Hirdetés

Suicide Squad: Öngyilkos Osztag - Kibeszélő

|

A kritikák a sárba döngölik, míg a nézők (egy része) elszórakozik vele, de vajon mi lehet a probléma. Ideje kiveséznünk részletesebben a képregényfilmek A piszkos tizenkettőjét.

Hirdetés

Amikor múlt héten megjelentek az első kritikák a Suicide Squad: Öngyilkos Osztagról sokaknak az arcára fagyott a mosoly, amit korábban a marketingesek kanyarítottak az arcukra. A kritikusokról - többek között rólunk is - a rajongók leszedték még a keresztvizet is, azelőtt, hogy látták volna a filmet (na persze nem olyan durván, mint anno a Batman Superman ellen kapcsán), mintha élvezet lenne számunkra akármelyikről - különösen az év egyik leginkább várt mozijáról - rosszakat írnunk. A rajongók petíciót indítottak a Rotten Tomatoes betiltásáért (ami mellesleg 30%-ban a Warner tulajdona), miközben a THR forrásai szerint a rendező David Ayernek 6 hete volt megírni a kész forgatókönyvet, hogy a film határidőre elkészüljön, a stúdió embereket küldött az ekkora költségvetéssel még nem dolgozó rendező nyakára, a háta mögött pedig újravágatták az előzeteseket, ami jobban feküdt a tesztközönségnek, majd a BvS-t komorságát kritizálók hangzavara után megpróbálták könnyedebbre venni pótforgatásokkal a kész művet. Mindezen negatívumok ellenére a Suicide Squad 135 millióval nyitott az első hétvégéjén, ami minden idők legjobb augusztusi nyitánya, köröket verve A Galaxis Őrzőire (erre mondaná megint azt Ayer, hogy "F*ck, Marvel!"), így a rajongók némi önigazolást találhatnak a bevételekben - még ha Kínában el is kerüli a bemutatást - de a sorsdöntő úgyis a következő hétvége lesz. Eme hosszúra nyúlt bevezető után a továbbiakban térjünk ki SPOILERESEN arra, hogy miért is szívják a fogukat a kritikusok.

Hirdetés

Már ha lenne igazán értelme spoilerekről írni, ugyanis az érdemi történet kb ennyi: Amanda Waller összeszed néhányat a DC Univerzum legalávalóbb, legsuttyóbb (és éppenséggel bebörtönzött) gazfickói közül arra az esetre, ha a legközelebbi Superman éppenséggel úgy döntene, hogy inkább igába hajtja az emberiséget, semmint a segítségükre legyen, akkor megtudják fékezni. Összeverbuválja tehát az Öngyilkos Osztagot, azonban egyik foglya, Varázslónő önállósítja magát, és életre hívja a testvérét Common képében, hogy Midway városkájának közepén hastánccal felhúzzanak egy fénycsíkot, az embereket pedig ezer szemű kátránnyá változtassák. Nosza rajta! Máris értelmet ad a diszfunkcionális Osztag létezésének és Rick Flag vezetésével beküldik őket egy többszintes utcai bunyóra, a végén a főboss-szal, miközben Harley Quinn nyomában ott lohol az érte beteges vonzalmat tápláló Joker.

Nyilván, a fenti, cinikusra sikerült sorok után most megkapom a szokásos Marvel-fanatizmus vádját, valamint az összevetést a már feljebb említett A Galaxis Őrzőivel, mondván ott sem jobban kidolgozott a főgonosz, ott is csupán összeszokik a csapat, ott is hangzatos világslágerek csendülnek fel (van, hogy ugyanazok). Ez részben igaz. Ronan, a vádló valóban a Marvel egyik leggyengébb ellenlábasa, de azért, mert az alapvetően a népének igazságot szolgáltatni akaró gonosz nincs eléggé kibontva, valamint a tehetséges Lee Pace látványosan túljátssza. De legalább valahogy el van játsszva! Cara Delevigne ellenben mostantól joggal taszíthatja le A világ nem elég című Bond-filmben látható Denise Richardsot a leghiteltelenebb doktornő titulusáról, boszorkányként pedig inkább egy Samara Morgan cosplay-verseny másoddöntősére hasonlít, aki az említett hastánccal próbálja elnyerni a férfi nézők... khm... szívét. Nincsenek érdemi motivációi a világ elpusztítására ("Vesszen az emberiség, mert már nem szeretnek!"), az egész csak ürügy, ami nagyon kevés, pláne egy olyan filmes univerzumban, amely eddig azt hirdette magáról, hogy sötét és mély, a színészi jelenlét pedig annyiban ki is merül Ms. Delevigne esetében, ha dús szemöldökét összehúzza, mintha még mindig a kifutókon lenne.

Persze az előzetesek nem is ezt ígérték, hanem egy laza, könnyed, vagány mókát, amely kellő változatosságot jelentett volna az előző filmjeik után, különösen azoknak, akiknek túl depresszív volt a tónus. A probléma pedig az, hogy ez sem működik. A karakterek folyamatos flashbackekkel való bemutatása egy-egy világslágerre elkapkodott és sovány, nincsenek érdemben bemutatva, továbbá összecsiszolódni sincs idejük, hogy mind egymással, mind a nézővel megismerkedjenek. Ez alól Deadshot és Harley Quinn jelent némileg kivételt, de Gyilkos Krok azon kívül, hogy a fináléban úszik egyet a csatornában, a játékidő alatt embereket hajigál, vicsorog, esetleg elmormog valamit, teljesen kihajítható. Bumeráng egyértelmű comic reliefként funkcionál és Jai Courtney abszolút kellemes meglepetés a szerepben, néha valóban adódnak jó momentumai a suttyó ausztrálnak, de érdemi funkciója neki sincs, ha csak azt a rövidke Flash cameot nem számítjuk az elején. Ez tökéletesen megmutatkozik abban, hogy minden zokszó nélkül visszatér a csapathoz a fináléban, miután lelécelt.

Rick Flag-nek sem jutott hálásabb szerep: karaktere kimerül abban, hogy Varázslónő után epedezik, Wallernek jelent, vagy Deadshottal vitatkozik. Utóbbiért azért is kár, mert kettejük különböző karakterében megnyilvánulhatott volna a bűn, a bűnöző életmód választhatósága és erkölcsi kérdései. Ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben van Will Smith, aki képes valamilyen karaktert adni (konkrétan Will Smit-t, de ez most mindegy is) a bérgyilkosnak, csak sajnos a jelenetek a lányával (leszámítva a filmvégi tanulást) nem működnek, érdemi dialógusok híján hiányzik belőlük az érzelmi töltet. A rossz szövegkönyv is nála a legszembeötlőbb, elég csak a fináléban a Varázslónőnek címzett "Rossz vagy! Nagyon, nagyon rossz!" mondatokra gondolni.

El Diablo sem Jay Hernandez alakításán bukik el, hanem annak megírtságán (pontosabban annak hiányán), hiszen tragédiája a legordasabb hollywoodi klisék mentén halad amit, természetesen újfent egy flashback-ben fednek fel. Nincs érdemi interakciója a többiekkel - leszámítva Bumeráng és Deadshot szívózásait - így a film végi önfeláldozása a "Nem hagyom még egyszer veszni a családomat." nem csak hogy súlytalan, de teljesen röhejes is. Slipknot szerepe kimerül abban a 3 percben, hogy Flag vele demonstrálja a nyakba ültetett bombák hatásosságát, így erre nem is vesztegetnék több szót. Ami pedig Jokert illeti: sorra jönnek a nyilatkozatok - elsősorban Jared Leto-tól - hogy eredetileg több jelenete volt, csak azokat kivágták, valamint, hogy ő R-rated Jokerben és filmben gondolkodott (ami talán kicsit jót is tett volna a filmnek). A baj ezzel csak az, hogyha a felesleges jeleneteket kivágták a producerek (merthogy biztos nem Ayer, mondjon akármit is) Joker szcénái így is teljesen kihagyhatóak, a film cselekményére nincsenek tényleges hatással, és az egyik legnagyobb logikai buktató is az ő jelenlétében érhető tetten.

Ez pedig a Harley Quinn-hez köthető: beteges románcukból ugyan fel-felsejlik valami, ugyanakkor Harley jelenlétét semmi sem indokolja a forgatókönyvíró kedvén - valamint a képregénynek való megfelelésen - kívül, legkevésbé a józan ész. Harley a küldetésre és ezzel együtt a csapatra jelent veszélyt, mint kockázati tényező Joker csajaként, és ezt a mindent látó, mindent halló Amanda Wallernek kellene a leginkább tudnia. A női karakterek egyébként is problémásak a filmben: Waller még csak-csak, ő szimplán kemény, az egyik legjobb jelenet is (a technikusok lelövése) hozzá köthető, Harley Quinn-t viszont elsősorban Margot Robbie játéka menti meg. Az utolsó pillanatban a csapathoz csapódó Katana, a már említett Varázslónő, vagy Harley Quinn mind a boldogságról, a normál életről álmodoznak egy férfi oldalán (Harley konkrétan Jokerén), ami Ayer és a készítők részéről nem kevés szexizmusról árulkodik.

A filmet pedig sem a látvány, sem pedig a humor terén nem kompenzálja semmi, különösen előbbi terén: az elején még a videoklippes felvezető videók során vannak ötletes vizuális megoldások, de az akciók teljesen jellegtelenek és ötlettelenek a CGI lények kaszabolásával. Akárcsak a film végi boss harc (egy teleportáló boszi miért áll le bunyózni?), a humor bonbonok jó részét pedig elsütötték az előzetesekben és csak egy töredékük maradt a kész termékre, azok is felemásak.

A Suicide Squad: Öngyilkos Osztag nem csak a marketinganyagok fényében katasztrofális - még ha nem is vállalhatatlan, mert egyszeri szórakozásnak akár még jó is lehet - hanem amit a stáb, és a koncepció is ígért. Talán utóbbiért a legnagyobb kár, hiszen bebizonyíthatta volna mind a kétkedőknek, mind a rajongóknak, hogy a DC igenis tud, méghozzá egy olyan mocskos és vagány szórakozást, amit még a Marvel sem mert bevállalni. Ehhez mondjuk nem flashback-ekben kellett volna bemutatni a karaktereket, hanem olyan történetet kanyarítani köréjük, amelyben össze szoknak, összecsiszolódnak, kidomborodnak ezeknek a pszicho- és szociopatáknak a beteges jellemvonásaik, komoly döntéseket kell hozniuk. Erre például remek lehetőséget adott volna, ha az Osztagnak Joker valamilyen őrült tervét kellett volna megakadályoznia, ami Harley jelenlétét is igazolta volna, nem beszélve a többiekéről, hiszen Waller kiszabadítása után simán értük megy két helikopter is, hogy kiszabadítsa a főnökasszonyt.

De ez már a jövő zenéje, hiszen a DC és a Warner üzletpolitikáját nagyban meghatározza a film utóélete. Az első hétvégi nyitány egyelőre bizalommal kecsegtet és a közönség is elnézőbb a filmmel, mint a szakma. Ugyanakkor a rossz szájhagyomány hosszútávon ezúton sem a stúdió malmára hajtja a vizet, amennyiben pedig a jövő évi Wonder Woman és Igazság Ligája nem javít az összképen, akkor a Warner lehúzhatja a WC-n az univerzumépítés terveit, amelynek jelenlegi legnagyobb pofonját pont ez a film adta.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.