Az enyhén szólva is megosztóra sikeredett Trónok harca nyolcadik évada után kevesen gondolták volna, hogy a közeljövőben érkezni fog egy újabb történetfolyam Westerosból a képernyőkre, de az HBO nem sokat tétovázott. 2019-ben berendelte a Sárkányok háza első évadát, ami George R. R. Martin Tűz és vér című regényét hivatott alapul venni. Sokan szkeptikusak voltak már az elejétől kezdve a projekttel kapcsolatban, de az mindenképp biztatóan hangzott, hogy Ryan J. Condal (Kolónia) mellett az író is ki fogja venni a részét a forgatókönyvírásból és a showrunneri feladatokból.
Az már más kérdés, hogy az alapul szolgáló könyv felépítése merőben eltér A tűz és jég dalától, ugyanis míg előbbi tele van párbeszéddel, addig utóbbi sokkal inkább hasonlítható egy történelmi enciklopédiához, amiből hiányoznak a Martin esetében számtalanszor méltatott karakterinterakciók. Fel volt tehát adva a lecke a készítők számára, de a kérdés most már csak az, hogy sikerült-e megbirkózni a feladattal. Lássuk!
172 évvel járunk Daenerys Targaryen születése előtt, amikor még a Vastrónt és Westerost a felmenői uralták. Ekkor Viserys Targaryen (Paddy Considine) király volt hatalmon, aki koránál és betegségénél fogva már egyre többet foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy ki örökölje a trónt, miután nem maradt élő fiúgyermeke, aki a törvények szerint a jogos örökös lehetett volna. Végül úgy döntött, hogy lányára, Rhaenyra hercegnőre (Milly Alcock, majd később Emma D'Arcy) bízza a trónt halála után, ám mivel ez szembement minden hagyománnyal, sokan nem nézték jó szemmel.
A Sárkányok háza első évada tulajdonképpen ezt a konfliktust bontja ki fokozatosan. Felvázolja a politikai hadszínteret, megismerjük az ellenlábasokat, többek között a Király Segítőjének, Otto Hightower (Rhys Ifans) és lányának, Alicent (Emily Carey, majd később Olivia Cooke) személyében, továbbá bemutatásra kerülnek a Rhaenyrát támogatók is, akik közül a legfontosabb figura talán nagybátyja, Daemon Targaryen (Matt Smith).
A tíz epizódot felölelő első szezon azonban ennél sokkal részletesebben belemegy a karakterek közti viszonyrendszerekbe (ez most nekünk nem feladatunk), amit narratív szempontból egy váratlan húzással oldott meg Martin és Condal. A cselekményben olykor nem csupán néhány hónapnyi kihagyás van, hanem egy-egy rész között akár több év (az ötödik és a hatodik között egy egész évtized) is eltelik. Ez részint betudható az adaptált könyv felépítésének, részint pedig az évad elsődleges célja az volt, hogy elvezesse a nézőt a polgárháborúig, Alicent és Rhaenyra kiélezett ellentétéig. Ami végeredményben sikerült is.
Az már más kérdés, hogy a sorozat dramaturgiája, kiegyensúlyozottsága és dinamikája ettől kissé felborult, és időről időre könnyen el lehetett veszni az idősödő karaktereket alakító színészek (és azok váratlan cseréje) között, de a Sárkányok háza minden hibájával együtt egy határozott javuló tendenciát mutat a Trónok harca hetedik és nyolcadik évadában látottakhoz képest. Sőt, bizonyos szegmenseiben meg is idézi a korai évadok katartikus és feszült pillanatait.
A készítők felismerték (immáron újból), hogy Westeros története nem a látványos akciószekvenciák miatt érdekes és lebilincselő, hanem a karakterek komplexitásában rejlik a magva. Végre ismét külön figyelmet fordítottak a részletekre, melyek egy-egy pillantásban, arcrezdülésben, vagy pusztán egy képi beállításban köszöntek vissza. Ezek az apróságok adtak igazi feszültséget a jeleneteknek, és erre jöttek a parádés dialógusok, amik bár nem minden esetben vitték előre a cselekményt, mégis mélységet adtak a karakterek többségének.
A legjobb példa talán Viserys, aki kétségkívül a Trónok harca-univerzum eddigi legjobban megírt királya. Korántsem tökéletes a jelleme, többször is hozott felelőtlen döntést, de a célja mindig az volt, hogy maradjon meg az egység a családban, kerüljön az bármibe. Képes volt lemondani a hódításokban rejlő tekintély és dicsőség kiharcolásáról, helyette sokkal inkább törekedett arra, hogy megőrizze az összetartást. Hasonlóan érdemes megemlíteni az öccsét, Daemont, aki a sorozat elején még az ügyeletes Joffrey/Ramsey-archetípusnak tűnt, de idővel sokat árnyalódott a róla alkotott képünk. Végül, de nem utolsó sorban nem szabad megkerülni a Rhaenyra-Alicent párost, akik egykor legjobb barátnők voltak, majd végül a történet két ellenpontjaként végezték, akik között majd egyszer eldől Westeros sorsa. Kettejük kapcsolatában az a különösen izgalmas, hogy a számtalan ellentét és összetűzés ellenére tisztelik egymást, és az utóbbi nem egyszer vívódik is, ami miatt adott esetben az alapvetően cinkostársként feltüntetett apjával is szembeszegül.
Na, de mi a helyzet a lényeggel, a címszereplőkkel? A sárkányok köszönik szépen, jól vannak, ezúttal nem kell várni évadokat, hogy nagyra nőjenek, ugyanis ebben az időben természetes volt, hogy a Targaryen-ház sárkányokat nevelt. Technikai szempontból viszont már akadtak gondok az állatok vizuális megjelenítését illetően. A CGI sok esetben csak rontott a látképen, és ez 2022 őszén, amikor ezzel egy időben a több, mint 400 milliós büdzséből készült, pazar látványvilágú A hatalom gyűrűi debütált az Amazon Prime-on, különösképpen szembeötlő hiányosság. Maradjunk annyiban, hogy a sárkányok funkciója és szimbolikája továbbra is többet nyom a latba, mint a megjelenésük.
Vannak hibái a Sárkányok háza nyitóévadának, ami néhol túl görcsösen próbál korai Trónok harca lenni, néhol pedig banálisan megírt látványfilmbe csap át, de mindezt felülírja a készítők víziója, ami a remek színészvezetésben (Considine, Smith és Cooke mindenképp jelölést/díjazást érdemelnek), a zenében (amiért most is Ramin Djawadi felel), a párbeszédek remek megírásában és előtérbe helyezésében, illetve a karakterközpontúságban csúcsosodik ki. Nehéz nem összehasonlítani az elődjével (vagy utódjával, ha a kronológiát nézzük), hiszen ugyanarról az univerzumról van szó és hasonló eszköztárral operál, de bízunk benne, hogy lassan, de biztosan megismerünk egy kevésbé grandiózus, ám egy hasonlóan meghatározó eseményt Westeros kalandokkal teli történelméből.
