Ambrus Attila, ismertebb nevén a Viszkis, 1994 és 1999 között volt az Újpest jégkorong egyesületének kapusa. A köztudatba mégsem védési mutatójával, hanem a '90-es évek alatt elkövetett több mint 25 sikeres bankrablási kísérletével került be. Amíg az utána kutató nyomozókat az őrületbe kergette, addig az utca emberén egy jelentős tömege szimpatizálni kezdett az elemelt pénz helyén viszkisüvegeket hagyó rablóval, a médiában pedig már-már a 20. századi Rózsa Sándorként hivatkoztak rá. Ambrus Attila Kelet-Európa egyik leghírhedtebb bűnözőjeként vonult rács mögé, tette mindezt úgy, hogy emberélet sosem száradt a kezén. A Viszkis élete már látatlanban is egy hollywoodi film forgatókönyvére emlékeztet, Antal Nimród (A Kontroll, vagy éppen a Predators rendezője) pedig vállalkozott a feladatra, hogy mindebből egy ütős mozit csináljon. Örömmel jelentem: A Viszkis minden várakozást felülmúlt.
A Viszkis nemcsak bűnügyi, de életrajzi filmként is szerette volna megállni a helyét, lévén Ambrus Attila történetét már kisgyermek korától kezdve meséli el nekünk, hogy milyen út vezette el őt egészen a "banki szektorig". Ami egészen frenetikus a Viszkissel kapcsolatban az az, ahogyan Antal Nimród megközelítette ezt az egész történetet. Nimród egy olyan forgatókönyvet írt, ami egyszerre ügyel a részletekre, él a hollywoodi produkciók eszközeivel és egyben képes igazán, a legjobb értelemben magyar maradni. Egyértelműen kapóra jött és jót tett a filmnek Nimród Amerikában szerzett tapasztalata, ami legerőteljesebben a film lehengerlően magabiztosságában mutatkozott meg. A Viszkis levetkőzi azokat a magyar produkciókra is gyakran jellemző sallangokat és görcsösséget, amik miatt számtalanszor hallunk olyan megállapításokat, hogy "Na! Ez is egy magyar film…". Nem kell félni, a Viszkisnek megvan minden bája és tökössége ahhoz, hogy egy pillanatig se kalandozzon el a figyelmünk.
Krimi, dráma, humor, izgalmak és nagybetűs AKCIÓ. Nimród szinte mindent bevetett, amit egy ilyen őrült történet elmeséléséhez csak lehet, a Viszkis pedig sokkal többet adott annál, amire bárki számíthatott előzetesen. A lelkesedésem valószínűleg már elárult engem, de végtelenül boldog vagyok, hogy immáron egy ízig-vérig magyar produkciót is fel tudok hozni példának, ha egy ütős, akcióval teli közönségfilmmel kell példálóznom, lévén az adrenalinnal átitatott jelenetek soha nem festettek még ilyen jól magyar filmprodukcióban, ebben egészen biztos vagyok. Ennél azonban még többet is kapunk, köszönhetően annak, hogy a Viszkist alakító Szalay Bence a cselekménnyel párhuzamosan meséli el életét az őt kihallgató és éveken át üldöző nyomozó (Schneider Zoltán) számára. A visszatekintések remekül vannak időzítve, néha egészen döbbenetes operatőri munkával megfűszerezve, s mindeközben azok a moráliskérdések is terítékre kerülnek, amelyek felett a mai napig nem jutott dűlőre a közvélekedés. A film véletlenül sem akarja legitimizálni, vagy követendő példaként feltüntetni a Viszkis tetteit, mindazonáltal Nimród archív felvételeken keresztül szembesít minket azzal, hogy egy hangos kisebbség(?) ezt korábban már megtette. Okos, néhol már-már szemtelenül szembesíti a nézőt mindezzel, ami amellett, hogy piszkosul hatásosra sikeredett, roppant szórakoztató is volt.
A casting közel tökéletes. A Viszkist kihallgató nyomozó, Schneider Zoltán játéka világszínvonalú. Egyszerre karakán, tekintélyt parancsoló, ezeket pedig olykor a maga szarkazmussal teli humorával oldja fel - már ami a nézőt illeti, a Viszkisnek nem lehetett egyszerű nevetni Schneider jelenlétében. A nyomozó karaktere az, aki valamelyest közvetlenül rávilágít arra, hogy habár Ambrus Attila valóban nem bántott fizikailag senkit a rablásai során, lelkileg igenis lehettek, és voltak is következményei a tetteinek. Nimród mindezt a felszín alatt, szinte elbújtatva érzékelteti a nézővel. A másik oldalon pedig ott van Szalay Bence, aki érezhetően nincs még teljesen hozzászokva a kamerákhoz, ám ennek ellenőre is egy meggyőző, kifejezetten szerethető alakítást tudhatott a magáénak. Talán ez volt az egyetlen gond vele, bár igaz, nem ismerem személyesen Ambrus Attilát, mindenesetre Szalay többnyire szótlan, kisfiús habitusa néha azért ki tudott zökkenteni, karizmájával mindezt mégis sikerült ellensúlyoznia. A viszkis akkori barátnőjének szerepében Móga Piroska állt, aki számomra egyedüliként lógott ki a színészgárdából, hiszen karaktere alaphangon nem jutott annyi szerephez, hogy megértsük tettei motivációját, és a színésznő játéka sem tudta ezt a hiányosságot pótolni. A Viszkisnek idővel társat is toborzott maga mellé, Klem Viktor Géza szerepében egy korrekt alakítást nyújtott, ám karaktere amilyen hirtelen felbukkant, jelenléte olyannyira súlytalan volt a továbbiakban. Kisebb szerepekben feltűnik még Csuja Imre, Zsótér Sándor, vagy éppen Csőre Gábor is, akik persze nem mélyítik örökérvényű drámává a filmet, jelenlétük mégis rájátszik arra, hogy megszülethessen Nimród filmjének az a végtelenül stílusos és hiteles, gengszterfilmekre jellemző miliője, amit honi filmes produkcióban még nem igazán tapasztalhattunk.
Antal Nimród igyekezett minden oldaláról megközelíti Ambrus Attila életének történetét, ennek eredménye pedig a magyar filmkészítés legújabb mérföldkövét fektette le. A Viszkis persze közel sem annyira mély, mint művészfilmes társai, de értelemszerűen nem is ez volt a célja. Az alakítások, a hangulat, a hibátlan tempó, Yonderboi háttérben asszisztáló, piszkosul menő zenéje és nem utolsó sorban a tenyérizzasztó, megunhatatlanul ütős akciójelenetek együttese tette igazán minőségi, világszintű alkotássá a Viszkist. Az év egyik legpöpecebb filmje - és nem (csak) azért, mert magyar!