Hirdetés

Death Note (2017) - Kritika

|

A Netflix az egyik legkomplexebb és leghíresebb mangát próbálta kevesebb, mint két órába belesűríteni.

Hirdetés

Elöljáróban szeretném azzal kezdeni, hogy ismereteim elég limitáltak az eredeti mangáról vagy a sorozatról (vagy a japán filmekről). Szerencsére - vagy sem, kinek mi - teljesen szűz szemekkel ülhettem le megnézni ezt a tini horror(ká)t, és bár magától a filmtől nem tettem le a hajamat, az biztos, hogy az animébe ezek után tuti bele kell néznem, mert 37 részen keresztül biztos jobban ki tudja fejteni azt a dilemmát, amit a film éppen csak súrolt (és mindenhol az egekig van magasztalva, szóval talán ideje lenne pótolni.)

Hirdetés

Kicsit nézzük meg a történetet, főleg azok kedvéért, akik szintén ismeretlen területen járnak. Light Turner (Nat Wolff) egy tipikus kitaszított tini a gimiben, aki úgy szerez egy kis mellékest, hogy mások helyett írja meg a házit. Édesanyja halála eléggé megviselte nemcsak őt, hanem az apjával való kapcsolatára is rányomta a bélyegét. Egy szép napon azonban pont előtte ér földet a Death Note, kíváncsi fiatal lévén ki is nyitja a füzetet és elolvassa az első szabályt: akinek a nevét beleírod, az meghal. Nem sokkal ezután pedig megjelenik a halál egyik démona, Ryuk (Willem Dafoe), aki a későbbiekben "jó" tanácsokkal látja el Lightot és ismerteti a fontosabb szabályokat, amikből akad egy pár.

Mivel kicsit amerikaiasabbá tették a készítők a sztorit, a nevek megváltoztak, a helyszín Seattle és Ryuk sem hivatkozik magára úgy, mint egy Shinigami. A játékidő nagyjából 100 perc, miután Ryuk bemutatkozott és tisztázták az alapokat, Light szélsebesen beleveti magát az igazságszolgáltatásba. Először olyan apróságokkal kezd, mint hogy teszteli a Death Note erejét az őt helyben hagyó bunkó iskolatársán, illetve méltó büntetésben részesíti anyja gyilkosát. Nyilván nem ő az egyetlen bűnöző, akit legális eszközökkel nem lehetett lekapcsolni, ezért Light önkényes igazságosztásba kezd az egész világon, társként pedig bevonja a rég kiszemelt lányt (Margaret Qualley), aki talán még nála is zavartabb.

Érződik az egész filmen, hogy ez egy tini film, nem túl sötét, nem markol sokat, mindent csak felületesen kezel. Kicsit ilyen tessék-lássék alapon mutat be nagyon komoly dilemmákat. Akad egy instabil fiatal, aki meg akarja javítani a világot és elképesztően nagy hatalommal bíró eszköz kerül a kezébe, amit nem fél használni. Persze mindent a nagyobb jó érdekében tesz és a cselekedeteit a szokásos kifogásokkal meg is tudja magyarázni. Természetesen ártatlanokat nem öl, van egy határ, amit nem lép át, mégis egyszerűen nem érti, hogy működik a világ, mert még gyerek. Az apja, a felnőtt, hiába magyarázza, ha az emberek a saját kezükbe vennék az igazságszolgáltatást kitörne az anarchia és senkinek nincs joga dönteni élet és halál felett bizonyíték nélkül. Light nem érti, vagy nem is érdekli mindez, mert ha ő áldozata volt egy igazságtalanságnak, mások is. A szobája biztonságos négy fala között teljesen hősies küldetésnek éli meg a tetteit, a megmentő szerepébe képzeli magát, miközben egy borzasztó hatalom megszállottjává válik.

Light karakterébe rengeteg energiát fektettek, mégis csak ő a főszereplő, ennek ellenére így is elég kétdimenziós lett a végeredmény. A társa/szerelme Mia még nála is felületesebb. Mindenféle korlátok nélkül használná a Death Note-ot és mivel gyakorlatilag semmit nem tudunk róla, az is érthetetlen miért menne el odáig, hogy ártatlanokat is kivégezzen. Miának semmiféle felelősségérzete sincs és a következményekkel sem foglalkozik, teljesen a hatalmába keríti a füzet.

Ryuk amilyen ijesztően és hitelesen néz ki a képernyőn, gyakorlatilag annyi a szerepe, hogy ott álldogál a sötétben, néha-néha elejt egy fontosabb szabályt, amúgy csak élvezi az eseményeket. Pedig amúgy pont tőle várnánk, hogy ő lesz a kisördög Light vállán, de ezt a szerepet végül Miának adták, így viszont Ryuk jelenléte egy idő után feleslegessé válik, és szomorú mennyire kihasználatlan maradt, főleg mert Willem Dafoe hangján szólal meg. Arról nem is beszélve, hogy L egyszer csak betoppan és hiába ő a jófiú, annyira irritáló a karaktere, egyszerűen minden jelenetét rossz volt nézni. Nem tudom, hogy szándékosan ilyenre írták a karakterét, vagy a színészen (Lakeith Stanfield) múlt a dolog, de ott úgy érzem eléggé félrement valami.

A film nagyon gyorsan belendül, viszont a közepén indokolatlanul belassul és unalmassá válik. Rosszul lett beosztva a rendelkezésre álló idő, a bevezetésre még nyugodtan rá lehetett volna hagyni egy kicsit és feszesebbre húzni a középső részt. Nincsenek nagy ordító hibái a filmnek, viszont Adam Wingard (Blair Witch, The Guest, V/H/S) semmiben nem tudta kiemelni az egyszerű középmezőnyből. A hangulata, az egész atmoszféra érdektelen és egy percre sem képes jobban megfogni a nézőt. Ráadásul olyan kérdéseket boncolgat komolyabb mélységek nélkül, hogy a végeredmény néhol nevetségessé válik. Érthetetlen, hogy egy ilyen alapanyagot miért kellett beleerőszakolni 100 percbe és mégis minden elemét, karakterét megtartani, úgy hogy rosszul is voltak súlyozva (mert például a tini szerelem indokolatlanul sok időt kapott, míg Ryuk megmagyarázhatatlanul keveset.) Az összképen pedig az amúgy kreatív zárás sem javít sokat. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Death Note (2017)

Kinek Ajánljuk
  • William Dafoe kedvelőknek
  • amúgy senkinek, ha megfogott a téma, ott az anime
Kinek Nem
  • az alapanyag rajongóinak
  • a komolyabb mélységet keresőknek
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár