Ma már szinte elvárjuk a Pixar animációs stúdiójától, hogy ha ők valami újjal rukkolnak elő, akkor az garantáltan szórakoztató, de a legtöbb esetben még egy igazán maradandó élménnyel is megajándékozza az embert - legyen az gyermek vagy felnőtt egyaránt. Ennek a sikerszériának is el kellett indulnia valamikor, az idén 20 éves Szörny Rt. pedig az első Pixar-művek egyike volt, aminek hangulata mindmáig egészen különleges, figurái pedig egyszerűen imádni valóak. Az évforduló alkalmából mi pedig felidéztük Pete Docter filmjét.
A Pixar neve nem csak a világszínvonalat diktáló animációs stílussal és minőséggel forrt össze, de olyan zseniális ötleteket is társítunk az ugráló lámpás logóval, melyek varázslatot vittek sokunk gyerekkorába. Ezen gondolatok egy jelentős része annak a Pete Docter fejéből pattantak ki, aki még ma is a cég egyik legfontosabb embere. A Toy Story - Játékháborúval kezdődött mindent, de a 2001-ben debütáló Szörny Rt.-nek legalább akkora jelentősége volt, hiszen valamelyest fel kellett nőnie egy olyan alkotáshoz, mely gyakorlatilag útjára indította a ma ismert animációs filmeket. Docter második filmjének erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a két szeretni való rémlény, Sully és Mike történetét ma, "felnőtt fejjel" közel annyira szórakoztató és szívmelengető élmény átélni, mint amennyire azt két évtizede, rajongó kisgyermekként is volt.
Iszony City-ben járunk, ahol a legkülönfélébb szerzetek - legyen az valamilyen őshüllő leszármazott vagy egészen furcsa szörnyecske - élik a mindennapjait, hasonlóan az emberekhez. Ennek az életciklusnak szerves része a munkába járás, az egyik legfontosabb feladatkör, amit egy rémlény csak elláthat, ha a Szörny Rt. nevű energetikai cég munkálataiban segédkezik. Iszony City legfontosabb erőforrását ugyanis nem más adja, mint az embergyerekek sikolyából kinyert energia, amit ijesztgetésre szakosodott szörnyek gyűjtenek be napról-napra. Talán kissé elfogult vagyok, de ez még mindig az egyik legszellemesebb és őrültebb ötlet, amivel a Pixar valaha előállt, ami nem csak papíron, de a gyakorlatban is remekül működik a Szörny Rt.-ben. A hidat a szörnyek és az emberek világa között futószalagon gyártott és mozgatott ajtókkal teremtik meg, melyeken áthaladva a cég legjobb rémisztői egyik lépésről a másikra egy gyanútlan embergyerek szobájában találhatják magukat - majd jöhet egy határozottan előadott ijesztő performansz, és meg is van a szifonnyi sikolyenergia.
A Szörny Rt. világa és hangulata már a Pixar-logó felbukkanásakor azonnal berántja az embert, Randy Newman derűsen pattanós jazz zenéje tökéletesen illik a stúdió által elképzelt világhoz. Két évtized távlatából is pontosan fel tudom idézni a film főcímdalát, bármiféle emlékeztető nélkül, a dalok minősége és az általuk sugárzott jókedv végigkíséri a Szörny Rt.-t. Nem csak Iszony City világában, de a figurák jellemében, a cselekmény konfliktusaiban és a film humorában is megvan az a kettősség, ami mára már a Pixar védjegyévé vált. Elvégre is nem mitikus erejű hősöket, hanem gyári alkalmazottakat követünk a történetben, akik épp olyan gyerekeknek okoznak kellemetlen pillanatokat, akik kissé meta-módon a tévé előtt ülve merülnek el a filmben. Mindezt megspékelve a Pixar-filmek egyik leghitelesebb gonosza is itt van Randall személyében, aki - tisztán emlékszem - kissrácként tényleg rám hozta a frászt, de így 20 év távlatában is egy egészen komoly áthallású szálat visz a történetbe. Ha nem is olyan mértékben, mint a stúdió mai produkciói, de a Szörny Rt. több olyan gondolattal és humoros gaggel is dolgozik, melyek főleg a már érettebb nézőknek szólnak, viszont mindezt egy olyan szívderítően szórakoztató módon csomagolja be, hogy az egy pillanatra se veszítse el a fiatalabb befogadók figyelmét.
Átlagosan a Szörny Rt. minden harmadik jelenetén hangosan nevettem az újranézése során, annyira egyben van, és annyira örökzöld a film humora szinte minden szempontból. Sully és Mike figurái remekül egészítik ki egymást, bár nem tagadom, a kis zöld egyszemű lényből olykor talán már sok volt. Ugyan a prímet egyértelműen Sully viszi el, főleg ha a film amúgy egészen erős és érett dramaturgiáját nézzük, szinte minden egyes háttérszereplőnek volt legalább egy olyan jelenete, ami miatt emlékezni fogunk rájuk. A két szeretni valóan szerencsétlen karbantartó, Needleman és Smitty egyszerűen frenetikusak, csak pillanatnyi szerepeket kapnak, de nincs olyan újranézés, amikor ne adnának egy humorgyomrost, imádom őket! Itt említeném meg, hogy a film magyar szinkronmunkája olyan, mintha eredetileg is Gesztesi Károly, Lippai László vagy az említett figurák hangját adó Bodrogi Attila és Fesztbaum Béla hangjával szánta volna a filmet a Pixar. Félre értés ne essék, John Goodman és Billy Crystal hasonlóan telitalálatok az eredeti verzióban, de főleg Gesztesi olyan magas színvonalú, szellemes és érzékeny játékot tesz le az asztalra Sully szerepében, aminél tökéletesebbet elképzelni sem tudnék. Óriási veszteség a teljes szakmának, hogy a színész orgánuma, de főleg érzelmi intelligenciája és karakteressége már nem köszönhet vissza újabb munkákban.
Nem csak a parádés humortól, de végtelen kreativitástól is duzzad a Szörny Rt. koncepciója, amihez egy lényegre törő, de pont kellően hatásos cselekmény is társul. A szóban forgó cég mindennapi rutinját egy, a szörnyek világába átszökő kétéves kislány, Boo jelenléte forgatja fel. Mindezt keresztezi Randall tényleg ijesztően gonosz terve, így a gyerekre rátaláló Sully és Mike nem oldhatja meg a dolgokat pusztán annyival, hogy visszaküldik Boo-t az emberek világába - még ha Mike ezt minden szívbaj nélkül meg is tenné. A film igazi ereje (érzelmileg legalábbis mindenképpen) a Sully és Boo között kialakuló kapcsolatban fogalmazódik meg, amihez egyébként még szavakra sem volt igazán szükség. A kislány még szinte csak gagyogásra képes, mégis, egy hihetetlenül kommunikatív és élő karaktert teremtett meg általa a Pixar, aki szerintem máig az egyik legédesebb és imádni valóbb gyerekkarakter valaha, nemcsak az animációs filmek világán belül, hanem en bloc. Kicsordul a képernyőről a cukisága, amit tovább hangsúlyoz a nála legalább hússzor nagyobb Sully figurája, a kettejük között kialakuló kvázi apa-lánya kapcsolat pedig épp annyira megindító és őszinte, mint ahogyan az az emlékeinkben élt.
Sully az a fajta megnyugtató, odaadó és eredendően tiszta jellem, akire mindenkinek szüksége lenne az életben valamilyen formában - a Szörny Rt. pedig tökéletes munkát végez azzal, hogy egy ilyen figurát helyez a középpontba, az általa is közvetített értékekkel pedig minden fiatalabb nézőnek találkoznia kell. Ha más nem, egy ilyen gyönyörű film formájában. Nem csak arról van szó, hogy a Szörny Rt. egyszerűen egy remekül összerakott, mindenkinek szóló élmény, hanem hogy felelősen bánik azzal a jellemformáló erejével, ami igenis bármely gyerekeknek címzett alkotásnak a birtokában van. Elég csak arra gondolni, ahogyan a rémisztgetős felütés átalakul a film végére, hogy aztán a gyermekek nevetése tartsa fenn Iszony City működését. Egyszerű gondolat, de pont jól működik a film egészében, és egy minden szempontból kellemes, szívmelengető csomaggal engedi el a nézőt a stáblista után.
Meg kell említenem, hogy ugyan a Szörny Rt.-be szinte nem lehet belekötni semmilyen téren, visszatekintve azért jól látható, mekkora utat járt be a Pixar nem csak az animáció technikai fejlődését nézve, de a narratív összetettséget is tekintve. Sully-ék története még egy jóval kisebb léptékű alkotás, mint pl. a Coco vagy Lelki ismeretek, ahogy érintett témáit tekintve is egyszerűbb darab, de ez mit sem vesz el a Szörny Rt. értékeiből, vagy abból, hogy a maga határai között még mindig a műfaj egyik legjobbja. Számomra, és talán ezzel nem vagyok egyedül, máig az egyik legkedvesebb Pixar-műnek számít, ami egy valóban kortalan filmélmény. Különleges karakterei, kreatív ötletei, tökéletesen működő humora és érzékenysége nem csak két, de hosszú évtizedek távlatában is aktuálisak fognak maradni, ahogy magával ragadó hangulatában is mindmáig remek élmény újra elmerülni. Kötelező darab, mindenkinek.