Az anime fanok már biztosan rettegnek minden egyes élőszereplős megfilmesítés hírének hallatán. Nem volt kegyes a sors ezekhez a feldolgozásokhoz, legutóbb például a Death Note hasalt csúfosat a Netflix kezei között. Mire számíthat hát a néző a következő alkalommal? A Fullmetal Alchemist rögtön a legelején bizalmatlanságot kelt köszönhetően a film elején felcsillanó "A Netflix Original Film" jelzőnek. Pánikra azonban semmi ok! A streaming szolgáltató ezúttal nem játszott szerepet a film készítésében, csupán megvette azt terjesztésre a japánoktól. A szigetországból hosszú hajóúton érkezett meg nyugatra az alkotás, amit bizony megviselt a tenger szeszélyessége. A rakományt szállító bárkát útközben hatalmas vihar érte, sőt még kalózok is rátámadtak a legénységre. Ha mindez nem lett volna elég, a részeges kapitány koordinálatlanságából fakadóan rendesen billegett a hajó a tengeren, amitől úgyszintén megnyomódott itt-ott a rakomány. Legalábbis nagyon szeretnénk azt hinni, hogy csupán emiatt kaptuk meg úgy ezt a filmet, ahogy.
Nem szeretnék hosszasan arról fröcsögni, hogy mennyire odavagyok az alapanyagul szolgáló mangáért és animéért. Legyen annyi elég, hogy piszok jók. Nem voltak tévképzeteim akkor, amikor leültem a film elé. Tudtam jól, hogy nem fogja ugyanazt az élményt nyújtani, mint a lejátszóban már oly sokszor lepörgetett sorozat, de annak nagyszerűségét figyelembe véve azért nem a béka hátsója alatt voltak az elvárásaim. Hogy csalódtam-e a végtermékben? Ez bonyolultabb egy egyszerű igennél vagy nemnél.
Mint utólag kiderült, a film nem dolgozza fel a Fullmetal Alchemist (innentől FMA) teljes történetét, de nagyon sokáig féltem attól, hogy így lesz. Rohamtempóval szaladunk végig ezen a két órán. Egy percünk sincs arra, hogy kifújjuk magunkat, szóval, ha nem vagy maratonfutó, akkor elképzelhető, hogy hamar kiesel a versenyből. Gyakran felróják ezeknek az anime adaptációknak azt a hibát, hogy túlságosan eltérnek az alapanyagtól. Ez általában azért történik meg, mert lehetetlen 2 óra alatt elmesélni azt a történetet, ami egy 50 epizód körüli sorozatban lezajlik. Nos, az FMA film készítői úgy gondolták, hogy nem dobják ki az értékes útmutatást a kukába, helyette annak a legemlékezetesebb állomásaihoz kalauzolnak el. Nem vicc. A gyors tempó pontosan annak a következménye, hogy sorra ugrálunk az anime azon pontjaira, amelyek lényegesebb fordulatot vagy halált hoztak. Végülis kit érdekelnek azok a fölöslegesen eltöltött 5-10 percek, amelyek a karakterek, a világ és az alkímia megismerésére szolgáltak? Hát igen... Gondolom mondanom sem kell, hogy ezek nélkül nem működik a történet.
No persze szó sincs arról, hogy vaktában kell tapogatóznunk és egy kukkot sem értünk, de a bemutatásra és magyarázatra szánt idő olyannyira kevés, hogy csupán felületesen valósítható meg céljuk. Egy járatos FMA rajongónak ez tökéletesen elég, hiszen már mindent tud, talán még untatnák is bizonyos részletek, de garantálom, hogy egy friss nézőnek igazi katyvasz lesz ez az egész. Minimális változtatásokra azonban így is szükség volt a történet vége felé, hiszen a készítők rájöttek, hogy bármennyire igyekeznek, egy filmbe akkor sem fog beleférni minden. Rövidre zárják a lezárást, ami legalább operál néhány olyan apró változtatással, amelyek képesek meglepni azokat is, akik jól ismerik a történetet. El kell ismernem, ezek a meglepetések üdítően hatnak, de önmagukban így is kevésnek bizonyulnak.
Az adaptációnak rengeteg mindent képes lennék megbocsájtani, még az olykor egészen ocsmány CGI-t is, ha nem rontottak volna el egy kulcsfontosságú részletet. Hiába sugallja azt a cím, hogy ez a franchise az Acélalkimistáról, Edward Elricről szól, ez így egyáltalán nem igaz. A történet legalább olyan fontos karaktere, sőt mozgató rugója az ő testvére, Alphonse. Al az a hatalmas bádogdoboz, aki mindig Ed oldalán áll. Legalábbis az animében valóban elválaszthatatlanok, itt viszont jócskán a háttérbe került, ennek pedig attól tartok inkább technikai okai voltak, mintsem dramaturgiai. A CGI páncél sok helyen meglepően jól néz ki, de amint megmozdul bekövetkezik a katasztrófa. Olyan akár egy dróton rángatott bábu. Nyilván nem volt olcsó mulatság őt életre kelteni, ami azt eredményezi, hogy inkább próbáltak költséghatékonyak maradni és mellőzték a jelenlétét, vagy néhány esetben egyszerűen lebénították. Így Ed és Al kapcsolata helyett sokkal inkább előtérbe került Ed és Winry kapcsolata, ami habár fontos, korántsem bír olyan nagy jelentőséggel, mint a két testvér története.
Végezetül nem zárhatom a kritikát anélkül, hogy ne térjek ki a színészekre. Az esetek többségében ők sincsenek a toppon. Nem tudom, hogy a rendező rossz kommunikációja vagy csupán a színészek tehetségtelensége volt az oka, de nem egy karakter akad, aki kifejezéstelen arccal bambulja végig az egész filmet. Ennek másik véglete pedig a túlzott grimaszok és valós életszituációkba egyáltalán nem illő reakciók, amiket egyértelműen az animékből emeltek át. Ám ami rajzolva jól működik, az a való életben sajnos nem fog. Persze nem minden színészi megmozdulás borzalmas ebben a filmben. Az aktorok, akik Hughest és Tuckert játsszák kifejezetten hitelesek a szerepeikben, míg a főszereplőt alakító Ryôsuke Yamadának is vannak jó megmozdulásai és a Winryt megformáló színésznőnek is jutott egy meggyőző sírós jelenet.
Verdiktet mondva a film felett a Fullmetal Alchemist nem a világ legrosszabb élőszereplős anime adaptációja. A sorozat rajongóinak egy része biztosan ellesz a nosztalgiahullámmal, ám azok, akik ugyanazt az élményt keresik, amit az alapanyag nyújtott, csalódni fognak. Elképzelésem sincs arról, hogy egy laikus nézőből mit tud kiváltani a film, felkelti-e az érdeklődését az FMA világa iránt, de ha bele akarjátok vetni magatokat ebbe az univerzumba, akkor azt javaslom, hogy ne ezzel kezdjétek.