egy ambíciójához képest vérszegény és unalmas felvezetés lett, ámbár belengette, hogy a folytatásban már sokkal érdekesebb dolgoknak lehetünk szemtanúi. Na de sikerült?

Ugye van ez az erős A hét mesterlövész ihletettség, az első filmben főhősünk, az exkatona Kora összeverbuvált különböző harcosokat kompániájába, és a második filmben valóban eljött az idő, hogy megvédjék azt a bizonyos falvat azon a bizonyos holdon, amit a birodalmi hadsereg vegzál. Viszont előtte le kell aratni a gabonát taktikai szempontból, majd csak utána lesz idő felkészülni a védekezésre, amire csak pár nap áll szereplőink rendelkezésére.

Bevallom, számomra egy sokkal fogyaszthatóbb élmény volt A sebejtő, mint elődje, de ez mindössze annak köszönhető, hogy ez a film már nem tartalmaz annyi unalmas expozíciót, több az akció, és a szereplőink is kevesebbet beszélnek didaktikusan önmagukról. Sőt, maguk az akciók itt sokkal jobban működnek, a falu ostroma jól követhető, tele van látványos akciójelenetekkel, a számítógépes effektekkel sincs gond, egyedül a Snyderre jellemző fölösleges lassítások törik meg a lendületet.

Gondolnánk, hogy a kizárólag felvezetést tartalmazó első film után a folytatás egy két órás akciódömping lesz, de valójában A sebejtő első fele egy nagy üresjárat. A cselekmény valahogy úgy csavarodik, hogy a szereplőknek az egész faluval együtt gabonát kell betakarítani, ahol Snyder montázsjelenetben megmutatja, hogy gyönyörű nők és jóképű férfiak miként izzadnak a nemes munka által az idilli napfényben úszó gabonamezőn. Ezeket a szegmenseket amúgy sokkal jobban bírom, mert addig sem beszélnek a karakterek, és inkább van egy "oh, Zack Snyder, a tehetséges videókliprendező" benyomásom, mint "oh, Zack Snyder, a kókler forgatókönyvíró" érzetem.

A film pozitívuma az első részhez képest, hogy kevesebb a dialógus, de amikor mégis beszélgetésre kerül a sor, ugyanazt játssza el a film, mint az első filmben. A különböző hátterű és jellemű szereplők érdekfeszítő interakciói helyett minden egyes szereplő kismonológot tart önmagáról, szinte már a szánkba is rágja maga a karakter, hogy mit gondoljunk róla. Nem akartam elhinni, hogy konkrétan van egy jelenet, ahol az asztalnál ülve a vezérnek kikiáltott krapek felveti, hogy mindenki beszéljen kicsit magáról. Na ki akarja a kamerába könnyes szemmel elmesélni drámai múltját?

A két filmre bontott történetnek az is problémája, hogy egyszerre akar nagy és pici lenni. Egy isten háta mögötti falu megmentése áll szemben egy a bolygórendszereket uraló birodalommal való felkelésének és eme birodalom történelmébe és politikai csatározásaiba való betekintésének történetével. Egy grandiózus sci-fi eposzhoz nem ártana az innen-onnan összelopkodott dizájnelemeken túl valami gondolatiság is.

Az egyetlen, amit mintha Zack Snyder mondani akarna, hogy mennyivel nemesebb a becsületes, békés, földművelő munka, mint az imperialista, elnyomó birodalom háború sóvár mentalitása. Oké, de ez négy órára édeskevés. Két film alatt annyit tudtunk meg, hogy van ez a gonosz birodalom, mindenkit elnyomnak, talán valamilyen fajelméletben is hisznek (egy elszólásból ilyenre lehet következtetni), és ennyi.

Nagyon messze áll a jó, avagy közepes filmélménytől A sebejtő, viszont az első részhez képest számomra ez egy kevésbé vontatott és fájdalmas történet volt, amelyben a montázsok és akciójelenetek alatt tudtam értékelni a látványt, a beállításokat, az operatőri munkát és a harcok koreográfiáját. Sajnos a karakterek, világépítés és dialógusok szintjén a belépési küszöböt sem ugorja meg, de legalább a film második felében erőre kapó akciódömping alatt nem is kell sokat ezeken gondolkodni.