Rövid időn belül eljutottunk arra a szintre, hogy a szuperhősfilmek láttán már nem az aranytojást tojó tyúkra, a biztos anyagi sikerre és a könnyed, megbízható szórakozásra asszociálunk, hanem sokkal inkább unottan legyintünk. Persze akadnak kivételek, de a Marvel és a DC is látott már szebb napokat.
Ez utóbbi konkrétan teljesen újraindítja a saját univerzumát, de a már kész projektek ettől függetlenül mozikba kell, hogy kerüljenek. Ennek egyik utolsó állomása a Kék Bogár, melynek senki nem jósolt nagy jövőt és szinte teljes érdektelenség övezte. Vajon a végeredmény túl tudott nőni ezen a lesajnáló tituluson?
Jaime (Xolo Mariduena) friss diplomásként hazatér családjához Palmera City-be, ahol szembesül a nehéz anyagi helyzetükkel. Munkát vállal a kétes hírnevű Kord vállalatnál, egy véletlen folytán pedig a birtokába jut egy titokzatos szkarabeusz, mely szupererővel ruházza fel. A következmények nem maradnak el, élet-halál harc indul a csodafegyverért.
A bevezetőben említettem a lesajnáló címet, ám mindenképp bizakodásra adhatott okot, hogy számos pozitív visszajelzést kapott a film. Ironikus lenne, ha egy nyersen fogalmazva tét nélküli produkcióval mutatna fricskát Angel Manuel Soto rendező, mondván igenis vannak még életképes figurák ebben a zsánerben.
A cselekmény első fele alá is támasztotta ezt az állítást. Lehet, mert nem mostanában láttunk klasszikus eredettörténetet, de megvolt a bája Jaime sztorijának, még ha nem is tartalmaz semmi egyediséget, leszámítva a más etnikumú szereplőket. A mexikói família megér egy misét, anyuka, apuka, nagymama, nagybácsi és a lánytestvér hősünkkel kiegészülve összetart és nem hagyják, hogy bármi szétszakítsa őket. Még a krízisben is igyekszenek nyugodtak maradni és hamar kiderül, hogy nem ejtették őket a fejükre. Kedvesek, becsülendőek, ám minél többet látunk belőlük, úgy válnak egyre inkább túlzóvá. Visszatérünk még rájuk, de maradjunk egyelőre a cselekmény első felénél.
Jaime próbál boldogulni, majd a szkarabeusz kiválasztja és megszületik Kék Bogár. Nincs magyarázat rá, miért ő a kiválasztott, szimplán jókor volt jó helyen, ami elég lusta megoldás. Az új képességekkel való ismerkedés viszont hatásos, az első átalakulás a horrorisztikusság határát súrolja és kifejezetten emlékezetes lett. A ruha nem túl eredeti, egy mindent tudó szuperfegyver, a remek dizájn és a kevés, de annál dinamikusabb akció azonban eléri, hogy vevők legyünk erre a party-ra. Eddig egy korrekt, üggyel-bajjal szórakoztató eredetsztorihoz van szerencsénk, viszont ahogy haladunk előre, a problémák egyre inkább sokasodnak.
Kezdjük ott, hogy sem a történet, sem a főhős jelleme nem rejt magában semmi autentikusságot. Minimum tíz évet késett a Kék Bogár. A koncepció a Vasember, a Hangya és a Pókember generikus összegyúrása, annyi különbséggel, hogy mexikóiak a szereplők. Minden panelt láttunk már milliószor, az újító szándék, illetve a különlegességnek szánt tanmese hasonlóan elcsépeltnek érződnek. Térjünk vissza Jaime szeretteire. A Halálos iramban franchise röhejes családozása elbújhat ahhoz képest, amit a Kék Bogárban ebből kapunk. Értem, hogy mi volt a cél, a más kultúrából fakadóan adja magát ez a stílus, de túl nagy teret engednek a rokonoknak. Elharapódznak a kínos poénok, köszönhetően az összeesküvés-elmélet mániás nagybácsinak, de a diszkógömbre emlékeztető minigunnal daráló forradalmár nagymama sem egyszerű.
Lehet kontrázni, hogy mit várunk egy ilyen filmtől, de a Kék Bogár sokkal komolyabban veszi magát annál, mintsem az ilyen húzásai indokoltak legyenek. Az üzenettel is lépten-nyomon találkozunk és végtelenül unalmas, hogy minden a családra fut ki. Olyasmi konklúzióra kell gondolni, hogy a gazdagok valójában szegények, mert magányosak, míg a szegények gazdagok, mert körbeveszi őket a család és a szeretet (persze az ingyen házfelújítás és az ajándék kocsi sem jön rosszul). Elévülhetetlen és szívmelengető, csak egyfelől iszonyatosan túl van erőltetve, másrészt amikor az elmúlt tíz esztendőben a blockbusterek 90%-a erre fókuszál, akkor urambocsá' lanyhul az ember lelkesedése.
A Kék bogár egy szerencsétlen sorsú, rosszul pozícionált darab, de még így is meglesz a maga célközönsége. Könnyed, biztos kézzel használja a sablonokat és képes szórakoztató lenni. Vizuálisan rendben van, sőt, látványban veri az elmúlt évek Marvel mozijainak nagyját. Kár, hogy az etnikumból adódó kulturális különbségeken kívül minden pillanatát láttuk már és a szájbarágós, giccses családcentrikusság a fárasztó humorral sokkal inkább idegesít, mintsem betalál. Lehet, ha tíz évvel ezelőtt érkezik nagyobbat futhatott volna és valahol szomorú, hogy a műfaj ennyire kivéreztette magát a túltelítettség miatt. Erről nem a Kék bogár tehet, de arról igen, hogy meg sem próbált egyedi lenni.
Hallgassatok meg egy másik véleményt is:
